Az alábbi írás első fele Somának reakció, aki egy cikkben védte tőlem a világképét a napokban – a második rész pedig az önismereti út és a tudatosság széles körben tapasztalt kudarcával foglalkozik.

Drága Soma!

Örömmel látom, hogy annyira megmozgatott kettőnk múlt heti pódiumbeszélgetése, hogy hosszú cikket írtál róla. Barátságos este volt, nyugodtan mondtuk el a tapasztalatainkat, és én mindvégig hangsúlyoztam, hogy NEM patriarchátusról beszélek.

Nyilvánvalóan nem voltam elég érthető.
Megpróbálom tehát újra…

Az én álláspontom, hogy a patriarchátus elavult és helytelen, tehát jó, hogy elbukott, ami után a nők napja virradt, helyesen és megérdemelten. Egy nagyon fontos és nagyon időszerű korrekció történt az elmúlt években a nők érdekében – nem erről beszélek. Hanem arról, hogy túlkorrigáltunk picit, és az inga átlendült, ami sokaknak okoz gondot. És nem csak magukat elnyomva érző férfiaknak, de magukat magányba győző nők tömegeinek is… lásd az eseményen hozzászólókat.

Tömegeknek gond, hogy akkor tovább hogyan. Férfiként és nőként? Együtt?? Mi működik???

Dehogy is vágyom én a patriarchátust vissza! Arrogáns pöcs voltam tíz éve még, se nekem, se a nőknek, se a világnak nem volt jó, ahogy annak idején működtem. Amiről én beszélek az az, hogy a figyelmes, kedves-aranyos, előzékeny és tudatos “jóember” működés – ahogy mostanában hívom: a töketlen üzemmód sem vált be.

Tudom, mert tíz évig csináltam – nemrég még mukkanni sem mertem volna a cikked olvasva…

Amiben NEM a férfi nézőpont a lényeg – hogy nekünk nem vált be a figyelmesség, és ezért MI mást akarunk újra –, hanem széleskörű tapasztalatom, hogy tartósan a nőknek és a világnak SEM kellünk ebben a “tudatos jóember” (jóapa, jóférj, jófőnök, jóhaver, jóbarát, jóbeosztott) üzemmódban. A nőknek mert ránk unnak, meglehetősen hamar, hetek, sőt napok alatt lesz elegük a figyelemből, amit a tudatos férfi pedig megtanult adni. Egy ideig élvezitek, de végül nem ez kell Nektek… hanem a rajongás és békeszeretet és mosogatás helyett Tetteket és Sikert és Akaratot és Erőt kértek rajtunk hamarosan számon. Ami a világ elvárása is. Magabiztos tettek helyett azonban én illúziókat dédelgettem, művészkedtem és álmodoztam azokban az években. Másképp:

A befelé figyelő tudatos férfi időszak nagyon értékes volt, de aztán tovább kellett lépni – magam, a nők és a világ miatt is –, hasznosságot kellett találni. És nőkön ugyanezt látom… A tudatos nő okos és erős és sikeres és vonzó – aztán elfárad. A kapcsolatai nem működnek jól, magával a férfiakkal és a világgal is növekvő nehézségei vannak, magány üti fel a fejét.

Az én mondásom NEM az, hogy a patriarchátusba kellene visszamenni, hanem, hogy a “patriarchátus” bukása után a “matriarchátus” IS válságba jutott, és TOVÁBB kell lépni.

Ami a “közösség” szerintem. Ennek a hajnalát éljük.

A közösség a “közös lelkesedés mentén születő egység”.

Úgy szoktam ezt magyarázni, hogy a férfiak önzésének túlzásai után teret adtunk a nők önzésének, és ez sem vált be. Az én véleményem, hogy nem eldönteni kell, hogy a kettő közül melyik legyen, hanem igenis VAN harmadik lehetőség…

Olyasmire van szükség, ami mindkettőnknél nagyobb, mindkettőnket lelkesít, amihez képest végre mindketten igazodni törekszünk, a helyünkön legjobban működve, amiért magunkat meghaladni hajlandók vagyunk.

A nemek harcának a megoldása, hogy MINDKÉT fél feladja.

Aminek az egyedüli módja, hogy olyan cél KELL, ami mindkettőnket JOBBAN lelkesít, mint hogy az ÉN akaratom szerint menjenek a kapcsolatban a dolgok. A nemek harcának megoldása: hogy EGYIK SEM vezet.

A nemek harcának megoldása az Ügy, a Küldetés, a Zene.

Halljuk, mindketten, és AKARJUK, és valósuljon meg, EZ, mert ezért mindketten szívesen hozunk áldozatot – a ZENE (tehát a Lelkesítő Közös Cél) a működő kapcsolat, sőt a sikeres és kiegyensúlyozott férfi és a magabiztos és boldog nő Kulcsa.

A nemek párbajának igazi magoldása a tánc, ami azonban csakis zenéhez képest lehetséges. A pároknak Lelkesítő Közös Célt KELL találnia.

Ezt próbáltam mondani…

Ami akkor azt is jelenti, hogy az egyensúly célként helytelen, mert magában nem fog működni, és veszélyes embereknek ezt célként hirdetni – mert az “egyensúly” még mindig kettőnkről szól csak.

Az egyensúly múló pillanat.
Mint az alkony és a pirkadat.

Amire Te azt mondtad, hogy de Nektek működik, elmondásod szerint Ti kibontakoztok egymás mellett ÉS a házasságotok IS jó, aminek módja, hogy felosztjátok a feladatokat, és ez nagyon komoly figyelmet igénylő munka…

Amit én maximálisan értek, mert ismerek, és a helyben biciklizéshez tudom hasonlítani. Aki egyensúlyt tűz célként, az helyben biciklizik, ami baromi nehéz. Tiszteletre méltó, ha Nektek megy, de valóban ez a legjobb tanács? Hiszen az alkonyba kapaszkodás helyett IRÁNYBA is mehetnek az emberek. Helyben egyensúlyozás HELYETT én Közös Irányt ajánlok, hogy Lelkesítő KÖZÖS Cél irányába induljanak a párok, és akkor abból – HA a bicikli halad, MERT a bicikli halad – szükségszerűen lesz egyensúly is!!

… plusz a szerepek is letisztulnak.

Olykor a nő ül elöl.
Máskor a férfi.

Ami nem jó vagy rossz, hanem csak szükségszerű. Ha az életnek Iránya van ÉS haladni Vágyunk arra, mert mindkettőnknek fontos, hogy közelítsük a Célt, akkor valakinek MUSZÁJ a kormánynál ülni, mert nem érünk rá percenként megállva a kis kormánymozdulatokat demokratikusan egyeztetni. Bíznunk kell egymásban.

Remélem, így érthetőbb!

Az Irány, a Cél, a Lelkesedés, a Küldetés, a Projekt, a Feladat a ZENE az ember lelkében, EZ az amiről hajnalig megszállottan mesél a párjának– ami NEM a férfiak privilégiuma. Nőknek is lehet ügye. Másrészt azt látom, hogy nyugvópontra végül a férfiak nagy része úgy jut, hogy a világban vállal Szerepet és Harcot, egy Szerinte Méltó Csatában, amiért küzdeni (amire az életét feltenni) érdemes. És azt is látom, hogy nőknek pontosan erre van szüksége. Hogy a nők IGAZÁN szerelmesek számukra lenyűgöző férfiba tudnak lenni, amihez a Férfinak LELKESNEK kell lennie. Mert CSAK az a férfi tud lenyűgöző lenni, aki Lelkes.

Ami másrészt azt is jelenti, hogy a “de annyira szeretjük egymást” NEM lesz elég. EZT is el kell az embereknek mondani végre…

Ha csak Szereted, az KEVÉS!

Hanem az egyiknek LENYŰGÖZŐNEK kell a másikat látni, és ha ez nincsen meg, akkor ESÉLYTELEN a kapcsolat, ami a hosszan húzódó vergődések, tehát a legtöbb haldokló házasság és szeretői viszony háttere.

Érthető ez?

A feleségem nem “alárendelődik nekem, mert élete fő célja, hogy anyuka legyen”, ahogy írod. Ellenkezőleg… Baromira NEM rendelődik nekem alá – hanem lenyűgözőnek érzi, amit csinálok, és ezért, önként vágyik a társam lenni ebben. Szolgál, igen, de NEM engem. Hanem a küldetésem-elhivatottságom-megszállottságom-ügyem-célom érinti meg, a Valami bennem. Azzal arányban követ, amennyire magam is követek épp, és ha csak egy pillanatra is “leveszem a fülem a zenéről”, azonnal kiteszi a sarkát, lázad és figyelmeztet…

Nagyon fontos ez.

A feleségem nem lemond és feláldozza magát, hanem számára az önálló karrierben megismert örömnél nagyobb katarzis és boldogság, tehát a női megélés magasabb foka, hogy a Társam ebben az ügyben.

Részes. Amint én is csak részes vagyok – hiszen mindenki követ végül, hiszen “senki nem jó, csak az Isten”.

Kedves Soma!

Köszönöm ezt a lehetőséget, hogy írhattam Neked, hogy Rajtad keresztül szólhattam a Téged követő tömegeknek.

Hiszen Te, Soma, az ezotér világ, a spirituális út, a női erő és a tudatosság egyik élő szimbóluma vagy Magyarországon – tömegek, nők milliói köszönhetnek rengeteget Neked, ami másrészt nem jelenti, hogy az Általad képviselt megközelítés a végleges igazság volna… (Mi az?) A rekaciód tisztán mutatja, hogy van azért bizonytalanság az Általad hirdetett egyensúly körül – hiszen ha nem lenne, ha mély belső nyugalommal hinnél benne, akkor lepergett volna Rólad bármi, amit én mondani tudok, felvetted volna a gázsit, és vissza sem néztél volna.

Ehelyett többfrontos háborút indítottál. … arra sem voltál rest, hogy a mi felületeinken is megoszd az álláspontodat, amit én amúgy örömmel láttam. Hiszen akkor bízom benne, hogy Te sem rejted majd el azt a hozzászólásomat, amivel én ezt az írást a követőid elé hamarosan kiteszem majd.

Jó dolog a vita. Valami jelentős van itt, különben nem tettünk volna ennyi energiát mindketten bele – a férfi-nő szerepek (és emögött a világgal való helyes kapcsolat) korunk legfontosabb témája.

Köszönöm a beszélgetést! Az ember identitását a meggyőződései határozzák meg, amit ha veszély fenyeget, akkor ott erővel és támadólag kell lépni. Másrészt furcsa lehet ez Neked… Sok évi siker és magabiztosság után. Meginogni, ha csak egy pillanatra is, belül. Abszolút értem a reakciódat – és kívánom Neked és a követőidnek, hogy minél hamarabb lássátok a harmadik lehetőséget meg!

Szeretettel,
Joós István

Eddig a Somának szóló rész. Az írás második fele egy külön cikkbe került. Olvass nyugodtan tovább, vagy várunk később vissza: Az önismeret NEM a végső megoldás.