Tizenhét év burokban, borzalmasan hosszú idő. Saját világodban a valóságnak csak egy tompított, szűrt változata létezik.

A pohár színültig, amikor belépsz, aztán talán egy észrevétlen repedés miatt, talán más az oka, de amikor újra rápillantasz, már csak félig van tele. Nincs kétségbeesés, hiszen tökéletes dolgok úgysem léteznek az életben… Közben a burokban csak az idő telik, csendben, nem hivalkodóan, minden más látszólag állandó marad, mintha semmi nem változna. Egy szép napon mégis arra ébredsz, hogy a poharad már félig üres. Nem tudod, mi lehet az oka, egyszerűen csak megtörtént. Próbálod megszüntetni a repedést, talán sikerül is, de a poharat újra megtölteni már nincs erőd. Neki sincs. Követtél-e el hibákat? Ezret. És Ő? Szintén ezret. Vajon ki a felelős? Egyikőtök sem, és mégis mindketten.

Hirtelen kicsi, homályos lesz a burok belseje, többé már nem a védelmét érzed, csak a szorítását, mégis maradsz, mert a Te burkod. De az élet kegyetlen tanítómester, egyszer csak felhasítja, megmutatja neked a Világot. Nem kéred, nem keresed, nem akarod, sőt egy darabig összeszorított szemekkel, makacsul ellenállsz, végül mégsem tudod tovább tagadni. Megismersz egy érzést, egy olyan érzést, aminek a létezéséről eddig nem is tudtál. Ami elsodor, ami megváltoztat, ami bátorrá tesz, ami kinyit, aminek hatására újra megtalálod rég elvesztett önmagad, ami menthetetlenül elsöpöri eddigi életed, és amiből végül csak a kínzó tudat marad, hogy létezik. A szempár, a mosoly, a mondat, a csók az érintés eltűnik mögüle, a szerepe „csak” annyi volt, megmutassa. Hogy tudd, hogy felismerd, mi az, amire igazán vágysz. Amit sokáig nem tudsz, nem akarsz elengedni, mert félsz, hogy a helyén csak mérhetetlen üresség marad. A mennyországot és a poklot egyszerre ismered meg, de egy dolgot biztosan megtanulsz. Egy pillanatra sem szeretnél visszatérni a burokba. És ez így van jól.

Kőhegyi Mónika, coach

 

Kapcsolódó kurzus: