Nyílt levél, egy korábbi magány, online játék és pornó “bajnok” tollából. A kép tíz évvel ezelőtti, akkor voltam csúcson.

Hogy a magány, az online játék és a pornó miért érték? Hogy hogy mondható ilyen? Nagyon egyszerű: mert nem bírható soká. Megfigyelésem, hogy az ember a változásnak ellenáll, alap természetünk, működési törvényszerűség, hogy az egészjó-hoz ragaszkodunk, a világ kereke azonban forog, és ami tegnap még időszerű volt mára gyakran már nem az, sőt a helyzet romlik, napról napra rosszabb, de én az újat, az ismeretlent, a bizonytalant engedni mégis képtelen vagyok, mert attól félek, tehát az életem feszül, szorul, akad – a magány és az online játék és a pornó pedig ennek tünete “csak”. Pótszer, ami függést az életemben levő valódi hiány, a változás, tehát a felelősségvállalás, az életembe való valódi beleállás halogatása miatt okoz, mert önmagam lenni, mert önmagam vállalásában továbblépni, mert a Harcomat megharcolni félek, amint az az alkohol, a lóverseny és a kurvázás esetében is volt nagyapáink idején, az idők változtak csak meg, nem az emberi természet.

Tudom, mert jártam ott.

Negyven éves vagyok, és az életem közel felét töltöttem a magány, az online játék és a pornó bűvkörében. Gimi alatt még tudtam a helyem és a dolgom, de a vállalkozásom “sikere” idejében én magam már egyáltalán nem voltam meg. Lásd fenti kép. Tíz évvel ezelőtti, egy újság címlapjára készült, akkori pályám “csúcsának” is tekinthető, és pontosan emlékszem, hogy azért volt ennyire duzzadt és kialvatlan az arcom, mert pirakadat körül feküdtem csak le, végimerültség határán, miután magam sorozatos önkielégítés által a totális fizikai, lelki és szellemi Semmibe pusztítottam. Szó szerint. Alig sikerült felkeljek, rohanva estem a fotózásra be… Az ok? Kényszerpályának észlelt reményvesztettség volt az ok. Más szavakkal szeretet és hasznosság hiány, mivel arrogancia és önzés mentén rendeztem az életemet be (ld. Íme az ok, amiért eléd vágtam és Íme az ok, amiért csak megdugtalak írások), és annyira megszoktam a szerepet, amit játszom, – egyáltalán: hogy szerepet játszom – hogy közben nem csak az veszett el, hogy ki is vagyok, hanem az is, hogy mért is csinálom, sőt, hogy akarom-e tulajdonképpen. Már régen nem élveztem, viszont képtelen voltam változtatni, el sem tudtam képzelni, hogy lehetne, cég, lakás, autó nélkül; mindezekre nélkülözhetetlen szükségem volt, így éreztem, és az életmód fenntartásának kényszere abszolút kötött pályán tartott.

Hogy mi történt?

Kiderült, hogy mégsem. Az derült ki, hogy van élet cég, lakás és autó nélkül. No, nem magamtól jöttem erre rá, hanem szépen, lassan, SOK szenvedés kíséretében minden szétesett. A világ, ahogy addig ismertem megszűnt, a valóságos semmi közepén egyedül ülve már az online játék és a pornó sem tudott szinten tartani, visszafordítahatlanul elsüllyedtem, aminek az lett az eredménye, hogy az életbenmaradáshoz kénytelen voltam új pótszerek után nézni. A jógát, a meditációt és az önismeretet találtam meg. Konkrét hippivé alakultam, mégpedig az arrogáns fajtából, akinek még bálba is volt képe színes lengatyában menni. De ez sem vált be. A bölcsesség minden ajtaja mögött újabb tíz; a szülők analizálása mögött nagy- és dédszülők; minél többet értettem annál inkább távolodni tűnt a vágyott “megvilágosodás”. A sikerélmény elmaradt. Hanem viszont a tettvágy megnőtt. Az erőm nőtt, és irányt követelt magának, míg egy nap CSINÁLNI kezdtem, ami lelkesített épp. Ez sem volt persze tudatos. Pózoltam abban, hogy milyen nagyszerű srác vagyok, büszke TEDx előadás is mutatja. De valójában csak megengedtem végre az újat, a félelmeteset, az irracionálisat. Ekkor és ez által indultam újra felfelé, mert már nem bírtam tovább, ami pontosan az internet és pornó ajándéka is. Hatalmas értékük ugyanis, hogy NEM oldják a problémát meg, tehát az ember általuk egyre ROSSZABBUL lesz, egyre magányosabb, jól látod, valóságosan azt mondom, hogy ez érték, mert az a megfigyelésem, hogy

jókedvünkben nem változtatunk, hanem csakis, amikor nem bírjuk tovább.

No és ezért érték a magány, az online játék és a pornó. Mert az út a mélyponton ÁT vezet, pirakadat előtt az emberek nagy része számára még sötétebb KELL legyen, így az össztársadalmi problémának tehát én NEM a magányt, az online játékot és a pornót látom, hanem, hogy egymást a mélységtől mindenáron megóvni próbáljuk, ami sok esetben valóságosan hátráltatás. A megoldás, a kulcs a mélységben volna. Kemény, igen, tudom. De így látom. Hogy vágyak és félelem húz minket lefele, gumilabda a vízben, egyre hidegebb, egyre sötétebb, míg aztán az ember egy ponton nem bírja tovább, egy csapásra elengedi az őt korlátozó szokásokat, vélekedéseket és embereket, és akkor és csakis akkor kezd gyorsuló emelkedésbe, aminek a végén a vízből is kiugrik, tehát új, a korábbinál magasabb életminőséget talál. Ezt látom. És hogy nem megy másképp. Évek óta jönnek hozzám emberek, és nem látok ellenpéldát, így tehát bátorkodtam általánosítani a tapasztalataimat. Sőt, életetút modell lett belőle, nevet kaptak a korszakok, ahogy a férfi és nő megfigyelésem szerint születik, és iskolát alapítottam a folyamat támogatására, mert küldetésem, hogy embereknek a helyüket, a Valódi Helyüket magtaláni segítsek, írások és tréningek és projektek, minden ezt szolgálják, ugyanis, igen, van segítség. HA szenvedsz már eléggé. Lépéseket megspórolni Neked senki nem fog tudni, de gyorsabban haladni igenis lehet.

Hogy mit tehetsz?

Nagyon egyszerű. Először is érdemes a helyzetet megvizsgálni, aminek egyetlen módja, hogy KI mondod. Ami van. Meg KELL tehát nyílni. Valaki, bárki, mindegy ki felé, de muszáj. Én egy internetes társkereső fórumán kezdtem név és arc nélkül írni, és az így kimondott szavak, és az innen érkező reakciók voltak, amitől fokozatosan egyre jobban megértettem, hogy mi is történik velem, és változni ez által kezdtem. Megfigyelésem, hogy az ember a megértés hatására automatikusan változik, a nehéz nem ez, nem a változás – mivel az automatikus –, hanem merni magamba nézni, merni felvállalni, ami van, ami a szubejktív igaz, tehát az úton elindulni. Nehéz. No és itt térünk újra a magány, online játék és pornó témánkhoz vissza, ugyanis ezek a hiányt keilégíteni képtelenek; az ember az Űrt érzi, szeretethiány, haszontalanság érzet, de betömni pótszerekkel képtelen, aminek fokozódó szenvedés az eredménye. Míg végül elindul, tehát megnyílik. És valóságosan mindegy, hogy kinek. Én ezt látom. Barát, szakember, fodrász és pap, vagy vadidegenek az interneten, mint az én esetemben. Mindegy. A lényeg, hogy a válaszok keresése helyett KEZDJ el a kérdésekkel foglalkozni! Nálunk a www.enakademia.org oldalon teheted, ami anonim, és teljesen zárt online tréningek is vannak, de bármi más is jó, a lényeg, hogy őszinte önfelvállalás kell, muszáj, nyiss! Szükségszerűen történik végül, mert az ember belepusztul, ha nem. Fontos, hogy ez rendben van. Vadidegeneknek őszintén mesélni O.K., sőt remek kezdő lépés, mert sokkal könnyebb, mint ismerősöknek, és amúgy is: SZABAD nem menőnek és tökéletesnek lenni, mások sem azok, abszolút nem egyedül vagy “béna”, mások is bukdácsolnak, mert végül csak emberek vagyunk, mind. Jó megengedni. Sőt. Vállalni ezt. Igen, férfiaknak is – sőt: csak az Férfi igazán, aki Mer másokat a lelkébe beengedni, mert csakis így, a Dolgunkat megtalálva és felvállalva, a valódi értékekért akár Harcba is beleállva, tehát a saját kis önzésünkön felül a világ számára is Hasznosulva lehetünk Boldogok.

Joós István