A magány végső soron az önközpontúság egy fájdalmas formája. Amikor bevonulok a saját falaim, sérelmeim, félelmeim mögé és elhatárolódom. Valamikor én döntöttem így.
Ma viszont dönthetek úgy, hogy kijövök.

Milyen a magány? Fagyos. Üres. Gyökértelen. Szeretetlen. Elhagyatott.
Úgy érzem, nem vesznek észre. Láthatatlan vagyok. Nem figyelnek rám. Nem érdekes, amit mondok. Meg sem hallják. Mintha itt sem lennék. Nem értenek meg. Nem hallgatnak meg. Nem ismernek el. Közömbösek irányomban. Miért nem veszik észre, mire lenne szükségem? Bármit próbálok is adni, nem megy át. Vagy nem úgy megy át. Miért nem látják, amit adnék? Miért nem kell senkinek? Miért nem kellek senkinek? Tényleg ennyire nem lehet engem szeretni? Úgy érzem, kimaradok az életből…

Aki magányos, becsapottnak, elhagyatottnak, elhanyagoltnak, eldobottnak, nemkívánatosnak érzi magát. Önbizalma romokban, élménye, hogy haszontalan, értéktelen, hogy nincs rá szükség. Nyíltan, vagy titokban dühös a világra, mely nem fogadja be.

Valós élethelyzet lehet, hogy olyan közegben találjuk magunkat, mely nem igazán megfelelő, mely tényleg nem ért. Lehet korábban jó volt ott, de megváltoztak a dolgok. Van ilyen, de ez átmeneti állapot. Aki viszont huzamosabb ideje magányos, az vagy nem is próbált új emberekkel kapcsolódni, vagy tényleg a sebei mögött ül, azokon keresztül néz a világra, és emiatt minden közegben magányosnak, kirekesztettnek érzi magát.

Érzek-e valakivel igazi, mély összekapcsolódást? Vagy valamikor a múltban megszakítottam minden belső köteléket? Törvényszerűen lesz magányos, aki önként, önféltésből vagy figyelmetlenségből, esetleg szabadságvágyból leépített minden köteléket és döntött az eltávolodás mellett.

A magányos ember fókusza a hiányain van. A külvilág önmagára adott reakcióit lesi. Arra figyel, hogy mit kap, vagy mit nem kap meg éppen az élettől.

A magány az nem mások viszonyulása felém, hanem az én viszonyulásom másokhoz és önmagamhoz.

Magányunk mélyén kérdések lapulnak:
Igazából mit gondolok magamról?
Lehet, azért nem vesznek észre, mert magam sem hiszem el, hogy érdemes lennék a figyelemre?
Esetleg különbnek képzelem magam másoknál?

Lehet keresni a válaszokat, de végső soron talán mindegy is, mikor és miért zárkóztál be. A fontos, hogy ma dönthetsz úgy, hogy ha csak egy pici lépéssel is, de megindulsz kifelé és elkezded mutatni magad. A felszínes kapcsolódások nem fognak megoldást hozni. Őszintén kell mutatnod magad, és igazán látni a másik embert. Megkeresni, hol érezheted hasznosnak magad. Aki mer kijönni, nyílni, és őszinte érdeklődéssel fordul mások felé, az egyre kevésbé fogja magányosnak érezni magát. Nem baj, ha ma még nehéz.

Bátorság! Szerethető vagy és van helyed! Találd meg :-)

Szeretettel,