Ér rejtőzni, de meddig?
A Férfi sorsa, hogy teremtsen, valami újat hozzon a világba, hogy megharcolja a harcát, legnagyobb félelme tehát épp ez, hogy nem elég, ezért fél kiállni és felvállalni magát, a benne lappangó csodás újítást.
Inkább rejtőzik anyag halmozásba, ismétlődő rutinok közé, vagy mások mögé, gyakran látszólagos odaadásba, amikben azonban boldog nem lehet. Mivel mindig tudja, hogy több van benne, és csak időt húz, miközben nem használja a valódi tehetségét; holott tudja, érzi, hogy képes repülni, és nyomasztja, hogy mégsem teszi.
A Nő sorsa az odaadás, az arra méltó önkéntes, örömteli szolgálata, legnagyobb félelme tehát épp az, hogy nem elég, hogy unalmas, ha csak adja magát, a lelke fényét. S ezért akar teremteni, ezért menekül folyamatosan megújuló külső és belső díszletek közé, vagy keményedik gyakran intellektuális, harcos, amazon szerepekbe, amikben azonban boldog nem lehet. Mivel mindig tudja, hogy több van benne, és csak időt húz, miközben nem használja a valódi tehetségét, holott tudja…
…Érzi, hogy képes repülni, és nyomasztja, hogy mégsem teszi.
Mindkét nemben tanít továbbá a rák, különösen azon testtájakon, amiket lélekben abuzálunk, tehát amilyen téren a tehetségünket nem rendeltetés szerint használjuk; tehát ahol olyan példát adunk a saját szervezetünknek, hogy elég az, ha csak öncélúak, önközpontúak vagyunk. Másrészt persze, hogy jól van mindez így, mert az idő múlásával egyre jobban szenved, aki nincs a helyén – és biztosan eljön a nap, amikor robban.
Kapcsolódó kurzus:
