“Nárcisztikus” férfi, hmm… nagyon, nagyon, NAGYON nagy óvatosságot ajánlok ezzel a fogalommal!

A nárcizmus meghatározása Wikipedia szerint:

Lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg. A pszichológiában a nárcisztikus személyiség az, aki nagyon szereti (sajnálja) magát, de fontos hangsúlyozni, hogy a kifejezésnek nincs alaphelyzetben patológiás értelme.

Kívülről nézve úgy látszik, hogy a nárcisztikus személyiségnek nagy az önbizalma, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önértékelés az igaz. A nárcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie.

A nárcisztikus személyből, sok más emberhez hasonlóan, általában hiányzik az empátia képessége, de problémáikat kezelni tudják azzal, hogy igényüknek megfelelő foglalkozást választanak…

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nárcizmus

 

Tapasztalataim:

1.

Engem sokan és sokszor bélyegeztek nárcisztikusnak. Sőt. Soká gondoltam én magamat nárcisztikusnak. Mert a fenitek mind igazak voltak rám, valóban előtérben kellett folyamatosan legyek, valóban nem voltam másokra tekintettel.

Egyszerűbben mondva: szerelmes voltam magamba.

Aztán eltelt húsz év, és én előbb nagyon nagyot buktam (sok kemény pofont kaptam), majd önismeretbe menekültem, míg végül találtam valamit, amit magamnál fontosabbnak érzek. Ügynek hívom. Küldetés, harc, cél – ugyanazt jelenti mind, az érzése lényege, hogy hasznom, tehát Helyem lett a világban.

Azóta a céltalanság tüneteként azonosítom a nárcizmust. Amikor nincsen az embernek jobb célja, mint önmaga. Másképp: ez egy korai (felnőtt esetében elmaradottnak mondható) személyiségfejlettségi állapot, ami fiatalon abszolút normális, a gond nem ez, hanem ha – jobb cél híján (!) – beleragad az ember.

Még másképp: a nárcizmus a válság tünete, lásd alábbi ábra:

 

Mostanában azt gondolom, hogy

a) 
Én magam már jóval kevésbé mutatok nárcisztikus jeleket (gyakorlatilag kizárólag csak akkor, amikor kibillenek, ami nyilván előfordul olykor, de szerintem a “hiszti” vagy a “fáradtság” alkalmasabb fogalom rá, mint a nárcizmus).

b) 
Az, hogy komfortosan vagyok azzal, ha nagy rajtam a figyelem kifejezetten hasznos a világban ellátott funkciómhoz (ügy-gazda, vezető szerep). Introvertált, reflektor-fényt rosszul viselő emberként nem lennék erre alkalmas.

 

2.

A férfiakkal dolgozva a férfiak korszakos állapotai közül a

I.) a Titán (Királyfi) nyilvánvalóan ego-orientált (sikert AKAROK)
II.) a Tudatos (Vándor) szintén (szabadság, boldogság, ÉNtudom)
III.) sőt a Gyakorló (Lovag) is mutat még ilyen jeleket (JÁR a Tökéletes)

(A korszakos rendszerről bővebben itt olvashatsz.)

 

Összefoglalva


A nárcisztikusnak bélyegzett személyiség-működés az esetek jelentős részében szerintem NORMÁLIS tünete az egyén állapotának, a fejlődési út része. Elfogadás által enyhül, megbélyegzés esetén súlyosbodik, sőt akár öngyilkosságba zuhan. Magánál nagyobb Célt kell találjon.

 

Hogy ezzel azt akarom mondani, hogy viseld el?

Nem.
HAGYD OTT, ha nem jó Neked vele!

De a kapcsolati kudarcot nárcisztikus személyiségzavarra hárítani ritkán hasznos és helyes.

Szeretettel,
Joós István

 

p.s.
Videó ugyanerről: A nárcizmus oka és megoldása (előfizetőknek elérhető)

 

(festmény: William Waterhouse)