A férfi úgy viselkedik a nővel, amilyen magával a viszonya

Férfi-Nő

A férfi úgy viselkedik a nővel, amilyen magával a viszonya

Amikor a nővel viselkedem, tulajdonképpen magammal viselkedem… Hmm, nagyon kemény ez. Hogy magammal vagyok türelmetlen, magammal vagyok indulatos, magamat nem hallgatom meg, ha nővel, asszonnyal, a bennem élő Társsal ilyen vagyok.

Ezt jelenti, hogy a részem. Ezt is. Hogy általa magamra látok rá, még ha nem is mindig kellemes – ami tehát azt hozza magával, hogy egyrészt bár változatlanul igaz, hogy a nő száz százalékban felelős a kettőnk viszonyáért, mert belül ő van, tehát ez az Ő munkája, de ÉN meg azért vagyok száz százalékban felelős, hogy belenézzek a tükörbe, amit a súrlódásaink mutatnak.

Ugyanis egyrészt ő ilyenkor elbukik, igen, de másrészt – ami az ő bukásának oka – bizonyosan tökéletlen vagyok, tehát a feszültség fejlődnöm alkalom, hogy legközelebb már kisebb legyen, ha a felelősséget vállalni tudom. Nagy értéke ez a vitáknak, amik olykor változatlanul vannak, és nem tudom, hogy aggasztó vagy pedig biztató, hogy a hullámok egyre kisebbek egy ideje.

Korszakos ez is.

Királyfi és királylány kuktában van összezárva, elképesztő erővel tartják a minták őket össze, míg a szelepet meglelik, ami mindig a “becstelenség” valamilyen formája, majd a felszabadult nyilvánvaló keresés, Vándor és Amazon következik.

Vad viták, szélsőséges érzelmi kilengések ideje ez, ami egyik pillanatról a másikra vezet töréshez, majd békülünk mégis össze, csak hogy ebből a közös cél érdekében megkísérelt együttműködés korába lépjünk aztán tovább. Ahol azonban még mindig fontosabb vagyok magamnak, mint az ügy vagy a másik nekem. Lovag és Hölgy ezen bukik, míg végül az önkéntes egymásba állás ideje, Harcos és Világszép jön el. Ahol az irány, a cél, az ügy, a lelkesedés, a hasznosság tapasztalása, tehát – igen! – az önzés immár össze tart, ahelyett hogy mindig új párhoz fújna. Mégpedig sokkal erősebben, mint a minták fiatal felnőttkorunkban, és akkor, ezért onnantól a hűség is valóban működik, az út oldja meg, hogy az ember felnő hozzá.

Az út és a tapasztalás.

Tehát a szem kivájása és a kéz levágása nem. Tartósan semmiképp. Mert öncsonkítás által nem csak a vágyat nem tudom megszüntetni, hanem ennek nyomán az életben sem tudok hasznosan részt venni.

Joós István, 2017. június 16.

 

Kapcsolódó élmények:

Hozzászólások