Szólj, ha valami IDEGESÍTŐEN nagy hülyeség!

Aki valamit csinál, annak bizonyosan lesz ellensége, akinek senki nem ellensége, semmit nem csinál. Gyűlölet olykor természetes eredménye ennek, mert aki nagyon akad azzal, amiért én kiállok, az gyűlölni fog, és ez rendben is van így. Értem egy ideje már ezt, és nem zavar. Sőt. Élvezem az olyan konfliktusokat, ahol én teljesen nyugodt vagyok, mert értem őt és együttérzek vele, miközben a másik indulatosan csapkod. Pontosabban: tudom az ilyen helyzetek értékét már, és megbecsülöm, ami történik, szinte külső megfigyelőként, hogy bár velem van, nekem beszél, de közben magával ideges, mert magával áll vitában, a saját mélyebb igazságát utasítja el, miközben legbelül tudja, hogy ez a hozzáállása téves, és annál ingerültebb lesz. Nem rólam szól, de alkalom vagyok. Fontos szolgálat másoknak, ha gyűlölhetnek engem, emberi kötelességünk ennek felületet adni, mely okból ajánlom Neked is, hogy ne ússz konfliktusokat meg!

Másrészt a következő időszakban az eddigieknél én is konfrontatívabb leszek.

Amihez segítséget kérek szépen! Tőled… Szólj kérlek nekem, ha bárhol hülyeséget látsz, hallasz, olvasol! Különösen a fősodratú média sokakat elérő személyiségeinek széles körben terjedő mondásai érdekelnek. Sem időm sem energiám monitorozni ezeket, mely okból amolyan titkos ügynöknek hívlak: szólj, ha valamire reakciót érzel szükségesnek! Küldd nekem el, ITT, és megnézem és reagálok is az olyan dolgokra amiket többen beküldtök és/vagy sokakhoz eljutott. Várhatóan videók lesznek, talán “XY téved” címen, “Pellengér” sorozat, de az is lehet, hogy nem, figyelem még ezt. Legelsősorban várom Tőled, ha bárhol HÜLYESÉGET látsz! Minél nagyobb forgalmú helyen találod, annál jobb, minél ismertebb ember mondja, annál hasznosabb. Akarom, hogy többen gyűlöljenek. Mert a csendes módon sokakhoz nem jut el az üzenet.

Barátsággal,
Joós István