A Nő is harcol
Hogy a nő csak otthon üljön, sokan értettek így, pedig nem ezt mondtam. Hanem ellenkezőleg.
Önfelvállalásról írok nem szervilizmusról. Lényege, hogy a vágyakat meg kell élni, nőként és férfiként egyaránt, azok jellegétől és természetétől függetlenül; amihez a lelkesedést kell követni, bátran felvállalva, bármi is az, ami lelkesít épp, ha tehát ügy, projekt és harc, akkor ügy, projekt és harc a feladat. Szabad. Sőt. Muszáj. Nőként is, ha úgy érzed. A lelkesedés a helyes irányt, tehát az időszerű tapasztalatot mutatja, mindig, pontosan ezért félek is attól legjobban, ami leginkább lelkesít, mert a legkockázatosabb.
Hajrá! Kard ki kard, ha úgy érzed, igen, azonnal, most, mert meg kell tapasztalni, hogy akkor mi lesz. Korszak a Harc, amin át kell menni, ha foglalkoztat. Mert tapasztalva tanulunk. Mindannyian. Csakis.
A társ, a gyermek, a boldogság pedig mind “csak” okozat.
Annak okozata, hogy tapasztalatok által tanulok arról, hogy mi dolgom, mert öröm, nekem és körülöttem, és mi nem az. Amihez tehát akár harcolni is fontos. Nőként is. Amikor projekt, ügy, karrier lelkesedése fűti az embert, akkor csinálni kell, tehát a nő is harcol, ha és amíg az az igaz. Fontos ez. A harc korszaka. Átmenni rajta. Megtudni, hogy milyen az én akaratomat másokéval szemben érvényesíteni, tehát ölni, igen, képes vagyok rá, de nem biztos, hogy dolgom, hogy a végállomás.
Az igazi nő volt harcos is. Ahogy kurtizán is. És boszorkány is. Ami vágy benne háborgott, ami neki nyugtalanságot okozott, tapasztalta mind, kiégette, és így jutott a világszép állapotba el. Amikor már csak Vár. “Csak” Van. Magas fok, amihez gyakran Harcon is át vezet az Út. Tud. Nyugodt. Csinálta. És igen, bármikor újra kardot ránt, ha és amikor kell.
Joós István, 2014. január 5.
Kapcsolódó kurzus:
