Terapeutaként számtalan klienssel végigjártam azt az utat, ami a megcsalás után következik. Természetesen nincsen két egyforma párkapcsolat, de onnantól kezdve, hogy tudomásunkra jut, a következő napokban és hetekben erős érzelmi terhelésnek vagyunk kitéve, ami akár percről percre változhat. Vajon a kapcsolatunk túléli ezt a krízist?

Vajon túl kell élnie ezt a krízist egyáltalán? Képesek leszünk ismét bízni a másikban és egyáltalán akarunk-e? Mit jelent nekünk ez az egész? Hogyan jutott el a kapcsolatunk erre a pontra? Az volt-e a kapcsolatunk, amit gondoltunk, hogy volt? Ezek a kérdések jó eséllyel felmerülnek bennünk és valószínűleg idő kell hozzá, hogy megválaszoljuk. Az alábbiakban felsorolok néhány lépést, amit érdemes egy ilyen tapasztalat után önmagunkért megtenni.

Gondoljuk át az alapvető fizikai és logisztikai igényeinket! Ha például egy veszekedés alakul ki, akkor van egy biztos hely, ahova tudunk menni aludni? Vannak közeli barátaink, akik tudnak segíteni nemcsak egy biztonságos hellyel, hanem akár a költözésben, vagy az együttlétükkel? Van gyerek, vagy bármilyen háziállat, akiről gondoskodnunk kell? Minél több szállal kötöttük össze az életünket, annál jobban érdemes átgondolnunk, hogy milyen helyzetekről kell gondoskodnunk, hogy a mindennapi életünket stabilizálni tudjuk.

Mozgósítsuk a megküzdési stratégiáinkat! Lehet, hogy nem vagyunk még készen arra, hogy bármilyen döntést meghozzunk, ezért érdemes lefektetnünk egy szilárd alapot ahhoz, hogy egyáltalán át tudjuk gondolni a döntéseinket, egy tervet készítsünk és elkezdjük a gyógyulási folyamatot. Ez például azt jelenti, hogy megteszünk mindent azért, hogy ha aludni szeretnénk, akkor tudjunk hol aludni, valamennyi testmozgást is végzünk és eldöntjük azt, hogy a társasági életünkön belül ki lehet az, aki a segítségünkre lehet, vagy éppen átgondoljuk azt, hogy mi segíthet bennünket egy kicsit lenyugodni – még akkor is, ha azt érezzük, hogy a legnagyobb káosz közepette vagyunk.

Tervezzük meg a kommunikációnkat! Attól függően, hogy hogyan jutott tudomásunkra a megcsalás ténye és mennyire kötöttük össze az életünket a partnerünkkel és a családjával, a kommunikációnkban választhatjuk azt, mintha nem történt volna semmi, egészen odáig, hogy egész nap üvöltözünk egymással, vagy éppen folyamatos csenddel büntetjük egymást. Bármit is választunk, győződjünk meg arról, hogy a választásunk önálló, a miénk és nem kényszerítenek bele minket például beszédbe, vagy éppen némaságba. Szeretnél róla beszélni, amikor már lecsillapodtak benned a heves érzelmek? Vagy éppen egy pszichológussal szeretnél konzultálni? Esetleg egy semleges helyen szeretnél találkozni a másikkal, hogy megbeszéljétek az elkövetkező heteket/hónapokat? Ezek a kérdések jó, ha felmerülnek bennünk, és átgondoljuk azt, hogy kivel, milyen helyzetben, mit és hogyan szeretnénk kommunikálni?

Gondoljuk át, hogy kikre számíthatunk! Az egyik legnehezebb része ennek a szakasznak az, hogy nagyon egyedül érezhetjük magunkat. Előfordulhat, hogy kínosnak érezzük, hogy másokkal beszéljünk a történtekről, vagy azt érezzük, hogy mindenkinek el szeretnénk mondani, akivel csak találkozunk, de tudjuk, vagy érezzük, hogy nem kellene. Ebben érdemes óvatosnak lennünk, hiszen az, hogy mit mondunk el másoknak, nagyon személyes tud lenni, mégis érdemes néhány dolgot észben tartanunk. Azoknak érdemes beszélnünk a bennünk lévő dolgokról és a történtekről, akiről tudjuk, hogy szeret minket és a mi érdekünket tartja szem előtt. Az, hogy mennyire részletezzük a történteket, tőlünk függ.

Kerüljük el a hirtelen döntéseket. Ha tehetjük, akkor a történtek utáni döntéseinket próbáljuk meg minél kevésbé érzelmi alapon meghozni. Természetesen vannak olyan esetek, amikor egy ilyen helyzet valóban a kapcsolat végét jelenti és ez teljesen rendben is lehet így. Olyan kapcsolatok, amik hosszabb távúak, ott már komplexebb és szövevényesebb helyzetek állhatnak elő és érdemes kevésbé fekete-fehér döntéseket meghozni és főleg hirtelen.

Próbáljuk meg elkerülni a bosszúállást. Amikor megsérülünk, akkor sok esetben azt érezzük, hogy vissza kell támadnunk. Vegyünk azonban egy mély lélegzetet, mielőtt bármiféle visszafordíthatatlanra adnánk a fejünket, főleg akkor, amikor valamilyen nagyon intenzív érzés a motiváció és a forrás, mint például fájdalom vagy düh. Kicsit tekerjük előre az időt és gondoljuk át, hogy néhány hónap múlva mi az, ami visszafordítható és mi az, ami nem és mi az, amit erről az időszakról majd mondani fogunk magunknak.

Ne gondoljuk, hogy a történet minden egyes részletét ismerjük, amíg meg nem győződtünk róla, hogy tényleg így van. Ha csak hallomásból tudjuk, vagy csupán a történet egyes részeit ismerjük, akkor ne engedjük, hogy a félelmeink, vagy a dühünk kiegészítse azokat az információkat, amiket tényszerűen tudunk, különösen akkor, ha tudjuk magunkról, hogy hajlamosak vagyunk katasztrofizálni, túl sokat „agyalni”. Másrészről, ha már beszéltünk a partnerünkkel a történtekről, akkor előfordulhat, hogy a partnerünk néhány részletet nem mondott el, vagy bizonyos részleteknek csökkentette a jelentőségét, és amit elmond, az csak a jéghegy csúcs. Próbáljuk meg a tényeket a saját fantáziánktól megkülönböztetni. Az ösztöneink és a megérzéseink fontosak lehetnek, de legyünk tisztában azzal, hogy azok nem biztos, hogy a tények, és amennyire csak lehet, őrizzük meg a hidegvérünket.

Legyünk körültekintők a szociális médiumokkal kapcsolatban! Harminc évvel ezelőtt, ha valaki a partnere hűtlenségével szembesült, akkor nem voltak jelen olyan problémák, hogy megváltoztassa-e a Facebookon a kapcsolati állapotát, vagy Instagramon posztoljon-e egy kétértelmű fotót saját magáról. Legyünk tisztában azzal, hogy mi az, amire készülünk, milyen következménye lehet, és hogy amit teszünk, az visszafordítható-e. Ha legszívesebben mindent kitörölnénk a profilunkról, ami a másikkal kapcsolatos, vagy a bennünk kavargó érzelmekkel, akkor gondoljuk át először a lehetséges következményeket. Ez nem arról szól, hogy úgy tegyünk, mintha minden oké lenne, és azt is érdemes lehet átgondolnunk, hogy adjunk egy kis időt magunknak és ne azon gondolkodjunk, hogy milyen képet teszünk ki.

 

Gondoljuk át, hogy a partnerünk pontosan mit is mondott. A másik vajon tiszta szívből sajnálja a történteket, vagy pedig azt sajnálja, hogy lebukott? Tényleg szeretne a párkapcsolaton dolgozni (akár egy párkapcsolati tanácsadás keretein belül), vagy pedig ez a mi feltételezésünk (vagy reményünk)? Egyszeri, alkalmi megcsalásról van szó, vagy pedig egy hosszú távú félrevezetésről van szó? Téged vádol a történtek miatt, akár tudattalanul is, vagy a felelősséget kizárólag magának, esetleg közösnek tekinti-e? Siettet téged abban, hogy legyél túl a történteken? Tényleg elmondta az összes részletet, vagy nem mondott el mindent? Hajlandó minden kérdésünket megválaszolni, vagy van egy határ, amire már nem kérdezhetünk rá? Hogyan jöttünk rá?

Figyeljünk a mintázatokra! Még több kérdés felvetődhet, ha figyelünk a partnerünk viselkedésére. A legutolsó tette, ami ezzel a történettel kapcsolatos, önző, tiszteletlen, együttműködő, vagy pontosan hogyan írnánk le? Esetleg a megcsalás kapcsolatos lehet a szexszel, vagy kontrolláló viselkedési stílussal? Sok esetben az, hogy a tett mit jelez, sokkal fontosabb, mint maga a tett. Egy egyszeri alkalom sokszor teljesen mást jelezhet, mint egy olyan, ami mögött egy egész mintázat van.

Legyünk tudatában a saját érzéseinknek. Néha egészen meg tudunk lepődni azon, hogy az érzések milyen széles skáláját vonultatjuk fel, azokat is beleértve, amiket „nem odavaló”-nak élünk meg. Például meglepődhetünk azon, hogy mennyire felzaklatnak minket a történtek, miközben azt gondoltuk magunkról, hogy mennyire erősek vagyunk. Vagy feldühödünk azon, hogy mennyire hiszékenyek voltunk és mennyire könnyen megvezetett minket a partnerünk, és a dühünk egy jó része saját magunk felé irányul. Zavarban vagyunk és magunkat vádoljuk, mindegy, mennyire lenne, vagy nem lenne rá okunk. A legjobb, amit ezekkel az érzésekkel tehetünk, az az, hogy felismerjük őket, megvizsgáljuk magunkban és megpróbáljuk elfogadni, hogy bennünk vannak. Hasznos lehet ilyenkor akár egy napló is, amiben a saját érzéseinket leírjuk és segítséget nyújthat ilyenkor egy pszichológus is. A kulcs, hogy tisztában legyünk a saját érzéseinkkel, hagyjuk, hogy „átmenjenek” és megéljük azokat, hogy ne legyen fölöttünk hatalmuk és egyszer csak ne robbanjanak ki belőlünk.

Gondoljuk át, hogyan szeretnénk megküzdeni a történtekkel! Érdemes lehet átgondolni, hogy pontosan milyen eszköz(öke)t szeretnénk igénybe venni ahhoz, hogy feldolgozzuk a történteket. Szeretnék egyedül pszichológushoz elmenni? Vagy megpróbáljuk a párkapcsolati tanácsadást? Van olyan feltétel, amivel együtt a párunknak adnánk még egy esélyt? Van más információ, amire még szükségünk van? Ahhoz a döntéshez, hogy hogyan tovább, kell egy kis idő, de minél hamarabb meghozzuk a döntést, annál jobb lesz nekünk.

Emlékeztessük magunkat, hogy szerethetők vagyunk! Egy nagyon fájdalmas tapasztalat lehet a megcsalás után, hogy azt érezzük, vagy gondoljuk, hogy nem vagyunk szerethetők és szinte az események kitörlik bennünk azt az élményt, hogy a partnerünk szeret(ett) és szexuálisan vonzónak tart(ott). Mi voltunk azok, akiért a partnerünk odavolt, mi voltunk azok, akire a partnerünk sokat gondolt és aki iránt érzéseket táplált. Ahogy ez az alap megremegett, azt gondolhatjuk, hogy nem vagyunk szerethetők és talán senki nem is szeret minket. Próbáljunk meg ez ellen minél többet tenni úgy, hogy hagyjuk, hogy mások kifejezzék a törődésüket és azt, hogy velünk akarnak lenni ezekben a nehéz időkben.

Törődjünk magunkkal! Ahogy keresztülmegyünk ezeken az élményeken, egyre inkább beleeshetünk abba a hibába, hogy saját magunkkal nem törődünk – testmozgás, társasági élet, alvás és étkezés tekintetében. Elég furcsa paradoxon ez, de ha nehéz időkön megyünk keresztül, akkor magunkat hajlamosak vagyunk egyre jobban elhanyagolni. Ez azért is fontos, mert ha fent tudjuk tartani azt, hogy magunkkal törődünk, akkor jobb eséllyel leszünk képesek megküzdeni a lelki nehézségeinkkel.

Ne adjuk fel, bárhová is vezet!

Megérkeztünk. Készen állunk arra, hogy lássuk azt a sok-sok információt, tisztában vagyunk az érzéseinkkel, tudjuk, hogy milyen külső és belső erőforrások állnak a rendelkezésünkre és úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. Lehet, hogy mindez végül a kapcsolatunkba kerül. Lehet, hogy oda vezet az út, hogy végül egy párkapcsolati tanácsadótól kértek segítséget, vagy éppen egy pszichológus jelenti az úton a következő állomást. Bármi is következik, a lényeg, hogy ne adjuk fel és járjunk a végére.

Szekeres Kristóf, pszichológus

 

Kapcsolódó kurzus: