Nincs időm magamra.” „Hétvégén sem állok meg. Mindig van valami, amit csinálni kell.” „Annyi a munkám, hogy nem tehetem meg, hogy elmenjek sportolni.” „ Jó lenne már egy kicsit kikapcsolódni, végre magamra figyelni.”

Ismerősek ezek a mondatok? Az emberek többsége nem szán időt arra, hogy azzal foglalkozzon, ami valóban kikapcsolja őt, ami nem feltétlenül hasznos (más számára), amikor csak az a fontos, hogy ő érezze jól magát. Mindig találhatunk kifogást és magyarázatot arra, hogy miért nem szánunk időt olyan dolgokra, amelyeket valóban szeretünk, ami fizikailag, agyilag vagy lelkileg kikapcsol. Fontos a kötelesség, el kell végezni a házimunkát, határidőre meg kell legyenek a munkahelyi feladatok, foglalkozni kell a gyerekünkkel, a szüleinkkel, eleget kell tenni sok elvárásnak. Ez mind igaz.

De ha nem szánunk időt önmagunkra, egy idő után testünk vagy agyunk vagy lelkünk vagy mindhárom kimerül, lemerül. Fizikai és pszichés betegségek jelenhetnek meg, nehezebben bírjuk a feszültségeket, ingerültebbek leszünk, hamarabb elfáradunk. Lehet, hogy ez az állapot csak évtizedek után jön elő és egész fiatalkorunkat „végigpöröghetjük” anélkül, hogy észrevennénk, hogy saját magunkra nem szántunk időt. Van, akinek rendszeresen, akár havonta, akár évente, de az is lehet, hogy hetente van szüksége feltöltődésre.

Figyeljük meg magunkat, hogy mi az, amit tényleg azért csinálunk, mert (nekünk) örömet okoz, kikapcsol, feltölt és ezt milyen gyakran tesszük. Nem kikapcsolódás, nem én-idő például a főzés vagy a házimunka annak, aki ezt nem úgy éli meg, mint a legjobb agy-pihentetőt. Nem én-idő a lakásban elromlott dolgok megjavítása, ha ennél kellemesebb tevékenységet is el tudunk képzelni. Van, akinek a barátokkal, esetleg rokonokkal eltöltött idő én-időnek számít, mert ez kapcsolja ki legjobban, de van, aki ezt néha kötelességnek érzi, különösen, ha a párja barátairól vagy családjáról van szó.

Az én-időt persze ne szülői értekezlet vagy az év legfontosabb munkahelyi feladata helyett érvényesítsük. Tervezzük meg az időpontjait, idejét, körülményeit és ragaszkodjunk hozzá. Ne engedjük, hogy ennél fontosabbnak tartott feladatok elcsábítsanak, hiszen mindig találhatunk valamit, ami éppen fontosabb, sürgősebb a magunkra szánt időnél. Az én-idő lehet, hogy önzésnek tűnik, valami olyasmi, amit nem engedhetünk meg magunknak – akár időben, akár anyagilag. Lehet, hogy valami olyat csinálunk ekkor, ami a családtól, a munkától veszi el az időt. De ha ezáltal kiegyensúlyozottabbak, derűsebbek leszünk, jobban fogjuk bírni a mindennapi taposómalmot, a hétköznapok feszültségeit. A kiegyensúlyozott, elégedett ember a környezete számára is ajándék és képes boldogabbá tenni a körülötte élőket.

Csiby Ágnes, pszichológus

 

Kapcsolódó kurzus: