Az egológia az ego állapotaival foglalkozik, alapja korszakos világképünk, Az Ego Útja, aminek a lényege, hogy az ember nem kész 22 évesen, hanem épp ellenkezőleg, a mintái rabja, amiből következően szükségszerűen bukunk harmincas negyvenes éveinkben.

kiégés, depresszió, függés, életközepi válság, szerető, alkohol mind-mind normális (!!) – “az élet útjának felén a sűrű sötét erdő” bizonyosan várja azt, aki minták rabjaként indul.

Rendben van, nem rontottad el, nem lehet(ett) másképp.

A mintáid csődje ez, nem a Tiéd. NAGYON fontos! Nem elrontottad az életedet, hanem épp nagyszerű, hogy a válságnál tartasz. Mert azt mutatja, hogy kész vagy továbblépni. Valódi “új élet” vár Téged és minden érintettet, ami boldogabb lesz, mint a múlt volt, bármilyen fájdalmas is a jelen esetleg!

A válságok beavató próbák, amik az igazi helyedre segítenek eljutni.

A folyamat kulcsa a továbblépés. Válság esetén a halogatás, tagadás, indulat, hiszti természetes reakció, de a változást megengedni sokkal hasznosabb. A válság mindig csak annyit jelent, hogy változás időszerű, másképp kellene már nézd a dolgokat.

Csakhogy ez nehéz… mert ha másképp nézem, akkor mi értelme a múltnak, az egész életemen kellene változtatni, ha másképp volna helyes, ami elképesztően félelmetes, önként senki nem vágna bele, és ezért fontosak és értékesek a válságok:

A változtatás legnagyobb szövetségese a szenvedés.

Világkép alapján álló rutinok tartják egyben az embert, és megdöbbentően nehéz, amikor az, ami korábban segített – sőt a gyermekkorunkból megmentett, hiszen felnőtt életet mind a minták alapján kezdünk – egyszerre elégtelen kezd lenni. A válság lényege mindig az, hogy a világkép, tehát a létezésem alapja, a lelkem gerince elégtelen, ebben kellene változzak, miközben annál erősebben kapaszkodom bele, mert világosan érzem, hogy gerinc nélkül kocsonyaként omlanék össze…

Mit tehet ilyen helyzetekben a világ, hogyan segíthetünk egymásnak?

Az én megfigyelésem, hogy 1. mivel világképet (gerincet) csakis maga cserélhet az ember, 2. ezt csakis megfelelő mértékű fájdalom esetén teszi, mikor már kisebb rossz a gerincem operálni, mint a jelent tovább bírni, így ezért: 3. fájdalmat kell egymásnak okozni.

A válságban levő ember nem szenved eléggé ahhoz, hogy változtatni merjen, tehát… jobban kell szenvedjen.

Fájdalmat okozni közvetlenül vagy közvetetten lehet, az utóbbi időben ezek megfelelő aránya tűnik leghatékonyabbnak, azaz:

A) hasznos szembesíteni azzal, hogy zsákutca, nem működik, lehet másképp, magának és főleg másoknak szenvedést okoz, önbecsapásban van, nem is igazán boldog;

(Utóbbi, tehát mások szenvedése fontos, mert a válságban levő ember általában azt érzi, hogy megérdemli, mert Ő rontottal el, tehát mazochizmusra hajlamos, bünteti magát, a saját szenvedése ritkán/sokára elég csak.)

B) fontos tüzelni és sarkalni, az aktuális világképe és szokásai maximumát próbálja meg, kövesse a lelkiismeretét vagy vágyait, igya a poharat ki, annak ellenére, hogy látom, hogy csőd várja majd, de mivel ezt nekem elhinni nem tudja, így muszáj saját maga tapasztalja.

(A válságban levő ember számára, a változatlanság a legnagyobb ellenség. Sokan esnek a hibába, hogy drága hobbikkal, kutyákkal, droggal, szeretőkkel vigasztalják magukat, teszik valahogy élhetővé az életet ahelyett, hogy elhinnék, hogy másképp is lehet.)

A két hatás közül az első a válság völgyének szükséges mélységét csökkenti, mert racionális tudást és konkrét emberi példát ad arról, hogy lehet másképp, tehát aki ebből kap, az nem kell olyan mélyen menjen a szenvedésbe, mint ha nem lenne előtte alternatíva, és maga kellene a továbblépést kitalálja – míg a másik változtatni, lépni, egyre jobban szenvedni segít, hogy a szubjektív mélypontját az egyén minél hamarabb elérje.

Válságban az emberek pontosan azért vannak, mert nem hiszik el, hogy másképp is élhetnének, azaz nekik erről magyarázni teljesen felesleges. Hanem szenvednie kell és hiteles példát látni, ez a maximum, amit tudunk adni egymásnak.

No és pontosan ez az egológia célja.

Az egológus az egológiát alkalmazó ember, aki “semmi különös” igazából, Hozzád nagyon hasonló, csak épp átment már azon, ami Neked még előtted áll… és energiát tett abba, hogy megértse, ami történt. Saját tapasztalatai és a korszakos rendszer alapján segít.

Az alábbi okokból hasznosabb, mint gondolnád:

1. megnyugtat – nem csak közhelyekkel és buksit simogatva, hanem a korszakos rendszer segítségével konkrétan meg tudja mutatni, hogy hol jársz, el tudja magyarázni, hogy miért történt, ami van, hogy nem is lehetett volna másképp… rendben van, rendben vagy, és vár a továbblépés;

2. felkészít – segít abban, hogy mi lesz a következő időszakban a feladat, hogy ahhoz miben kell majd nagy levegőt véve magad legyőzni, felkészít a közeljövő kihívásaira, aminek értéke, hogy így hamarabb ráismersz, könnyebben tudod engedni, amikor majd valóban történik is, kevésbé állsz ellen;

3. szembesít – hogy ne csak fantáziálj arról, hogy majd mi lesz, hanem a jelenlegi korszakba hogyan tegyél többet, hogy saját tapasztalatként tudd meg, hogy másképp érdemesebb, mert veszélyes érteni, hogy hogyan kellene, és intelligenciából próbálni lépni, még mielőtt az ember a korábbi korszak feladatait kimerítette, értsd: eleget szenvedett volna. Ne kíméld magad!

tanácsadó eszköz.

Saját tapasztalataival, szenvedéseivel, emberségével felvértezve segít Neked abban, amiben vagy, mert ő már megjárta. Instruktor tulajdonképpen. Edző. Serpa. Vezető. Egy terapeuta módszertani készültsége helyett az egológus egyszerűen csak őszinte ember, aki nem egy módszer, hanem a korszakos világkép alapos ismerője, mert neki ugyanez a tanács már működött, amikor nem sokkal előtted egy nagyon hasonló helyzetben maga is bukott, felkelt, átjött.

Szívesen segít.
Ha kéred.

Nos?

Olyat válassz, akinek a Tiédhez hasonló élménye van, ha vezetőt szeretnél a válságod erdejébe. Vagy ossz meg a közösségünkkel a Kapcsolódj! oldalon. Vagy gyere el “Az Ego Korszakai” előadásra, ami a térkép, a válságok völgyeiben időszerű megoldások részletes magyarázata…

Örömmel,
Joós István