Hittem benne, és mégsem jött össze. Ismered? Minden erőmmel, kitartóan, maximálisan hittem benne, és mégsem. Nem úgy lett. Két kérdés: valóban hittél-e, tehát milyen arányban volt benned hit és félelem – illetve hittél vagy vágytad, hittél vagy akartad?

Nem ugyanaz ugyanis. Legkevésbé sem. Sőt, a legfontosabb épp ez, hogy hit és akarat nem ugyanaz, amit másképp úgy is mondhatok: hogy

Akarattal nem tudok hinni.

Izgalmas ez. Hogy tapasztalatom szerint a hit nem döntés dolga, hanem van vagy nincs. Egyszerűen csak. Hogy akkor mit tehetek érte? Semmit. Mármint ez persze nem pontos így, de a lényeg valahol mégis ez, hogy közvetlenül semmit: a hitet nem lehet akarni. Lehet, de az nem hit. Hanem csak akarás és önbecsapás. A hit nem döntés, hanem tapasztalatok által beérő eredmény, amolyan világnézet inkább. Sőt meggyőződés. Tapasztalati alapon álló, tehát bizonyított személyes meggyőződés.

A hit bátorság eredménye.

Ugyanis a bizonytalant kell újra és újra merni választani, hogy abból tapasztalása lehessen annak, hogy sikerül. Vagy ha nem az, akkor valami jobb. És ez a sikerül élmény, ennek az ismétlődése, ami hitet, tehát bizalmat eredményez. Nem magamban. Is. De főleg abban, hogy nem vagyok egyedül, hanem Van valami nagyobb, aminek részeseként én rendben vagyok. Mindenféle értelemben. A hit lényege bizalom, aminek az alapja tapasztalat, a hit a Mindenséggel, tehát a gondviseléssel, tehát a Jóistennel valóságosan így kapcsolat.

Hogy tapasztaltam.

Újra, és újra, és újra, hogy bátran bízni érdemes, tehát a bennem sikító kishitű magány egyre kevésbé érint meg. Marad persze, ettől még, eszemben sincs úgy tenni, mintha meghaladtam volna. Nem. Van, és kiabál olykor, akár el is ragadja a hangulatomat, de már legfeljebb órákra csak. Amiben éveket töltöttem korábban. Emberségem alap jellegzetességeként fogadom ezt el, hogy ketten vagyunk. Sár és lehellet, fény és árnyék, Isten és ember.

Bátorság tehát!

Utóirat. Érdekes ezen merengve, hogy az állítás visszafelé is igaz. A hit bátorság eredménye, egyrészt, és másrészt a bátorság eredménye automatikusan: Hit. Hoppá. Nagy harcosok, nagy tudósok, nagy gondolkodók, nagy államférfiak, nagy emberek a Hithez ezért érkeznek kivétel nélkül mind el, mert aki a lehetségest bátran feszegetni meri, az automatikusan tapasztal valami nagyobbat: Univerzum-Sors-Rend-Tao-Gondviselés-Isten… aminek szükségszerű eredménye a Hit.

Joós István, 2016. január 30.

 

Kapcsolódó kurzus: