Konkrét férfi az út

Férfi-NőIsmerkedésÖnbizalom | Erő | CélSiker | Pénz | Érvényesülés

Konkrét férfi az út

Konkrét Férfi az Út, sok szó esett már erről, hogy a nagy ezotériából, vallásból, spiritualitásból, önmagam megismeréséből, mesterek és jósnők függéséből tovább kell lépni, megadásba, követésbe, nemakarásba. Mégpedig tettekben és nem gondolatokban, dőlni, kérdés nélkül, azonnal, maximális bizalommal, ha felkér akivel összekapcsolódott a tekintetünk.

Konkrét Férfi az Út. Minden kincset adni, tenni azokat, cselekvő módon, konkrét férfi lába elé, le. Sokszor kiemeltem már, de megismétlem, hogy tehát a Nő dolga nem ügy, nem eszme, nem projekt, nem közösség, nem világmegváltás, hanem konkrét férfi lába. Minden kincset. Le. Tenni. Oda. Drága olajjal kenni.

Másrészt a férfi útja, hasznosulása, szolgálata is a konkrét férfi.

A Férfi dolga ugyanis lábakat mosni. Férfiak lábát. Amihez választanom kell, ami az egyetlen, a legfontosabb döntés, hogy kiket választok. Mert meghatározza az eseményhorizontot, a férfi szövetség lehetőségeit, tehát ez által az abban benne álló Férfi-Nő Egység mozgásterét is, hogy kikkel kapcsolódom. Nagyon fontos ez. Nem megalkudni, hanem merni az érzeteimet követni, ebben is. Cselekvő önfelvállalás. Megint csak. Merni választani, akivel dolgom van, vállalni, ha úgy érzem – és, ezzel párhuzamosan: elengedni az általánost, az eszmét. Hanem a konkrétig, a cselekvésig, a személyekig lejönni. A konkrét férfiakig, akiket választok. Nem könnyű. Én például sok évet töltöttem eszmék, ügyek, projektek, világmegváltás függésben, és bár írtam lábmosásról, de választani nem választottam. Ellenkezőleg. Tetszett, hogy sokan akarnak engem választani, fiúk és lányok, hogy érkeznek, hagytam magam, élveztem ezt, az alkalmi kapcsolódásokat, szellemi, lelki, testi téren, hogy akarnak, hogy katalizátor vagyok, mint egy népszerű kurtizán, aki azonban maga nem választ, sehová nem köteleződik el, töltődtem ebből, így kompenzáltam.

Csakhogy. Azonban. Holott tovább kell lépjek.

Mert bár lehetnék valóban kút, az irány az, vállalom is, de közben igaz itt és most, hogy van alkotás elakadás vágyam. Bele kell tehát álljak, amihez választanom kell. Társat, persze, az nyilvánvaló, sokat írtam erről, bár persze lapot ő ad – de konkrét férfiakat is, fegyvertársakat, szövetségeseket. Sőt. Férfiakat előbb, és a társ okozat. Fontos ez. Nagyon. És nyilván nem egyoldalú, ez sem, hiszen, ami egyoldalú, csak erőszak. Hanem látjuk egymást, távolról, vonz, dolgom van vele, közeledünk, férfiak, és aztán meg kell küzdeni, mindent beleadva, totális kockázat , sőt nem kívül kell megküzdeni, nem a világ ellen, még nem, az a nő választásakor van, hogy együtt a világ ellen, a próbákat teljesítve, egymásért, itt azonban épp nem. Férfiak találkozásakor egymással kell megmérkőzni, tehát a későbbi szövetségesekkel, pont mint a mesékben, a találkozás után először szembe fordulunk, egymásnak feszülünk, és akkor lejátszani, tehát nem kitérni, nagyon-nagyon fontos, a szerepek tisztázása, csak így lehetséges, össze kell az erőnket mérni. Szép ez, nagyon. Hmm. Jéé. Igen. Bármennyire is félek.

A szövetség első lépése a párbaj.

A párbajt az nyeri, aki kevésbé fél, aki tehát kevésbé szorul a másikra. Mindig az. Ő az erősebb. Rezonálunk, közel vagyunk, nyilvánvaló, de olyannyira közel, hogy tisztázás szükséges. “Ki vagyok a másik tükrében, és ki ő nekem?”. Ami itt nem tehetségről szól, az lehet hasonló, vagy épp komplementer, de nem ez a lényeg, hanem az erő. A nagyságrend van közel. Meg kell mérkőzni, hogy kiderüljön. Amit a mai világban például üzletrészek szépen kifejeznek, ezért fontosak, ezért fontos tisztázni az anyagi viszonyokat. Az igazi szövetség esetében a különbség árnyalatnyi, amikor ledominálom az nem az, ha olyanokkal kapcsolódom, akiket dominálok az csak a saját kishitűség tükre, nem vagyok helyemen. Hozzám illő fegyvertársakat kell választani. “Kell”, de ez sem tudatos, csak összeakadunk. Szó szerint. Hasonló a hasonlót vonzza, a különbség pedig árnyalatnyi. Érkeznek. Akiknek én adni tudok.

Történik. Csakúgy. És ők is adnak, nekem, kiegészítenek, egymást egészítjük ki, ami fontos, nagyon, de ezzel egy időben a rend is van, kell legyen, tehát világos szerepek, hogy milyen témában ki vezet, törzsfő, sámán, hadvezér, tehetségünk szerint, és kinek mekkora a része az eredményben, ereje szerint. Erő a nyugalommal van. Arányban. Érezzük a másikon, kisugárzás, tartás, vonz, de meg is kell tudni, hogy hogy is állunk, mert csakis akkor, csakis aszerint tudunk Igazán kapcsolódni. Párbaj. Le “kell” játszani. A kimenetel szerepeket nem oszt, azt a tehetségünk határozza meg, hanem sorrendet igen, ülőhelyeket a kerek asztalnál, birtokviszonyokat. A legnagyobb a vezető hűbére, ami nem jog, hanem felelősség, a vezető legalul áll.

Aztán bízni.

Sikeres csak a harmonikus, tehát bizalom alapján álló együttesség lehet – a harmonikus együttesség fogalmilag sikeres. Bízni kell. Totális bizalom. Vakon, mármint felé sem nézek, mert nem szükséges. Szól, ha kellek. Akit egyszer választottam, bele ott többé nem szólhatok. Bízni kell. Itt is. Ebben is. És azonnal változtatni, ha a bizalom meginog. Komplementer színek vagyunk, és bár egyrészt minden ember egyedi, persze, de másrészt vannak kisebb csoportok, akikkel a színkört, az egységet kicsiben kiadjuk, majdnem kiadjuk egyre jobban, ahogy csiszolódunk, mármint, ha nem alkuszunk meg. Ezen múlik. Minden. A csapaton, a fegyvertársakon, a csata, az élet, a változás, ami a férfiak dolga – változtatni. Felelősségem ebben jól hasznosulni, csoportban kiegészülve. Aminek tagjai tehát nem lehetünk túl távol, sem erőben, sem tehetségben. Félelem alapon nem áll össze. Sem érdek alapon tehát. Hanem csakis összhang, emberség alapon, zsigeri érzetek, akinek én adni tudok, olyat választok, az követ, és aki nekem adni tud, ő választ engem, és én követem. Rend van. Férfiak egymásba ágyazódó közösségei, harcostársak, kívül a világban, tanulócsoportok, változtatnak, irány, belül pedig Férfi-Nő egységek, kapcsolat a forrással, bölcsesség, hiszen tartósan helytállni Férfi csak társsal képes.

Konkrét Férfiak az Út.

Ügybe nem lehet sem elméletben, sem egyedül beleállni – az elmúlt öt év egyik nagy tanulsága. Lendíteni fontos, azt lehet egyedül, azt csak egyedül lehet, de szinte azonnal érkezik, aki kapcsolódna és akkor teret kell adni. Tehát választani. Tehát megmérkőzni. Akivel mérkőzni nem kell, azzal szövetségre lépni sem érdemes. A csuda. Akivel mérkőzni nem kell az az általam koordinált csapat része, de nem szövetséges. Hmm. És így alakul, formálódik, követünk vagy vezetünk, erőnk és tehetségünk szerint. Konkrét férfiak az út. Tehát nem nők. Ez is fontos, hogy az mindig elcsúszik, csúszna, csúsztatnák férfi-nő téma irányába. Nőkkel nincs munka terén dolgom, alig, a Társ az egyetlen. Hanem konkrét férfiakkal van. Választani, szólítani, megmérkőzni, szerepeket tisztázni, irányukba elköteleződni, azt megkövetelni, és mehet a játék. Bízni. Tiszta keretek, amik egyre lazulnak, ahogy mélyülünk, de vannak, még, kellenek, nekem legalábbis. Kellenének. Ugyanis elhanyagoltam, elkentem ezeket. A kereteket is és a választásaimat is. Holott, márpedig választani kell, csak az Férfi, csak akkor, aki szolgál, Ügyet, tehát konkrét Férfiakat; Nő számára is csak akkor választható, ha követ, csak az választható, aki követ, aki beállt a helyére. Ami igazán nem szavakból, hanem tettekből, tehát a fegyvertársakból, azok állapotából, erejéből látszik. A szavak vágyakról szólnak, viszont “embert barátjáról”, és az igazi barát mindig fegyvertárs is, a lényünk legmélyén közös, a valami, és az köt össze, és azért teszünk, mindketten, még ha látszólag távoli harcmezőkön is – nem barát, aki nem fegyvertárs.

Értitek ezt?

Időszerű meghalljátok, megértsétek mindezt, ó, ti Nők, minél többen, mert a legtöbb férfi nem látja így át, még, sőt, nem is dolga, de pontosan ebben, ehhez kell neki a támasz, a segítség, itt és most, tehát a szülés/születés folyamatához. Fel kell vállalja a helyét, le kell, játssza a majdani szövetségesekkel, sőt, rajtuk kívül az öregekkel is gyakran, mert az öregek nagy része nem Vén, sőt, Férfi sem volt soha, csak öreg, öreg királyfi, hisztis öreg királyfi, aki máig halmoz, mert máig bizonyít, mert máig fél, mert igazi erejét sosem élte meg, tehát félreállás és támogatás, a köz és annak java helyett saját pozícióját védi.

Hmm, le kell tehát győzni, az öregeket is, a kortárs férfi velük is meg kell vívjon, a Lovagok harca, Férfivá így születünk, és a helyünket, ami valóban a miénk, amivel így valóban békénk van, csakis így foglalhatjuk el. Szeressétek hát őket! Fogadjátok el, higgyetek bennük! Simogassátok a konkrét Férfi buksiját, mikor gyenge, rántsátok vissza a földre, mikor elszáll, biztassátok – és legfőképpen: csakis olyan Lovaggal töltsetek időt, akinek ezt meg tudjátok, meg akarjátok adni, sőt, akivel spontán történik.

Joós István, 2013. június 21.

 

Kapcsolódó kurzus:

ÍGY VÁLASSZ, HOGY NE CSALÓDJ FOLYAMATOSAN!


ÉNAKADÉMIA

Kicsoda Joós István?

Joós István kapcsolati tanácsadó, aki az elmúlt tíz évben sok ezer embernek segített, két könyvet írt, online kurzusokat állított össze, önismereti módszert fejlesztett, közösséget alapított és több száz videót készített férfi-nő témákban.

Megfigyelése, hogy nincsen univerzálisan helyes férfi és női működés, hanem a férfiak és nők élete három nagy korszakra oszlik – A) minták által meghatározott “titán”; B) magába fordult “tudatos”, C) önmegvalósító “hős” – és ezekben eltérő módon tudunk boldogan résztvenni.

Tanácsa:

  1. értsd, miben vagy,
  2. eszerint próbálj változtatni,
  3. kapcsolódj olyanokkal, akiknek sikerült!