Szeretjük, imádjuk…

Pedig ő annyira nem, valami nem stimmel, néha fogadja, néha nem….néha hülye, néha nem…Nem választ….Mi már választottuk Őt, teljes szívvel és lélekkel, de ő vonakodik…Lehet, hogy soha nem is fog bennünket választani…

A külvilág, a női magazinok, a pszicho- spiri és párkapcsolati guruk egyöntetű véleménye az, hogy valami bajod van. Rossz minta, lehet, hogy generációs, vagy bántalmazod magad, tiszta sor, de az biztos, hogy valami olyasmit művelsz épp, ami nem egészen normális…

Mert a „normális” az, hogy te csakis olyanba szeretsz bele, aki azt lángolva és fejét vesztve viszonozza. Ha nem így van lúzer vagy és megérdemled a sorsod…

Én viszont azt látom, hogy iszonyatosan sokan vagyunk így. Rengeteg nő, okosak, értelmesek, szépek és nem önbántalmazó, önsorsrontó típusok….Mégis van az életükben egy Férfi, aki a Minden, aki Mindent visz. A látszat az, hogy ezek a kapcsolatok egyoldalúak, méltatlanok. A Nő ad, a Férfi elvesz vagy néha még azt sem hajlandó. Mindezek ellenére a Nő félistenként imádja….Megbocsát, várja, szereti odaadóan, azt, aki egyáltalán nem érdemli meg.

Ez a felszín….Ezt látja mindenki, ezt minősíti, ezt ítéli meg.

Én ezt másképp látom. Számomra nem ez, ami valójában történik.

…Ugyanis gyerekkorunkban még pontosan tudjuk, kik vagyunk. Azonban ahogy növünk felfele, egyre többször fordul elő, hogy amit mi tiszta szívből szeretnénk megtenni, az korlátokba ütközik. Nem teljesül. Rosszallást vált ki a környezetünkből, megbüntetnek érte stb. Azért, hogy mások (pl a szüleink) elfogadjanak, rengetegszer kényszerülünk arra, hogy elnyomjuk a mélyről érkező impulzusokat. Az az érzésünk lesz, hogy akik tényleg vagyunk, az nem elég jó, és másnak (szófogadónak, rendesnek, nem követelőzőnek stb.) kéne lennünk.

Nyilván ez fájdalmas, és emiatt kialakul bennünk egy rakás lelki seb, ami a „nem vagyok elég jó” mag köré épül. Igyekszünk változtatni, igyekszünk beilleszkedni és ezáltal magunkba szívunk egy csomó dolgot, ami nem is a miénk.

 

Ebből fakadóan az az én, amit magunknak hiszünk nem valódi. Kikozmetikázott. Ennek az énképnek több ezer vonása van, és ezek zöme nem más, mint olyan dolgok, amiket bizonyítani próbálunk. Felszíni énünk nagy része egyszerűen kompenzáció, de ezt egyszerűen nem vagyunk hajlandóak elismerni! Természetesen az élet és mások állandóan szembesítenek vele, mibennünk meg hatalmas ellenállás keletkezik, és azt hisszük a másik vagy a körülmények ellenünk vannak. Pedig csak rátapintottak eltitkolt sebeinkre.

Ezek miatt a sebek miatt igazából szeretni sem tudunk, és mivel folyamatosan rejtőzködünk azt sem hagyjuk, hogy mások megszeressék a valódi énünket.

Szeretetünk önző, folyton megerősítést és csodálatot követelünk a másiktól. A kapcsolataink inkább felszínesek, egyfajta szerződések: te emeled az én fényemet, cserében én emelem a tiédet. Ez egy darabig működik, de egyik oldalon sem tudjuk sokáig eltitkolni, ami valójában bennünk van. Ilyenkor beindul a lelepleződés, „csalódunk” a másikban és a párunk is „csalódik” bennünk, ami miatt vagy szakítunk vagy megalkuszunk és élünk együtt örömtelenül, valódi kapcsolódás nélkül….

Ez a legtöbb párkapcsolat forgatókönyve és sokan bele is törődtek már, hogy ez ennyi….Így működik…

De van tovább….És ez a tovább bizony sok nőnél úgy kezdődik, hogy megjelenik egy Férfi….Pontosabban ”A” férfi, akiben sokszor ésszel nézve semmi különleges nincs… csakhogy ez már nem az az időszak, amikor bennünket az eszünk irányítani tud. Ilyenkor van valami mély, belső bizonyosságunk, hogy ezzel a Férfival nekünk dolgunk van és ezt a bizonyosságot egyszerűen nem lehet észérvekkel sem ijesztgetésekkel felülírni. „Majd meglátod, ha sírni fogsz, hogy igazam volt és nem vele kellett volna kezdened….engedd el, nem méltó hozzád, meglátod rossz vége lesz…!” Kb ennyi a külvilág reakciója, amikor látja, hogy mi történik velünk. És igen….igazuk is lesz, a dolgok elkezdenek csúszni lefelé, mi meg nem értjük mi történik. Mert az, ha hülye a pasi igazából nem változtat semmin. Fáj, meg sírunk meg szenvedünk….de a szerelmünket nem tudja megingatni mégsem…

Agyrém, de tényleg!!! Mert (mondjuk ki már végre!!!): az igazság az, hogy élvezzük!! Élvezzük ezt a korlátlan, parttalan imádatot, élvezzük, hogy egyoldalúan adhatunk, élvezzük a rajongást, élvezzük, hogy a legkisebb visszajelzésért is boldogok vagyunk, élvezzük, hogy a puszta jelenlétével olyan örömöt és boldogságot tud adni, mint még soha senki sem! Igenis élvezzük, hogy ekkora hatással van ránk, élvezzük, hogy elolvadhatunk egyetlen pillantásától. Imádjuk, hogy hatalma van felettünk (mert hagyjuk) és imádjuk, hogy érte megtesszük azt, amit magunkért sosem, sőt senki másért: folyamatosan meghaladjuk önmagunkat, korlátokat bontunk le és lépünk át.

Szárnyalunk….érte…NEKI!!!…Magunknak….

Mert valójában az történik, hogy azok a falak, melyeket észrevétlenül a szíved köré építettél elkezdenek lebontódni….Miatta….Te bontod le őket, de miatta teszed….

Ha egy olyat kaptál volna, aki téged imád, akkor nem feltétlenül tennéd ezt.

Ha csúnyán akarom kifejezni magam, akkor ő a csali….Te meg bekaptad az Élet horgát, lebontogatod a falaidat és megtanulsz VALÓBAN önmagad lenni….Megtanulsz VALÓBAN szeretni…

Alázatot tanulsz, ami nem megalázkodás, hanem pont, hogy Méltóság. Adni akarsz neki, áradni, de ezt nem azért teszed, mert viszonzást vársz, hanem azért, mert egyre inkább ráébredsz milyen gazdag vagy! Felismered és megismered az értékeidet.

Sebezhetőséget tanulsz, ami pont nem bánthatóság, hanem valódi Erő. Önmagadat tanulod, miközben veted le a páncélodat, ami mögé önvédelemből bújtál…Csak addig volt szükséged páncélra, amíg nem ismerted a saját valódi erődet és féltél. Most már nem félsz. Most már vállalod önmagad, olyannak, amilyen vagy, nem kell rejtőzködnöd és nem kell félned, hogy lelepleződsz. Már nem tettetsz.

Tehát: ne félj, nem bántalmazod magad, nem is hülyültél meg és mazochista sem lettél. Ha azt érzed, hogy nem tudsz szabadulni ettől a dologtól, ha azt érzed, hogy élvezed ezt az egész folyamatot annak ellenére, hogy néha fájdalmas, ez csak azt jelenti, hogy bontod le a szíved köré épült falakat, hogy veted le a szűk páncélt. A szabad légzés pedig, és az, hogy valóban önmagad lehetsz hihetetlenül felszabadító és boldogító folyamat! Fokozatosan teszed le az akarást, a görcsösséget, és a megfelelési kényszert. Kivirulsz, egyre inkább magadra találsz. Ragyogsz….

A folyamatot csak akkor ronthatod el, ha beveszed a világtól, hogy amit teszel az rossz, hibásan működsz és nem vagy normális. Ha benyeled az „én egy szegény szerencsétlen nő vagyok, akit nem szeret viszont a szerelme, és akit nem választanak” mítoszát. Ilyenkor, ha beveszed a külvilág ítéleteit és elvárásait, hogy hogyan „kellene” viselkedned, az bizony nagyobb sebeket ejt rajtad, mint maga a Férfi.

Ha nem ismered el magad azért, amit teszel, és ha önbántalmazni kezdesz önmeghaladás helyett, akkor az egész folyamat nagyon szenvedős és elhúzódó lehet. Te lebontod a falaidat, a külvilág nyomására pedig visszaépíted. Aztán riadtan tapasztalod, hogy megint „berántott” a dolog ismét falat bontasz, majd ismét nem mersz a szívedre hallgatni és visszaépíted…

Ellenben, ha egyre inkább fel-és elismered, hogy a szereteted, a szerelmed, az egész felszabadult, egyre görcsmentesebb, kitágultabb lényed mekkora érték, mekkora ajándék a világnak és az egész életnek, akkor sokkal könnyebb a folyamat. Ha felismered, hogy miközben önmagadat haladod meg, azt látszólag a Férfi kedvéért, valójában azonban önmagadért teszed. Te leszel a pillangó, aki kibújik a bábból. Az, hogy Ő be tudja-e ezt fogadni vagy sem….az az Ő választása. Te már megkaptad a legnagyobb ajándékot: Önmagad lettél, amit most már úgy tudsz megosztani másokkal, hogy semmit nem kell tenned érte. Nem kell akarnod: a puszta lényed gyógyító hatású lesz mindenkire, aki körülötted van. És varázslatos módon megjelenik, az, Aki Választ Majd. Gondolkodás nélkül, teljes erejéből….

….. és nem egyoldalúan.

Várszegi Réka

 

Kapcsolódó élmények: