A férfinek nem szex kell

Féltékenység | BizalomFérfi-NőHűtlenség | Szeretői viszonyIsmerkedés | Keresés | MagányKapcsolatjavítás | Válás

A férfinek nem szex kell

A férfi valójában sosem szexet akar, ellenkezőleg, kínjában szexel, mert feszül, mert fél, a férfi be és elfogadást vágyik – csakhogy magát őszintén vállalni fél …

Én rettegtem, pedig befogadni csak azt lehet, aki mutatja magát, csak annyira, csak annyit, amit merek mutatni, a világ csak ahhoz kapcsolódhat, ami látszik, én azonban soká nem tudtam elképzelni / nem mertem elhinni, hogy ez az “esendő”, “béna”, “önző”, “szexuálisan frusztrált”, “folyamatosan önkielégítő”, “erkölcstelen vágyakat dédelgető”, “beképzelt”, “etikátlan” ember bárki számára érték lenne, nem tudtam/mertem elképzelni, hogy akarna bárki velem lenni, ha valóban megmutatnám magamat, aki vagyok az árnyoldalaimat is.

Aztán az derült ki, hogy épp ellenkezőleg – hogy fordítva az egész.

Az derült ki, hogy azért vagyok szexuálisan frusztrált, tehát azért akarom testileg a befogadást, tehát a szexet ennyire, mert lelkileg vágyom erre, tehát bizalomra. Lelkileg vagyok tehát olyankor frusztrált … és a lelki frusztrációm oka, hogy a helyem a világban frusztrált, ami azért frusztrált, mert a nőkkel való kapcsolódásom frusztrált, ami azért frusztrált, mert az önképem, az önfelvállalásom frusztrált, ami azért frusztrált, mert a “démonaimat”, “árnyaimat”, “félelmeimet” , tehát, igen magamat, az emberségemet nem mertem mutatni ezt kompenzáltam szex-szel, ezért pózoltam szerepekben, hogy flört és szex legyen. Ezért álltam tovább, amikor már nyitni kellett volna és az is kiderült, hogy ahogy merem magam mutatni, annál nyugodtabb vagyok, annál kevésbé vagyok vágyaknak kiszolgáltatott, annál kevésbé kompenzálok.

Ami azonban lassú folyamat. Nálam is. Másoknál is.

Fokozatosan nyitom meg a lelkem, a rejtett szobákat, adok magamban teret, férfi, akiben nőni lehet, tehát a boldogságom rajtam múlik, nő csak térbe érkezhet, de ez fokozatos, tehát fokozatosan apad a szexuális érdeklődésem is, tehát eleinte nézek jobban más nőket, és ahogy megnyílok, egyre kevésbé, mert egyre kevésbé van okom, mert egyre jobban vállalom magam, mert mélyül az elfogadás, a bizalom, és így vagyok egyre erősebb, nagyobb, magabiztosabb, így és ekkor születik a férfi, amiben, igen, a nő segít, nekem nők segítettek. Efogadás, bizalom, megerősítés, türelem, kitartás, ez minden. Nem kell többé pszichológus, sem kócs, sem lelkivezető a világba, amint a nők a szerepüket megértik, választanak, bíznak, odadőlnek, a helyükre állnak, ezért tehát, hogy igenis, nők kezében a világ sorsa.

Joós István, 2012. szeptember

 

Kapcsolódó kurzus:

 

One Comment

  1. Kedves István!
    40 éves nő vagyok. 20 éve élek együtt a férjemmel, 16 éve házasságban….de kiábrándultam belőle…..
    5 hónapja megismertem valakit. Eleinte csak szexpartnert kerestünk egymásban, érzelmek nélkül. Ő is házas, a felesége javaslatára nyitott házasságban élnek, de már egyre inkább elhidegülnek egymástól. A második alkalomtól kezdve 2 napos találkáink voltak, velem akart aludni. Éjjel nem eresztett el, ölelt, a kezem fogta szorosan. Én sem engedtem el, simogattam, öleltem. Kapaszkodtunk egymásba. Mai napig így alszunk el egymásba fonódva.
    Tudtam mit vállalok, tudtam, hogy bele fogok halni picit, de eljutottam arra a pontra amikor már nem érdekel. Akarom őt. Vele lenni, segíteni, meghallgatni, akkor is ha külön élünk. A kapcsolatunk már egy ideje nem a szexről szól, minden nap beszélünk, ő igényli. Hallani akarja a hangom, látni akar. Közös nyaralást szervezett egy hétre csak kettőnknek más városban, hogy szabadon foghassa a kezem, hogy ölelhessen, csókolhasson ha úgy akar.
    Sosem kértem semmit, nem várok el semmit, sohasem én keresem, ő keres engem… csak belehalok… nem egyszer, százszor. De olyan boldoggá tesz az is, hogy egyszerűen csak van nekem. Minden reggel ő ébreszt, üzenetet küld, minden este elbúcsúzik.
    A minap ezeket írta nekem:
    ” Amennyi magány kell megadod. ”
    ” Sokkal többet adsz mint én neked, és nem tudom miért. ”
    Egyszer szóba hozta, hogy elválna, de azt válaszoltam nem fog. Nem hiszem hogy elválik, Én sem hiszem hogy elválok. Nem boríthatunk mindent….. tudjuk. De mégis akarjuk egymást, elsősorban lelkileg. A szeretkezés – ahogy ő szokta mondani mindig – csak hab a mi kis tortánkon.
    A kérdésem az lenne… meddig folytatható komolyabb sérülések nélkül a kapcsolatunk. Nem tudom nélküle elképzelni az életem, ő sem eresztene engem. De válni egyikünk sem mer….mindketten szenvedünk, de ugyanakkor határtalanul boldogok is vagyunk.
    Olyan dolgokat is megteszünk egymásért, amiket előtte soha……..külön városban élünk, de rohanunk egymáshoz ha éppen úgy akarjuk….akár 1 vagy 2 órára egy kávét meginni, beszélgetni….. ez normális dolog?
    Segítségét előre is köszönöm!

    Válasz

Hozzászólások

Play All Replay Playlist Replay Track Shuffle Playlist Hide picture