„A lágyság erősebb, mint a keménység, a víz erősebb, mint a szikla,
a szeretet erősebb, mint az erőszak”  (Hermann Hesse)

 

bejárt út

Egy melankolikus, őszi napon születtem Zentán, Szerbiában. Édesanyám 20, édesapám 22 éves volt akkor. Anyu sokszor volt beteg, depressziós, apu ivott. 5 évvel utánam született öcsém; akkorra már rendszeresek voltak közöttük a csúnya veszekedések. Szüleim el voltak foglalva saját kihívásaikkal, szabadon hagytak engem. Nem voltak szigorú korlátok, követelmények, szabályok. Elég volt, hogy jó kislány legyek, és békén hagytak. A család minden terhe anyukámat nyomta, így hozott mintám szerint a nő egyedül van, csak magára számíthat, férfira támaszkodni nem igazán lehet. Könyvekbe menekültem, tudásvágyam hatalmas volt, rengeteget olvastam. Minden érdekelt, ami az emberrel, a lélek működésével, pszichológiával kapcsolatos. Voltak hosszabb-rövidebb párkapcsolataim, majd egy nap betoppant az életembe a királyfi, vele Budapestre költöztünk, összeházasodtunk, született két gyönyörű lányunk. Nem vettem észre a jeleket és a nagyon erős, nem tudatosított „jó kislány” minta bizony megbosszulta magát. Mire kisebbik lányom megszületett, férjemnek már szeretője volt. Válás. Válság.

Mikor kipakolt a lakásból, összetörtem, de az óriási fájdalom mellett azt éreztem, végre lesz terem. Az én csodaszarvasom a szabadság ígérete volt. Egy 5 éves és egy 8 hónapos kislánnyal maradtam egyedül. A teljes felelősség rám szakadt, ami egyszerre volt ijesztő és inspiráló. Isten végig a tenyerén hordott, hiszen olyan munkám lett, ahol jól kerestem, otthonról dolgozhattam, részmunkaidőben. Lett idő a lányaimra, önmagam megismerésére, új élményekre. Spiritualitás útkeresés indult, jöttek új barátok. Közben férfiak segítették nőiességem felébresztését, szabadultam a jókislánytól. Hosszabb-rövidebb kapcsolatok voltak, de együttélés, igazi elköteleződés nélkül. A nadrágot én hordtam és változtam lassan valami furcsa androgün lénnyé, amibe egyszer csak nagyon belefáradtam. Ismét nő szerettem volna lenni.

Ezzel egy időben 40 lettem, pörögtem a mókuskerékben, kamaszodó lányaim elengedésével küszködtem, és elvesztettem édesanyám, ami saját halandóságom kérdését is elém tolta. Újabb válság. Nagy újratervezés időszaka volt ez. Össze kellett foglalnom önmagam számára, ki vagyok, hol tartok és mi az értékrendem. Eközben sokat lágyultam, alázatot, elfogadást tanultam. A türelemnek és a bizalomnak egy egészen új dimenzióját ismertem meg. Már tudom, mire vagyok képes, de nem várom, hogy az én akaratom szerint pörögjön a világ. Naponta teszem a tőlem telhető legjobbat, és ez elég.

 

amiért itt vagyok

Mikor már azt hittem, komoly baj van velem, mert olyan párkapcsolatra vágyom, aminek úgy tűnt, nincs helye a mai világban, akkor találkoztam az Egológiával. Kiderült, igenis lehet kapcsolódni más minőségben is, mint ahogy azt magam körül láttam. Saját utam megértésében sokat segített ez a rendszer, lelkesen ajánlom és alkalmazom.

Vágyam megmutatni, hogy nem vagy egyedül a problémáddal, és segíteni, hogy tisztábban láss és megtaláld a saját erőd, mely abból fakad, hogy tudod ki vagy és tudod a helyed a világban.

Képzések, melyek nagy hatással voltak rám és a munkámra: Berne féle tranzakció analízis, Myers-Briggs pszichológiai típuselmélet, Pránanadi, Theta Healing, Megértés Táblázata, E.Erikson fejlődéselmélete és természetesen az Egológia. Végül life coach, párkapcsolati tanácsadó és Prepare/Enrich tanácsadó képesítéseket szereztem. Ezek alkalmazásával igyekszem segíteni a hozzám fordulókat.

 

módszerek

  • Egológia
  • Tranzakció analízis
  • Prepare/Enrich teszt
  • Coaching

 

elérhető

  • személyesen

 

díjazási igény

  • Képviselőként az Egológus konzultácó ingyenes
  • Válságtanácsadóként az Egyéni konzultáció: 8 000Ft / 60 perc
  • Válságtanácsadóként a konzultáció Pároknak: 15 000Ft / 90-120 perc

 

kapcsolat

  • +36 30 964 2381
  • szarka.elizabeta@gmail.com

 

mentoraim

  • Földi György Pránanadi mester, aki példát és utat mutatva indított el befelé.
  • Joós István ember, aki példát és utat mutatva végül kijönni segített.