A nők kezében a világ sorsa
Patkó és patkószeg vagyunk. A Férfi és Nő patkó és patkószeg, ló a család, lovas a közös alkotó élet, a MI, amit MI adni tudunk. A sereg a közösség.
Az ország az Ügy, a közös, amit szolgálunk, és igen, csata, sőt háború van, és igen, az egész elveszett, ha az alapoknál nincs rend, ha a patkószeg nincs jól beverve az egész veszélyben, ha a szeg patkónak, a patkó lónak, a ló lovasnak, a lovas seregnek, a sereg országnak képzeli magát.
Az önkép, az önfelvállalás, a rend, és csak egyet kell visszalépjünk az örömteli megoldáshoz szelíden és alázattal. Patkó és patkószeg vagyunk Férfi és Nő fontos és értékes mind, hiszen rajtam-rajtad-rajtunk múlik a család, a lovas, a csata, az ország. És az egészet veszélyeztetem, ha többnek, másnak képzelem magam, patkók és patkószegek vagyunk. Vas, ember, minden “több” csak válság. Fontos persze észrevenni, hogy a Férfi a patkó és a Nő a patkószeg. A férfi, aki az úton, a kövezeten, a külvilágon, künn állandóan csiszolódik, aki a család, a közösség, a sereg, az ország terhét viseli – de a nő odaadása a kapocs, a nő odaadása, szeretete, bölcsessége, ereje, ami a patkót és a lovat összetartja, a Nő tehát állandóan erős, benn, mert a nő szegezi, tartja a Férfit a lóhoz, a helyéhez, a szolgálatához az ügyhöz.
Végtelenül fontos ez. Az alázat. Az odaadás.
Ahogy az is, hogy a Férfi ehhez be kell fogadjon, a Nőt, át kell engedje magán, csak így kapcsolódhat, csak így rögzülhet-hasznosulhat a Férfi, csak így kerülhet a helyére, ha fér belé a szög, ha engedi magát odaszegezni. A Férfi Egó keresztje. Ez. De az újjászületése is, mert boldog, kiteljesedett, valóban alkotó, funkciója szerint hasznosuló másképp nem, csak szegezve lehet. Aztán az is fontos, hogy a patkó magában csak patkó. Nincsen kész. Nincs még a helyén. A nő a patkóval ló és lovas lehetőségek közül választ, talán sereget is, de ország igazából csak Egy van, még ha látszólag átmenetileg még többnek is tűnik, a nő belelát a jövőbe. Látja a lehetőséget. Látja, érzi, tudja, amit a fiú, a királyfi magáról még sejteni sem mer, a Nő választ és a hite és a bizalma és az odaadása által születik a Férfi azzá, akit ő már rég látott.
Így működik ez.
És igen, végtelen nagy alázat és odaadás kell hozzá, ezért van a nők kezében a világ sorsa. A nő, ha képes magát odaadni, a férfit kitölteni, emelni, születni segíteni, ügyhöz, helyhez, családhoz, közösséghez szegezni, akkor van rend. Akkor van megmenekülés, megváltás … egyéni, családi, közösségi, világ szinten is.
Nem véletlen tehát, hogy a Nők előbb “spirituálisak”.
A nagy kérdés immár “csak”, hogy mihez kezdenek ezzel, várják tovább a hozzájuk méltó “kész” Férfit, aki ugye nincs, vagy képesek-e kincseiket immár hasznosítani. Képesek-e választani, adni, áldozni magukat, egy magában esendő, de velük valódi csodákra képes Férfinak.
A Nők kezében a világ sorsa.
De ugyanebből fakadóan más sorrend sem lehet. A nőnek lova és lovasa, tehát helye és hivatása sem lehet előbb. Mielőtt patkót és lovat választ. A patkó és a ló meghatározza a hivatását, hiába próbál magában karriert építeni, az csak felkészülés mindaddig, míg patkót, férfit nem választott, mármint fiút, akivel együtt, a kopás, a lóért, lovasért, országért vívott kopás által szentelődnek Férfivé és Nővé.
Joós István
2012. június 6.
Kapcsolódó kurzus:
