Az alábbi írás Közösségünkbe érkezett. A szerző engedélyével osztjuk meg.

Siettem, hogy tudjak csatlakozni a 18 órai videó-konzultációhoz , amihez hozzá tartozik, hogy felhasználói szinten is vajmi keveset értek az informatikához,szóval nagy kihívás még számomra egy ilyen webes beszélgetés. :D

Azt hiszem, kezdem érteni, hogy minél félelmetesebb számomra valami, annál inkább szükséges belemennem, mert csak így fejlődhetek, ha nem halogatok, hanem kilépek a komfortzónámból.

Megnyugtató volt Istvánnal beszélgetni és hallgatni a lányok önfelvállalását.

És ami ezután következett, azt ki sem tudtam volna előre találni. Kilépett István és abban a pillanatban jött a kérdés,hogyha itt már megy az őszinteség, miért ne menne a 16 éves fiammal is? Persze az egóm rögtön tolta, hogy “Hülye vagy? Mit fog szólni? Hova lesz a tekintélyed? Mi köze a gyerekednek a volt szeretői viszonyodhoz? Ilyet nem beszélünk meg a gyerekünkkel!Milyen példát mutatsz? Te most tényleg le akarod égetni magad?”….stb.

Na ekkor tudtam, hogy most vagy soha. Mosolyogtam egyet a fejemben egyre hangosabban szóló hangra, és megkérdeztem a fiamat, hogy volna-e kedve beszélgetni velem? Azonnal jött. Nyitott volt és figyelt. Elkezdtem mesélni és kérdezni. Az első pár percben sírva, mert olyan félelmetes volt ez az önfelvállalás számomra, utána nyugodtan, nyíltan.

Le sem tudom szavakkal írni a felszabadultság érzését, ami az emberségem felvállalásával járt és azt a megértést, elfogadást és szeretetet ,amit kaptam a Kisfiamtól…

És megint rá kellett eszmélnem, hogy a Teremtő mekkora rendező,ha én egyet lépek felé, Ő tényleg tízet lép felém, hogy milyen az, mikor akarás és félelmek helyett figyelek és bátran lépek, mikor nem a fejemben sakkozok és mérlegelek, hanem teszek…

És most indulok gyakorolni tovább, mert felhívott egy régen látott ismerősöm,hogy olyan jókat beszélgettünk régen és ez mennyire hiányzik neki.

Hát nem csodálatos ! Jöhet az önzetlen figyelem és adás!! Hallelujah!!

Végtelen hálát érzek, hogy rátaláltam először István videóira,erre az útra és közösségre,hogy itt lehetek! Nagyon sokat segít! Köszönöm!

 


Közösségünkben őszintén beszélünk a kihívásainkról, és egymásnak saját élményekkel reagálunk. Tapasztalatunk, hogy az életben az ember úgy tud a legjobban haladni, ha fel meri vállalni, ami van. Álnéven eleinte könnyebb. Téged is várunk!