A Férfi vonz

Férfi-NőIsmerkedés

A Férfi vonz

Bármit el lehet venni, bárkit el lehet csábítani, csak vonzódás, csak vágy, csak akarat. A Fiú folyamatosan vonzódik, a Férfi azonban VONZ.

A Férfi dolga, hogy önmaga, és így vonzó legyen, hogy kibontakoztassa, felvállalja, mutassa egyéni színeit, hogy látsszon, hogy valóban én látsszak. Csak így vagyok választható, a szabad akarat igenis szent, igenis a nő választ, csak az választható, aki látszik.

Ha látszik, hogy ki vagyok, mi lelkesít, hogyan adom a világnak.

Társat keresni ezért felesleges, mert magam kibontakoztatni az út. Bízni. Merni. Felvállalni. Tehát nem csak magamban tudni, de mutatni, kiteríteni, nyílt szívvel, tálcán. Ez vagyok, ezt adom, kockáztatni, hogy világ kinevet, aki számít, értékelni fog, és elfogadni, hogy a nő, csakis a nő, mindig a nő, mert a gyengébb választ. És hogy a szabad akarat szent, nem szabad megtévesztéssel manipulálni, illetve szabad, de boldogtalanságban kapom vissza.

Férfi az, aki nem akar semmit elvenni – akinek mégis, önként adsz, mindent, akiben tér nő, neked, fér-fi, akinek máris, azonnal, akarsz adni. Mindent. Akitől soha nem érzett lelkesedésed támad, aminek többé ellenállni nem tudsz. Az a Férfi, akiért kockáztatsz, mert látod a születő csodát; amit ő sem mindig hisz el, és értékeled az erőfeszítését. Akinek segítesz, a Férfi, akinek a lábai elé veted magad.

Aki VONZ.

Joós István, 2012. július 14.

 

ÉNAKADÉMIA

Kicsoda Joós István?

Joós István kapcsolati tanácsadó, aki az elmúlt tíz évben sok ezer embernek segített, két könyvet írt, online kurzusokat állított össze, önismereti módszert fejlesztett, közösséget alapított és több száz videót készített férfi-nő témákban.

Megfigyelése, hogy nincsen univerzálisan helyes férfi és női működés, hanem a férfiak és nők élete három nagy korszakra oszlik – A) minták által meghatározott “titán”; B) magába fordult “tudatos”, C) önmegvalósító “hős” – és ezekben eltérő módon tudunk boldogan résztvenni.

Tanácsa:

  1. értsd, miben vagy,
  2. eszerint próbálj változtatni,
  3. kapcsolódj olyanokkal, akiknek sikerült!