Remélsz? Az jó. Másrészt bizonyosan kevés, a remény magában ábrándozás még csak – tettek ott születnek, ahol Hit van.

Hogy akkor ima és Isten? Nem erre gondolok. Sőt érdekes módon nem is önbizalom a feladat. Hanem…

A működő élethez egy célban kell hinni.

Több ezer ember életét ismertem meg az elmúlt tíz évben, és azt láttam, hogy csakis az boldog, aki hisz egy célban. Hogy azt ő márpedig eléri. Legyen az munka, gyógyulás, két gyerekes család, önismeret vagy akár a megvilágosodás.

Sikeres – és boldog – élete azoknak van, akik egy célban hisznek, és azt fel is vállalják. Aki másokat is “be tud hülyíteni”, azt vezetőnek hívjuk, és akár nagyon sikeres is lehet.

Mi olyan van, ami bár nem biztos, de Te hiszel abban, hogy lehet?

Ez a kérdés. Egyrészt… Másrészt, hogy NE ragaszkodj olyasmihez, amiben néhány éve még hittél, elkezdted csinálni, jó volt, de már nem az. Hit és élvezet és siker kéz a kézben járnak, ha már nem élvezed, akkor nem hiszel, tehát menni sem fog tovább.

Az ember nem boldog, ha nem hisz abban, amit csinál.

Sőt. Boldogtalan. Olyanba energiát tenni, amiben nem hiszek, aktívan lélekölő, ön- és környezetpusztító kurválkodás. Minél hamarabb tudod abbahagyni, amiben már nincsen hited, annál jobb lesz Neked és a szeretteidnek.

Hagyd abba, amiben nem hiszel!

De minimum vizsgáld meg máshonnan is…

Emberek tömegei vannak két hit között. A fiatalkori naivitás már elmúlt, és most fogcsikorgatva működtetek egy rendszert, amit az életemnek mondok, de igazából már nem hiszek benne… nem hiszek magamban, nem hiszek semmiben.

Aki nem hisz, az szükségszerűen boldogtalan.

Mindegy, mekkora a vagyonod, mindegy, mennyi pénzt keresel, mindegy, hány gyermeked van, évek és kilók és centik MIND mindegy, hogy mit gondol Rólad a világ, mindegy, ha célod nincs, amiben hiszel, az rossz, és egyre rosszabb lesz!

Elgondolkodtattalak? Az jó.

Netán magadra is ismertél? Még jobb… Hogy be tudod vallani, legalább így, legalább magadnak. Nagyon fontos első lépés bevallani, hogy nem biztos, hogy minden rendben van az életemben.

Az új cél első lépése belátni, hogy a régi elavult.

Fontos ezzel kapcsolatban, hogy normális, ami történik Veled, bármilyen kellemetlen is, semmit nem rontottál el, hanem csak kinőtted a fiatalkori arroganciát, és most új célra van szükséged. Amiben a mai fejeddel hiszel.

Fontos továbbá, hogy bár egyedül is meg tudod oldani, de egyedül ez a folyamat nagyon lassú, és rettenetesen sok szenvedéssel jár. Mégpedig nem csak magad, de a szeretteid számára is. Segítséget elfogadni jobb.

Fontos végül, hogy nem vagy egyedül. A saját kínlódás mindenkinek a legnagyobb, de kiterjedt tapasztalat alapján mondom, hogy nagyon hasonló válságokat élünk mind át. Olyannyira, hogy már Dante is írt erről:

Az emberélet útjának felén
   egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
   mivel az igaz útat nem lelém.

Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
   s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
   már rágondolva reszketek legottan.

A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
   De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
   hallanod kell, mit láttam az uton.

Akkortájt olyan álmodozva jártam:
   nem is tudom, hogyan kerültem arra,
   csak a jó útról valahogy leszálltam.

(Isteni színjáték, első ének, A sötét erdőben)

Az “emberlét útjának fele” általában 30-40-50 éves kor, bár már olyanokkal is találkoztam, akiket ez huszenévesen ért utol. Gyorsul a világ. A “sötétlő erdő” lényege pedig az irányvesztés. Mert nincs épp cél, tehát hit sem.

Mondhatnánk “életközepi válságnak”, de szerintem igazából ez az életközepi megújulás lehetősége, amin nem szomorkodni kell, hanem akár ünnepelni is szabad.

A régi hit és az új hit között az ember keres, amit szükségszerűen érez tévelygésnek, elbizonytalanodásnak. Alapvető kérdésekben is, mint hogy ez-e a dolgom, ő-e a párom. Teljesen normális, sokan jártak már előtted itt. 

A két hit közötti tévelygés sűrű sötét erdejében csakis az őszinteség segít.

Márpedig egyedül magammal őszintének lenni nehéz. Mert ragaszkodunk a múlthoz. Hiedelmek, megszokások, kapcsolatok. Ki vagy, és ki akarsz lenni? Célt, tehát identitást váltani a világon legnehezebb feladat… 

Mert az ember magát nem látja.

Lehetsz nagyon intelligens, de akkor sem. Bármit is hiszel. És a haverok és a barátnők – sőt a szüleid sem tudják a választ… tömegek ringatják magukat napjainkban közös, közösségi, helyenként össztársadalmi önbecsapásba. Hogy “minden rendben van”. Hogy “ilyen az élet”…

NINCSEN rendben, és NEM ilyen.
Felelőtlen és arrogáns, tehát szenvedni fog, aki nem kér segítséget!

Végül két lehetőség van csak. Az ember az igazságot keresi, ássa, kutatja, bátran és őszintén – vagy “időt próbál nyerni”, bízva abban, hogy a helyzet valahogy megoldódik, tehát halogat, alakoskodik, hazudik. A válságok maguktól nem oldódnak meg. Hanem csak egyre rosszabb lesz. Mint egy fekélyes seb… A beteg végül meghal, ami a megoldás egy formája, de biztos, hogy ezt akarod?

Aki egyszer válságba jut, annak az őszintétlenség többé nem működik.

Korábban ment, fiatalon még el lehetett játszani egy szerepet – “fake it, till you make it” – de az erdő talaja lápos, egyre mélyebbre süllyedsz, míg alakoskodsz és hazudsz. Logikus megpróbálni, persze, hiszen “hátha nem jönnek rá”, munkatársak és házastárs, próbálsz kilábalni, okosan, de valójában csak kapálózol, és egyre rosszabb lesz – sőt ezt Te is tudod. Érzed. A zsigereidben érzed, hogy így van, hogy igazat írok. Az őszinteség az egyedüli út.

Nos?

Advent második vasárnapja a Hit vasárnapja. Miben hiszel? Normális, ha semmiben épp, abszolút rendben, nincs Veled baj, nem rontottad el, boldogtalan gépként élni szabad – de meddig még, ember, bármikor változhatsz!!

Új Célra van szükség.

És én értem, hogy harminc, negyven, ötven éves felnőtt vagy, egy-két-három gyermekkel és egy házzal, de ez mit sem változtat azon, hogy ha nem vagy boldog, akkor változás időszerű, amihez jobb cél kell, mint az eddigi volt.

Jobb cél van és vár.
És aki elindul, segítéget kap.

Ki Vagy?
Mit Vágysz?

Az első feladat az őszinteség magaddal, ami az önismeret.
A második: őszinteség a világgal, hogy Tenni mit vágysz?!

TALÁLD meg magadat, és a Lelkesítő Cél ebből következik majd!

Másképp: “ügyet” csakis azután talál az ember, hogy önmaga keresve kielégítésébe már végleg belefáradt.

Együttérzéssel,
Joós István

 

Kapcsolódó ajánlás

  • EGOYOGA – az útonjárók közössége