Szeretek beszélni. Tegnap nagyszerű szegedi közönség előtt volt erre alkalmam, és arra jöttem rá, hogy nem is beszélni szeretek igazából. Hanem hatást gyakorolni.

Hatást gyakorolni csakis az tud, akinek nem egyszerűen csak mondanivalója, hanem átadnivalója, tehát mások számára értékes tartalma, kommunikációs célja van.

A világ nagy része nem így működik. Komplett iparág épült arra, hogy mások számára nem különösebben értékes, vagy akár konkrétan értéktelen, sőt káros portéka tartalmas mivoltáról meggyőzzön.

Eleinte nehézséget okozott ez a zaj, mostanában azonban szeretem. Szórakoztat. Mint tölgy a viharban, szanaszét dülöngélő kártyavárak között… erősít, edz, növekedésre ösztönöz. A napernyőknél már vonzóbbak vagyunk, miközben másrészt a bevásárlóközpontok még erősebbek nálunk. Nem akarok bevásárlóközpontot építeni, hanem értékes játékokkal tűzdelt ligetes vidámpark a képem.

A tegnapi közönség negyven százaléka férfi volt. És ez jó. Jó, mert nem vagyunk örökké itt. Érdemes hasznosan tölteni az időt, aminek legjobb módja értéket adni. Szavak, tettek, alkotások által.

Hatni kell a világban, de nem az akaratos módon. Ellenkezőleg. Nyugalom alapján.

A nyugalom automatikusan érint meg, vonz, ellenállhatatlan azok számára, akinek időszerű, amit adni tud az ember. Az ember azoknak ad igazából, akik hiányolnák, ha már nem lenne itt. Szép ez nagyon. És jó emlékezni arra, hogy nem vagyunk örökké itt.

Van mit adj, bizonyosan van, ha ezt olvasod, ne várj tehát tovább, mert kész sosem leszel! Ki kell állni végül. Azzal, aki vagy, tehát amit adni MA tudsz és akarsz. Adás által hatni. Hatás által alkotni. Alkotás által gyarapítani. Elég ami MA megy, ne aggódj ezen, elég aki vagy, elég vagy.

Növekedni csakis úgy lehet, hogy adni kezded magad.

A szegedi hotelben Mozart zenéje szól épp, szeretem, adósa vagyok. Adósa vagyok, mert nekem sokat adott, és viszonozni sehogy nem tudom. Hanem csakis továbbadni lehet. Az előttünk jövők csodás hagyatékát “törleszteni” csakis előre tudjuk, mindenki a maga módján, én épp szavakkal.

Örülök.