Tíz éves nyomasztó kapcsolatból felszabadulva úgy éreztem most nem akarok semmi komolyat, most én akarom “használni” a férfiakat. Be is regisztráltam egy kifejezettem szexpartner kereső oldalra. Valaki, azonban nem  úgy gondolta, hogy nekem most erre van szükségem.

Az első jelölttel egy plázában találkoztunk és az első pillanattól kezdve egymásra hangolódtunk. Olyan volt, mintha már régóta ismernénk egymást. Pedig a képei alapján nem is tetszett annyira, de adtam egy esélyt a dolognak. Ott az első találkozásnál elcsattant a csók is, bár ez a keresés irányát tekintve gondolom nem meglepő. Kb. egy hét múlva találkoztunk újra és lettünk egymáséi. A szó szoros értelmében véve. Hihetetlen élmény volt. Nem vagyok már fiatal, de csak hasonlóban sem volt addig részem. A testünk úgy illett össze, mintha tényleg az alma és magháza talált volna egymásra. Mint kiderült nem csak nekem volt ilyen elképesztő, hanem neki is. Ő mondta ki először: “Fantasztikus volt”. Be kell valljam én meg is ijedtem kicsit ettől. A következő alkalommal már volt bennem némi félelem, hogy képes vagyok-e újra ilyen felszabadult lenni, akartam őt és féltem, hogy esetleg elveszítem stb. Ez persze azt eredményezte, hogy bár másodszor is kivételes volt vele, mégsem volt olyan felszabadult. De a történet itt nem ért véget. Sokat beszélgettünk, tervezgettünk, terveztük hogy együtt töltünk egy éjszakát is. Aztán jött a szabadságolások ideje és minden előzmény nélkül eltűnt. Nem válaszolt semmire. Nem értettem mi történhetett, de valami azt súgta, hogy a mi történetünk nem ért még véget. Ennek apró jelei is voltak, de azt hittem csak bemesélem magamnak.

Ekkor kezdtem el kutakodni az interneten, hogy mi lehet az oka az eltűnésének és bukkantam az Énakadémiára. Az itt látott videók és cikkek hatására írtam egy emailt, amiben leírtam, hogy milyen hatással volt rám az együttlétünk és mennyire sajnálom, hogy így döntött. Ami nagyon meglepett engem az egészben az volt, hogy nem tudtam rá haragudni. Kicsit sem. És fájdalmat sem okozott, hogy elveszítettem, mert olyan mélyen bíztam és hittem abban, hogy nekünk még dolgunk van egymással.

Ahogy teltek a hónapok azért próbálkoztam elfelejteni, eredménytelenül. Meg is írtam neki, hogy nem vagyok képes őt elfelejteni. Ahogy az emailemre, erre az üzenetre sem érkezett válasz, azt viszont láttam, hogy elolvasta. A karácsonyi jókívánságokra sem reagált. Ez követően a születésnapján bátorkodtam ráírni. Nem eresztettem bő lére, egy torta emotiont küldtem neki csupán. És jött válaszként egy mosolygós smiley. A könnyem is kicsordult annyira örültem neki. 1,5 hónap múlva névnap, ami egybeesett a nemünket ünneplő nappal. Ment neki megint egy emotion, ismét nem akartam erőszakos lenni, csak tudatni, hogy itt vagyok, gondolok rá. Válaszként boldog nőnapot kívánt és mellé jött egy bók is. Rá is kérdeztem, hogy biztos nekem szánta el, mert nem akartam elhinni. A boldogságtól repülni tudtam volna.

Aztán húsvét volt a fordulópont. Elkezdtünk újra beszélgetni. Elmondta, hogy ő sem tud engem elfelejteni és neki is csodálatos volt velem. Újra akar találkozni. Most itt tartunk. Ritkán, de beszélgetünk. Még nem jutottunk el a találkozásig, nem sieti el. De akarja. A magánszférájába nem nagyon enged be most sem, ha valami személyesebbet kérdezek nem válaszol. De  itt van újra, és engem akar. Ő, életem csodája. Nem derült ki mi történt akkor, nem kérdeztem és ő nem mondta. Valami azonban nincs nála rendben. Ez megint csak egy érzés, talán önámítás? Kezdetben azt hittem csak vágy, amit iránta érzek, de ma már úgy gondolom beleszerettem. Nem is kicsit. Mindent megtennék, hogy jól legyen. Félek, hogy elrontom. Mit tegyek, hogy közelebb engedjen?

Eszter – kapcsolodj.net 2018. április

A kapcsolodj.net-re írt megosztás folytatását itt is közreadjuk.

Kapcsolódó kurzus: