A saját útján szeretném segíteni, vagy azt akarom, hogy velem legyen? Melyik igaz? Fontos látni. Mert csak az egyik ad.

Nehéz, amikor nőként látjuk, mit kellene tennie, mi volna a jó irány, ő meg egy helyben  toporog, halogat. Az idő meg csak múlik. Nehéz a férfi páncélján átjutni. Karddal még soha nem sikerült. Egy-egy réteg megreped és átenged talán, hisz vágyja ő is a kapcsolódást, de a szívéhez tanácsokkal, megmondással, sürgetéssel eljutni biztosan nem lehet. Hogyan lehet mégis segíteni a megújulását? Lehet-e egyáltalán?

Hogy ott vagyok.  Akkor vagyok ott számára és úgy, ahogy ő azt igényli. Mert nem tudok mást tenni. Mert vágyom adni. Neki. Bármit. Amit kér. Mert szeretem. Olyannak, amilyen. Ma. Nem csak azt a képet, aki ő majd egyszer lehet, hanem már most is. Így ahogy van. A távolságtartásával, a félelmeivel, a zavarával együtt. Elfogadom, ha lépni még képtelen. Csak vagyok neki, nem sürgetem.

Csak figyelem, fogad-e tőlem? Figyelem, mire lehet szüksége valójában? Figyelem, vajon igazából miért halogat? Igazából mitől fél? Bennem nem elég biztos? Vagy önmagában? Vagy nem látja tisztán, melyik választás hová juttatná? Fél, hogy a lépéssel az új felé, elveszít valamit? Elveszít valakit? Mihez és miben kell neki bátorítás? A ’’nőj már fel’’ nem segít.

Azt is figyelem, hol tart ő az útján? Még éppen hogy csak elindult az önismeret erdejében? Még fejben próbál megoldásokat keresni? Vagy már tettekbe váltott? Ezt figyelembe véve, mivel segíthetem az ő változását? Mihez kell a női erőm, a hitem? A jóságában, a szeretetőségében, a nagyságában kell megerősítenem? Vagy abban, hogy lépjen, mert képes lesz megvalósítani az álmát? Tényleg hiszek-e abban, hogy ő képes lesz saját akaratából megugrani a feladatot?

Ha igen, ha zsigerből hiszek benne, akkor erőt adok.
Ha nyomulok, ha tolom a magamét és meg akarom oldani helyette, akkor még az ő erejét is elveszem…

Tulajdonképpen kiről szól az, amikor döntést, lépést várok tőle? Róla? Netán rólam?

Van-e bennem bizonyosság, hogy én hozzá tartozom? Ha van, akkor béke van bennem. Akkor is, ha ő éppen nem elérhető a számomra. Mert Rend van, és ami a részem, az úton van felém, de az is rendben van, ha mégsem így lesz.  Ha feszülök, ha akarom a döntést, a lépést (főleg, ha csak egy konkrét irányt tudok elfogadni), akkor nincs béke. Ott elvárás van és akarás. Mert félelem van és türelmetlenség. Bizalomhiány.

Kiben nem bízom? Magamban, hogy elég jó vagyok-e neki? Benne, hogy nem fog választani? Abban, hogy tényleg ő az? Vagy félek, hogy nem lesz más lehetőség? Miért akarom, hogy ő ’’felébredjen’’, hogy mozduljon valamerre? Miatta? Vagy magam miatt? A saját útján szeretném segíteni, vagy azt akarom, hogy velem legyen? Melyik igaz? Fontos látni. Mert csak az egyik ad.

Ha téged is érdekel, hogyan segítheted a férfit, ha halogat, ha van kapcsolódó élményed és szívesen megosztanád, beszélgetnél erről, akkor tarts velünk a következő Női körben.

Szarka Elizabeta

Kapcsolódó esemény: NŐI KÖR – Hogyan mozdítható ki a férfi a halogatásból?

Kapcsolódó videó, hogy jobban értsd: