21 éves voltam, mikor elcsábított a szirének éneke. Későn kezdő típus vagyok, ennyit készséggel beismerek.

Korábbi élettörténetemben nem szerepelt komoly kapcsolat vagy affér. Nem nyílt bennem erre elég “tér.”

Afféle gátlásos fiú voltam, próbálkozásaim rendre kudarcot vallottak. Bátorságból kevés adatott, nyers őszinteségből és sértettségből bőséggel. Így csak arra futotta, hogy ezeket felhasználva játszadozzak mások szívével.

Mondanom sem kell, nem értékelték ezt a lányok. Vonzalomból úgymond keveset kaptam, ezt joggal gondolhatjátok.

Aztán a sors egyszer csak megáldott.

Önbizalmat adott, melytől megfogant az ihlet, hogy tudnám talán jól is csinálni. Eljött az én időm, most már igazán nekiállhatok vadászni!

Hatalmas lendülettel vetettem bele magam a hajszába.

Kinn a tengeren, ha meghallod egy gyönyörű nő énekét, fordítsd meg a hajód tüstént. Értetted? Még akkor is, ha ezzel egyenest visszahajózol a viharba.

Így sodort a tenger a szirének szigetének partjára.

Én pedig kiugrottam a csónakból, mondván “Látni kívánom őket!”

De első találkozáskor kiállásuktól rögtön meghőköltem.

Kacagásukat hallván a szó bennem megragadt.

Vad tekintetükkel szembesülve elmém megrészegült.

S ahogy Petőfi írja “Lelkem édes, mély mámorba szédült”.

Ezután más már engem nem érdekelt.

Az istennők imádójává váltam

Hát itt van vége a poetikus soroknak, mert fárad a rímszótár.

Ahogy visszanézek, elképesztő látni, hogy miféle fogalmaim voltak a Nőkről és a szexről akkoriban.

Felnövőben a romantikus filmekből semmit nem értettem és szüleim példáján sem tapasztaltam, mi a helyes módja az ellenkező nemmel való kapcsolódásnak.

Így hát tulajdonképpen tinédzserkoromtól kezdve pornóból tanultam, hogy mi fán terem az intimitás.

És ha azt kérdeznéd: ez miért probléma?

Hát azért, mert ennek következményeként tévesen összekevertem a Társ és a Birtoktárgy fogalmakat.

Teltek-múltak az évek és nem érkezett a Nő formájú vágykiszolgáló-eszköz az életembe. Nem is értettem, hogy miért.

Vad szívem volt mindig. Hajtott a tettvágy és ez imponált is pár lánynak körülöttem.

Talán elvárható lett volna, hogy ilyen helyzetben mégiscsak megtörténik a csoda és valaki szeretetettel betakarva rácáfol a világképemre.

Hát nem ez történt.

Ugyanis az ilyen lányok közeledésére mindig behúztam a féket. Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben:

Nem lehet-e, hogy ez a lány túl jó nekem? Úgyis csak megrontanám, jobb lenne inkább megóvni ettől.

És valóban, el is löktem őket magamtól pár átkos és túlzóan őszinte szó kíséretében.

Az nem volt az én stílusom, hogy reflektáljak a hibáimra. Könnyebb volt projektálni rájuk.

Persze ettől besokalltam egy idő után. Úgy döntöttem: mindegy is, nem számítanak a tetemek, nekem is jár az élvezet.

Pár haverom sikerén felbuzdulva belevágtam a társkeresőzésbe.

Birodalmam bukását hozó hódító hadjáratom Tinderen indult…

A fekete rózsák halálosak. Tüskéik szúrósabbak, mint egy méhkasnyi fullánk. Szirmaik fekete lyukként szippantják magukba a fényt.

Azokat a lányokat, akik “túl jók voltak hozzám,” már a legelején kirostáltam.

Akikben pedig megvolt a “rosszság,” ők lettek a kitűzött cél.

Hiszen nekik már mindegy. Azt gondoltam: Így-úgy csorbult a lelkük, még egy kalandor ehhez már sokat nem tesz hozzá. Anyukámnak meg úgysem fogom őket bemutatni.

Végül pontosan ez volt az, ami megdöntötte a világképem.

Ezek a lányok jobban értettek a játékhoz, mint én.

Ismerték, hogyan vezethetnek meg reményt adó ígéretekkel.

Ismerték az érintésnek azt a formáját, ami vágyat kelt.

És legfőképp: ismerték, hogyan lökhetnek el úgy, hogy a végén egyáltalán ne érezhessem magam nyeregben.

Sokkolt ez a taktika. Azt hittem itt én fogom diktálni az iramot. Ehhez képest teljesen pofára estem, mondhatni tükörképet kaptam a korábbi viselkedésemről.

Az elképzeléseimből pedig alig-alig valósult meg valami, amíg rájöttem:

Itt most ÉN vagyok a Birtoktárgy.