Kívánom az új évre…
’’Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…”
(Wass Albert)
Ezt kívánom mindannyiunknak. Egy békés zugot. Legalább a saját lelkünkben.
Szeretném, ha ez a derűs béke, ami egy ideje társammá lett, velem maradna. Most nyugalmam van. Bár nem tökéletes sem az életem, sem én. Tudnék változtatni, javítani valót sorolni bőven. És a hiányaim is intenzíven érzékelem. De valahogy rendben van így. A hiányokkal, a bennem lévő üres terekkel együtt is minden rendben van. Nem érzem a sürgetést, hogy pótlékokkal töltsem be, amit úgysem lehet. Sőt, hagyom. Ha merek a hiányérzetet is elfogadva élni, akkor elrendelt ideje és rendje szerint magától betöltődhet majd az űr – azzal, ami pontosan oda való. Csak oda érkezhetnek új lehetőségek, ahol van hely a számukra.
Te hogy vagy jelen pillanatban?
Megvan-e a békés kis zugod?
Van-e benned hiány?
Megengeded-e, hogy legyen?
Kívánom Neked, hogy idén békéd legyen azzal, aki vagy. Békéd legyen azzal, ami ma benned és az életedben van. Törekedj jobbra, tedd meg a tőled telhető legtöbbet, és tudd elfogadni, hogy van, ami már nem rajtad múlik.
Kívánom, hogy az új évben szeresd magad jobban. Vedd észre, ha azt gondolod, kevés vagy, hogy nem fog menni, vedd észre, amikor megalkuszol. Jobban szeretni magad azt is jelenti, hogy megengeded, ezentúl másként legyen. Azt is jelenti, hogy elismered, amit jól csinálsz! Észreveszed azt is, ami megy, amiben jó vagy, ami már most is értékes benned és az életedben! És nagylelkűen megbocsájtod magadnak a tévedéseid, a tökéletlenséged.
Kívánom, hogy tudd szeretni a múltadat, a jelenedet is.
Kívánom, hogy ne a hiányaid irányítsanak, hanem tudj arra menni, ami hosszú távon is jó Neked.
Kívánom, hogy tudj az életedre távolabbról nézni. Tisztán látni, merre haladsz, mi volna a lelkesítő irány, és mi kellene az irányváltáshoz.
Kívánom, hogy az új évben iránytűd egy jó kérdés legyen:
Milyen lenne ez az év, ha szeretném magam?
Milyen lenne ez az év, ha nem félnék?
Milyen lenne ez az év, ha bíznék?
Kapcsolódó kurzus: