Kedvenc önbecsapásaink
Senki sem felelhet meg élet-vizsgáján, ha elfogadja
értelme számtalan tétova kifogását. (Sri Chinmoy)
Nem lehet elégszer hangsúlyozni: aki válságban van, az bizonyosan önbecsapásban él! Van valami olyan hitrendszere, hiedelme, vélelme, ami meggátolja a továbblépésben, a fejlődésben. És hogy mennyire nem látunk rá ezekre, azt tegnap is tapasztaltam.
Hosszasan mesélte egy hölgy, hogy neki egy bizonyos lépést miért nem lehet megtennie, miért nincs merre és hová mennie, miért nincs választása. Okok sokaságát sorolta, melyek gátolják őt. Mikor felhívtam rá a figyelmét, hogy érdemes lenne ezeken a hitrendszereken dolgozni, kicsit mögéjük nézni, azt mondta, ő ezen már mind túl van…
Arra gondoltam, összeírom kedvenc önbecsapásainkat. Legalább azt a hármat, melyek annyira gyakoriak, hogy észre sem vesszük.
Listavezető önbecsapásaink egyike pont ez:
Én ezen már túl vagyok! Én ezt már feldolgoztam! Én ezt már tudom!
Lehet, hogy valóban így van. Ebben az esetben gratulálok és szívből örülök, mert valószínűleg egy harmonikus, boldog életet élsz. Mert a meglévő tudásod alkalmazod is a mindennapjaidban. Viszont, aki tanácsot, segítséget kér, annak valahol akad az élete. A kinti történések híven tükrözik a benti folyamatokat. Fontos tudni, hogy pontosan ott tartunk, ami történik velünk! Ha huszadszor jön elő egy kérdés, probléma, akkor biztos lehetsz benne, hogy az még nincs meg. Lehet, hogy pár réteget már lefejtettél róla, de még nem oldottad meg a feladatot. Lehet, hogy már sokat tanultál, olvastál, beszélgettél a témáról. Fejben lehet, hogy megvan. De az nem ugyan az. Fejben sokkal előbb értjük. Lélekbeni megélés csak később jön. És csak ez számít. Csak akkor mondhatod, hogy én ezen már túl vagyok, amikor alkalmazott tudásként, saját tapasztalásként lett a részed. Addig, ha felmerül benned ez a gondolat valamivel kapcsolatban, kérlek, azonnal cseréld nyitottságra! Legyen helyette a mottód: Lássuk, mit nem látok még tisztán? Milyen új nézőpontból vizsgálhatom még meg ezt a helyzetet?
Másik dobogós önbecsapás a:
Címkézés
Jó észrevenni, hogy a világot, az eseményeket, az embereket nem olyannak látjuk, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk. Éljük a napjainkat, és azt hisszük, ahogy mi érzékeljük a világot, az az igazság. Pedig az igazság minden szituációban aktuális lelkiállapotunk szerinti színezetet kap. Hajlamosak vagyunk beleragadni a saját drámáinkba. Ha valami történés jó érzéssel tölt el, az „Jó” címkét kap. Ha éppen szomorúak leszünk tőle, akkor a „Rossz” feliratú pecsétet ütjük rá. Ez az alap hozzáállásunk az élethez. Bölcsebb volna tartózkodni az ítélkezéstől. Hagyd abba a címkézést. Tudd, hogy végső soron minden a javadat, és a fejlődésedet szolgálja! Nincs jó vagy rossz. Vannak kellemes élmények, melyeket szeretünk. És fájdalmasak. Melyeket meg nagyon nem szeretünk. Mert kirántanak a langyos vízből és fejlődésre kényszerítenek.
Ha címkézésen kapod magad, segíthetnek a következő kérdések: Miért pont azt a címkét ragasztottad rá? Biztos, hogy érvényes? Milyen lenne a helyzet, az ember a címke nélkül? (pl. a férjem alkoholista. Lehet, hogy ez tény, de egyben címke is. Sőt, ha nagyon őszinte merek lenni, akkor ítélkezés. Ki ő, ha ezt a címkét leveszed róla? Mi van mögötte? Címke nélkül milyennek látnád?)
És a harmadik nagy önbecsapás, az:
Áldozatiság
Én már mindent megtettem, de ő… Minden jól menne, ha ő ilyen vagy olyan lenne… Engem mindenki csak kihasznál… És még sorolhatnánk kedvenc áldozati szerepeinket. Saját felelősségünk tagadása önámítás. Ilyenkor hazudunk magunknak, azért hogy elkerüljük a fájdalmat, ami az igazság beismerésével járna. Tetszik vagy sem, ilyenkor gyávák vagyunk, megalkuvók és ezt a lelkünk mélyén mindannyian tudjuk. És minden ilyen alkalommal veszítünk kicsit az önbecsülésünkből…
Amikor veszed a bátorságot, hogy ránézz a saját felelősségedre a kialakult helyzetben, az először fájdalmas és ijesztő. De ha ez benned megértést szül, akkor átrendeződik az energetikai rendszered, majd a külső dolgok is ennek megfelelően alakulnak át. Ha megérted, te miért cselekedtél úgy ahogy, könnyebben megérted a másik felet is. Ha felelősséget vállalsz, annak más pozitívuma is van: újra úgy érzed, te irányítod az életed. Ami a boldogságunk egyik nagyon fontos pillére. Nem vagy áldozat. Bármi van is jelenleg az életedben, annak kialakulásához, valamilyen módon te is hozzájárultál.
Kívánok őszinteséget, bátorságot, energikus tavaszi lendülést!
Neked is vannak kedvenc játszmáid? Akad az életed? Szeretnéd megtalálni, mivel csapod be magad? Ajánlom a válságtanácsadóval kísért válságnavigációs folyamatot.
Kapcsolódó kurzus:
