Az alábbi írás az EgoYoga oldalra érkezett. A szerző engedélyével osztjuk meg. A történetet sokunknak lehet ismerős, a kérdéseit sokan feltettük már magunknak is. A megváltozott helyzet, ami látszólag zöld utat adna, mégis megakad valami, a hőn áhított társ az érkezés helyett parkolópályára áll. Nem értjük és a „túl sok információ” is összezavar, ha nem tiszta melyik is vonatkozik ránk. 

Segítségeteket kérem, mert tehetetlenségben, bilincsben érzem magam.

Április óta nem találkozunk. Csak írunk. Általában én kezdeményezek, válasz azonnal érkezik. Jókedvűen, mindenféléről, napi dolgokról ahogy azelőtt is, viszont semmi kommunikáció érzelmekről. És a találkozást is hirtelen felfüggesztette.

Időt kért.

Közben szeptemberben elköltözött, de nem vált el. 3 hete emlékeztettem, hogy részemről semmi nem változott, nagyon hiányzik.

Igen, tudja. Napi szinten gondol ő is az együtt töltött időszakra. Egy percet sem bánja, hogy így alakult. De ő még teljes kavarodásban van, hogy mégis mindent jól tett-e, ahogy tett, a költözéssel kapcsolatosan (a felesége kitartóan és szemrehányóan magányra panaszkodik), felém pedig, hatalmas lelkiismeret furdalása van (mert ő kezdeményezett a legelején).

Próbáltam az érzelmeiről kérdezni, amiről nem akar beszélni, azt hiszem nem mer, nem lát tisztán, egyre időt kér, hogy magára találhasson.

Április óta jó néhányszor már kértem, hogy találkozzunk. Nem tudta összehozni. Akkor értettem, empátiával beleláttam a helyzetébe, hogy mennyit veszekedtek, milyen stresszben teltek a napjai.

2 napja ismét “bedobtam” egy vacsora meghívást, de a válasz ugyanúgy “nehéz lesz, mert nincs időm” volt ahogy a költözés előtt is.

Nem mer őszinte lenni, még annyit sem mond, hogy most nincs hangulata, vagy pont, hogy lenne kedve, de fél felvállalni…

Ezt már nagyon nehezen viseltem.

Toporog, hezitál, engem pedig, mint egy “folyó csapot, elzárt”, csak írásban akarja a kapcsolatot tartani (kérte, hadd írhasson továbbra is).

Mindezek ellenére még mindig erősen hiszek bennünk.

A lelkem egyfolytában azt súgja, írj neki, ne hagyd magára, legyél jelen, fogd a kezét, kísérd, adj! Ilyet még egyetlen férfival sem éreztem. A férjemmel sem.

Közben mégis iszonyúan elbizonytalanodtam. Egyre türelmetlenebb vagyok. Kilátástalanság szomorít, a bennem ragadt “sokkal többet tudnék adni, de hogyan???” érzéstől, ez hatalmas súlyként nyomaszt. Nem tudom mikor, hogyan reagáljak.

Érzem, most valaminek eljött az ideje, de nem tudom, minek…

Az kellene, hogy magára hagyjam? Teljes néma csendre lenne szüksége? Hogy a távolságtartással döntésbe kényszerítsem, választ-e? Túl könnyű eset lennék, mert tudja, hogy várok rá? Vagy most van itt az ideje, hogy nyomuljak amíg kiderül az igazság, ha kell, leöletni vele a szerelmet? Állítsam kész tények elé, hogy nem kommunikálok írogatva csak személyesen?

István videói alapján látom a lehetséges reagálásokat, kimeneteleket, de mégsem tudom a saját helyzetemre ráilleszteni.

Hogyan tovább? Ti mit tettetek ilyen helyzetben? Mi a tapasztalatotok?

AM

A válaszokhoz fontos érteni hol tartunk és a segítő közeg ilyenkor szükségszerű. Mások tapasztalata utat mutat. Itt szeretnék egy választ is közzétenni, ami rámutat arra is, hogy egy-egy elakadás sokszor tükröt is tart elénk, figyelmeztet halogatásainkra. 

Baromi nehéz az, amikor a pasi bizonytalan. Mert bántani nem akar téged, viszont ha ennyire nyitott feléd, azt jelenti, hogy szüksége viszont van rád.

A saját tapasztalatom alapján, nálam egyik verzió se működött azokból, amiket írtál. Se magára hagyni nem tudom, se nyomulni nem tudtam annyira, hogy leöljön.

Most egy csendes állóvíz van, aminek megvannak az előnyei is. Pl. hogy végre rendbe tehetem az életemet. És ez egyben egy felismerésem is.
Addig amíg a saját életemben, saját magamban nincs rend, addig ő sem (más sem) fog érkezni, hogy helló, itt vagyok, támassz engem és akkor minden happy lesz.

Nem tudom mióta tart nálatok ez a történet, de az írásod alapján már elég ideje, és a mozdulatlanságnak mindenképp van valami oka, ami nemcsak benne, hanem benned is ott van. Önvizsgálat segíthet. Hol akadsz az életben? Mely területeken van esetleg fejlesztenivalód? Van-e valami, amit halogatsz?
A férfi tükör és én arra jöttem rá, hogy az ő bizonytalansága, az ő halogatása, akadása rólam is szól. 


Az EgoYoga az ÉNAKADÉMIA zárt közösségi oldala, ahol őszintén
beszélünk a kihívásainkról, és egymásnak saját élményekkel
reagálunk. Tapasztalatunk, hogy az életben az ember úgy tud a
legjobban haladni, ha fel meri vállalni, ami van. 
Álnéven eleinte könnyebb. Téged is várunk!