A forradalom legnagyobb szövetségese a szenvedés
A forradalom elbukott, de nem ez az értelme. Hanem, hogy a korábbi rend általa megváltozott. Egy nemzet “életközepi válságának” kezdete volt 1848, és az új korszak bár nem úgy valósult meg, ahogy a lelkes fiatalok azt március idusán elképzelték, de felfordulás majd kiegyezés követte, tehát mégis sikeres volt.
A változás forradalmat követel meg.
Forradalmat, ami sosem jókedvünkből indul, hanem mindig akkor történik, amikor már elég rossz. Amikor elég rossz ahhoz, hogy a “belső forradalmár” ne bírja tovább a megalkuvást, hazugságot, önbecsapást. Az ember előbb nem változtat.
A forradalom feltétele a halálközeli élmény.
Sosem jókedvünkből indul, mert nyilvánvalóan óriási a kockázata, hiszen egy forradalom radikális változtatás, ami által a múltat “felgyújtja” az ember, ráadásul úgy, hogy legkevésbé sem biztos, hogy sikerre jut, mert az osztrák császár (megszokás) vagy orosz cár (világi kényszer) bármikor eltaposhat… de már annyira rossz, ami van, hogy többé ez sem tart vissza.
Az ember NAGYON kell szenvedjen, hogy a forradalmat válassza.
Halálközeli élmény az egyedüli állapot, ahol az élet kockáztatását magunknak megengedjük. Magunk és mások életének kockáztatását. Hiszen az esetek nagy részében házastárs, és ami általában fontosabb: gyermekek is érintettek.
A bátorság két legnagyobb szövetségese a fiatalság és a szenvedés.
Az előbbi legtöbbünk számára már elmúlt, életek épültek, valóság a kockázat, sosem leszünk már többé olyan tudatlanok és felelőtlenek, mint tíz éve még voltunk, tehát a szenvedés marad. Ebből merítünk erőt. “Ha már bele kell haljak, akkor egy dicső roham legyen inkább, mint ez a lassú szenvedés.”
2018 márciusának idusán fokozódó szenvedést, boldog forradalmat kívánok!
… mégpedig minél hamarabb. Ugyanis a boldogtalan élet nem csak nem vicces, de életveszélyes. A boldogtalan ember meghal. Lélekben előbb, majd a szellem következik, végül testi tünetek, váratlan diagnózis, sikertelen kezelés – aminek végén halál vár, bármennyi pénzt is keres. Lelkes kell legyél, igenis megérdemled!
Nos?
Szereted-e, amit csinálsz – Lelkesít-e, aki vagy?
Nézz mélyen magadba, és ha nem, akkor VÁLASZD a forradalmat!
Együttérzéssel,
Joós István
Kapcsolódó előadás: