Istenem, egy eltévedt kisfiú! Így kiáltott fel nemrégiben egy csodálatos barátnőm, amikor megmutattam neki egy párbeszéd részletét. Ő már tud valamit (nagyon sokat!), ezért nem volt benne ítélkezés és vád. Csak megértés és megengedés…

A felszínen mi nők ezt látjuk:

– nem tudja mit akar
– felelőtlen
– szórakozik
– nem nőtt még fel
– szemétláda
– gyáva…

Ezekkel a jelzőkkel illetik a nők azokat a férfiakat, akik bizonytalankodnak és nem tudják mit akarnak. Egyik nap még feleségül kér, másnap meg hátat fordít, anélkül, hogy bármi történt volna. Legalábbis kívül nem.

Ugyanakkor belül nagyon is! Belül váltakozik a remény, a félelmek, a de jó volna a hú, most mi lesz, az akarom, a nem akarom, a meneküljünk, és a talán jó lenne. És minderre a férfi nem lát rá, csak azt érzékeli, hogy nincs jól, rosszkedvét kifelé vetíti és persze arra, aki ezt – látszólag – okozza: a Nőre. Nyilvánvalóan ő az oka, hisz, ha ő nincs, akkor megszűnnek a félelmek, megszűnik a rossz érzés, hisz megszűnik a kihívás is.

Vissza lehet menni a langyosba, a megszokottba…Kicsit flörtölünk, kicsit úgy teszünk, mintha érdekelne egy kapcsolat lehetősége, de nyilván senki sem elég jó hozzá.

Fontos megértenünk egy dolgot nekünk nőknek!!
NEM A FÉRFI A HIBÁS, HA ÍGY MŰKÖDIK!!!!

Ő egyszerűen az érzelmek elnyomására van kondicionálva.

Nem zokoghatott rá minden elejtett őzikére, mert éhen haltak volna a szerettei. A férfi bizony képes lezárni az érzéseit, és mi nők ilyenkor elrettenve látjuk: az a férfi, aki nemrég még kedves, óvó és gondoskodó volt velünk, hirtelen hideg lesz, mint a jég, érzelmileg távolságtartó és szabályosan kegyetlen.

Benne az van, hogy, aki veszélyes, annak pusztulnia kell, márpedig te látszólag veszélyezteted (a lelki békéjét). „A Nő legmagasabbrendű feladata a férfit visszavezetni a szívéhez.” tarja egy indián mondás és ez bizony igaz.

Nem érti a férfi ilyenkor még, hogy nincs hová menekülnie. Ami benne van, azt nem te okozod, az ott van. Vagy elfogadja, hogy gyógyítsd, vagy elmenekül de – mint a mesében – ott van a szívében a jégszilánk, Persze Jégkirálynőhöz futhat épp, akinek csak szolgának, dísznek, funkciónak kell, és aki szintén képtelen szeretni. Le lehet élni egy életet kompromisszumokkal, meleg, tápláló kapcsolódás nélkül, felszínen, játszmázva, megcsalva és megcsalatva. Nyilván nem minden nő tud férfiszívet olvasztani és nem minden férfi érett meg erre. Van, akinek elég a látszat, hogy van „valakim” és nem kell a valódi kapcsolódás.

El kell fogadni a saját és a másik sebezhetőségét is és el kell fogadni azt is, hogy ez nem egy két hetes gyorstalpaló folyamat.

Ha nem adunk magunknak és a másiknak is időt, ha nincs bennünk ennek a tudás, akkor gyakran marunk bele idő előtt abba, aki erre nem adott okot. Ettől persze bűntudatunk lesz és gyorsan fejben gyártunk okokat: megérdemelte, hiszen ilyen vagy olyan volt velem. Pedig pontosan tudjuk, hogy nem.

Felmerül ilyenkor persze a jogos kérdés: és a nő? Minden nő érzelmileg értett és nincsenek sebei? Dehogynem!! Bennünk is ott a sebzett kislány. Nagyon is ott van, aki ugyanúgy odacsap, ha bántják. Viszont mi NŐK képesek vagyunk önmagunkat gyógyítani, ha erre rálátunk vagy a többi nő – barátnők, női kör – segít ebben. Mi tudunk az érzelmeinkről, szívügyeinkről beszélni egymással, sőt az idő nagy részében meg is tesszük. Ráadásul mi attól gyógyulunk a legjobban, ha a mellettünk lévő férfit gyógyítjuk!
Jól van ez kitalálva…

Ellenben a férfiak szinte sosem beszélnek az érzelmeikről senkivel. Két férfi ha „lelkizik”egymással ott általában az egyiknek már valami nagy baja van. Nekik nincs segítség, nincs, akivel nap mint nap megoszthatnák az érzéseiket. Csak ha megjelenik egy Nő, aki befogadja, megérti és feltétel nélkül elfogadja őket, akkor kezdődhet el a gyógyulási folyamat. Ha hagyják persze, ha a férfi nem ijed meg és elmenekül, mert azt HISZI a nő „teszi” vele a rossz érzéseket. Vagy éppenséggel a közönyt, mert az elfojtott, fájdalmas érzések közönynek is álcázhatják magukat, az „áááá, ez engem nem érdekel, untat ez az egész, nem ez a nő kell nekem” érzésébe is csomagolódhat a félelem és a fájdalom.

(Lányoknak műhelytitok: Onnan tudod megállapítani melyik vonatkozik egy adott helyzetre, hogy elutasítással is jár-e? Ha a férfi, udvarias, kedves, de alapvetően közömbös veled, akkor valószínű, hogy nem érdekled. De ha egy alapvetően barátságos férfi CSAK TÉGED elutasít, tudomást sem akar venni a létezésedről és mindezt tüntetően, feltűnően teszi…akkor biztos lehetsz benne, hogy menekül….Megmozgattál benne valami olyasmit, amivel nem hajlandó szembenézni….Ezért képtelen normális, emberi módon viszonyulni hozzád.)

Mit lehet tenni valakivel, aki menekül önmaga elől?

Alapvetően semmit. Előbb-utóbb akkora lesz a nyomás benne, hogy kénytelen szembenézni a fájdalmával. Ilyenkor a férfiaknál kialakulhat betegség is, aminél persze megint fennáll a szőnyeg alá söprés veszélye: hisz nem az ő hibájuk, egyszerűen biokémiai folyamatok romlottak el, kapjunk be pár gyógyszert és tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne.

Hangsúlyozom: tagadásban, menekülésben le lehet élni egy életet.

De egyet tudni kell: életünk minden problémáját az okozza, hogy benyeltünk egy csomó önmagunkkal kapcsolatos negatív hiedelmet, belülről ez működtet, de ezt egyszerűen nem vagyunk hajlandóak elismerni! A legnagyobb poén pedig az, hogy ha valaki veszi magának a bátorságot és utánanéz ezeknek, akkor rájön, hogy ott semmiféle rettenetes szörnyeteg nincs. Gyerekkorban kialakult hiedelmek ezek – és bizony nem is „nőnek tovább”. „Nem vagyok elég jó, mások jobbak, mint én, nem vagyok szerethető” stb – hát ezek a mi félelmetes démonaink..

Érdemes eldönteni, megéri-e páncélban élni egy egész életet miattuk.

Várszegi Réka

 

Kapcsolódó kurzus: