Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám…”

Ez a verssor kering a fejemben napok óta. Nem tudhatom, mire gondolt József Attila, amikor írta, de számomra e verssor a bizalmat jelenti. Önmagam megmutatását, teljes átadását, és a másik befogadását egyszerre. Bizalom. Senki sincs közöttünk, akiben a bizalom meg ne sérült volna. Akit meg ne bántottak volna, akin ne ejtett volna sebet az élet. Sebeink némelyike még vérző, mások már hegesednek vagy gyógyultak teljesen, és vannak, melyeket úgy letapaszoltunk, hogy létezésükről nem is tudunk. Ilyen állapotban próbálunk boldog párkapcsolatot létesíteni. Bizalmat vágyunk, miközben kitárulkozni, önmagunkat átadni félünk. De ez nem működik. És az sem működik, hogy majd ha ő, akkor majd én is…

„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám…”
Hány olyan ember van az életedben, aki elé ilyen pőrén tudsz állni?
Vajon a párod közöttük van-e?
Mutatod-e neki a gyengeségeid? A félelmeid? A botlásaid? Az érzéseid? A kétségeid? A hiányaid? A vágyaid? Mutatod-e neki a szerelmed?
Nyitott szívvel engeded be, vagy titoktéglákból épült fal választ el titeket?

Egészen hétköznapi dolgoktól kiindulva: Nyugodt lélekkel engednéd meg a párodnak, hogy belépjen a FB fiókodba? Vagy megnézze az e-mailjeid? Bármikor felvehetné a telefonod, vagy inkább még zuhanyzáskor is magaddal viszed? Tudnád-e vállalni, hogy 24 órában kamera figyel? És itt nem az a kérdés, hogy a párod ebből bármit is elvárna-e. Most csak az a kérdés, Te hogyan vagy benne a kapcsolatban? Mennyire őszintén? Az vagy-e, amit mutatsz? Mersze-e, tudsz-e megbízható társ lenni a párod számára? Mered-e a verssorban rejlő alázattal mindened adni? Nem azért, mert kéri, hanem mert így szeretnéd.

„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél.”

Kitárulkozni kockázatos. A sebzett lélek védekezik, falakat emel. Volt már rá példa, hogy megnyíltál, és visszaéltek vele. Tudom. Azt is, hogy fájt. Pokolian. És félsz, hogy megtörténhet újra. Félsz, hogy akit beengedsz, esetleg elkerül majd. Mégis érdemes kockáztatni. Kapcsolatban bátor szívvel, őszintén lenni. Vállalni, hogy sérülhetsz. A megnyíláshoz, a kétségek, de ugyanúgy a szeretet kimondásához, befogadásához is bátorság kell. Merni kell nyílni. Akkor is, ha nincs garancia…

 

Önfelvállalásban, továbblépésben, bátorság gyűjtésben is segíthetünk.
Ha úgy érzed, jól jönne a támogatás, javaslom a válságtanácsadóval kísért válságnavigációs folyamatot.