Esendőséget mersz-e mutatni?
Az önleleplező írásaimat osztjátok meg, sokkal többen, ezt vettem észre, és az első TEDx előadás is ettől lett ütős, pénz, siker és nők, hogy vállaltam, magam, a vágyaim, a félelmeim, a nincstelenségem… a második már kimondottan bukásokról szólt. Érdekes ez, hogy részben rettegtem kiállni, mert mit fognak szólni, de másrészt épp ettől bizsergetett, izgatott mégis.
Elképesztően vágytam már kivágni a rezet, az őszintét, csakis ettől nem tudtam nem megtenni, és megtettem, és megváltozott az életem és folyamatosan, azóta is. Mégpedig azzal arányban, amennyire magam vállalni merem, tehát mindkét oldalt fény és árnyék. Nem szabad félni, pontosabban szabad, de nincs mitől.
Napi tapasztalatom, hogy meg kell vallani, aki vagyok, az esendőséget is.
Meg kell vallani. Csak akkor lehet elfogadni. Csak azt lehet elfogadni. Csak akkor lehet engem elfogadni. Mert csak akkor lehet érteni, csak így lehet szeretni. Nem csak így, persze, de így sokkal könnyebb. Ha mutatom, aki vagyok, fényt és árnyékot, vágyakat és félelmeket, álmokat és bukásokat, így lehet igazán kapcsolódni. Ha mutatom a személyeset, az esendőt, a sebeimet, ha merem felmutatni. Felület, ahhoz lehet kapcsolódni, aki vállalja magát, mert aki meri mutatni, az elfogadja magát, és így és ezzel engedi meg a másik embernek is, hogy ő is esendő legyen. Csakis én húzhatok falat, bennem a fal, ha magam nem vállalom, sose más a hibás, mert hiszen mind esendők vagyun, és mélyen benn mind tudjuk magunkról, és mindannyiunkat zavar, hogy bár igen, tudjuk a jót, de nem mindig van erőnk tenni, mégse. Ahogy Pál írta, gyakran érzem magam fogolynak, gyengének, a hús csapdájában vergődőnek.
Az önfelvállalás tehát ezt is jelenti, megvallani, merni, mutatni nem csak fényt és bölcsességet, de vágyakat, félelmeket, bukásokat is. A bűnt, ha tetszik, bár nem szoktam így mondani, hiszen “csak” emberség, esendőség, ami a játék lényege, voltaképpen. Nem lenne fejlődés, ha nem lennének kihívások, magától értetődő lenne a bőség megosztása, ha nem félnék a szűkösségtől, és én néha még félek. Csakis szolgálnék, ha a siker és a hatalom nem kísértene, és engem néha még kísért, nem lenne kunszt a pár-kapcsolat, ha nem csábítana a szépség, ebben napi szinten bukom, és bár sokat változtam, de mégsem, már nem gondolom, hogy önerőből megoldom.
Épp ez a lényeg, végül megadom magam, és ekkor érkeznek a kegyelmi pillanatok, szárnyalás, amikhez a csábítás és a bukás kell, mert én csak a verem legmélyén tudtam feladni, magam megadni. Miután mindent próbáltam, így derült ki, hogy nem vagyok egyedül, hogy Rend van és Szeretet vezérli a világot, hogy mindennek jó oka van, és értem van, bármi is történik. Amit csakis rációm korlátai miatt nem látok mindig így, de az érzéseim tudják. Bizalom születik a szenvedésben, új Én, ha tetszik: Hit. Nyugalom és derű és elfogadás és felelősség és hűség. Szeretet.
Így és ettől van óriási ereje a magam vállalásának, mert ez már Én Vagyok.
Mert az önfelvállalásban valahol elvész az én, amikor a teljességem vállalom, ezzel elfogadom, és ezzel belép egy megfigyelő, aki elfogad, és ekkor átvált az azonosságtudat énből Énbe. Én Vagyok. Ezért ez a kulcs, az önfelvállalás, mindenkinek a maga életében, fényt és árnyékot is, ezért ez a hitelesség, a valódi erő, sőt a világ változásának kulcsa. Hogy vállalom, hogy vállaljuk, egyre többen magunkat, az őszinte önfelvállalás ezért nyitja meg a szíveket, amikor a fényt az árnyék hátterén mutatom, másképp nem látszik, másképp átlátszó, hogy csak póz. Tehát épp az lesz nevetséges, aki csak bölcselkedik, de az embert, az esendőt vállalni nem meri, nem fordítva, sokat csináltam.
És már értem, hogy védekezés volt, a rejtőzés egy formája, a “tökéletesség” póz, és igen, továbblépni nehéz, 80%-ról 90-re jutni nagyon nehéz, 90-ről 99-re szinte lehetetlen. De a 100% játékosan könnyű, komolyan, a totális önfelvállalás könnyű, mert nem kell többé töprengeni, figyelni, hogy kinek mit is mondtam, mennyit is mutattam. Csak átengedni, adni, élni magam. Merjünk esendőek lenni, mert így magunkat megosztva változunk, így hatunk egymásra, így változnak az emberek körülöttünk. A példa a legerősebb felvállalásban is, magunkat és másokat, mint önmagunkat, csakis így, ettől, ettől viszont bizonyosan változik a világ, hogy Én Vagyok.
Joós István, 2012. július 25.
Kapcsolódó kurzus:
