Beleállni nem lehet egyedül
Hogy mondhatom én, hogy gyakorolni kell, de a Nő csak egyszer él, tehát halni is csak egyszer tud, ha egyszer valóban beleáll a Férfiba és a Harcba, akkor azt egészen egyszerűen nem éli túl, ha onnan őt “csak gyakorlás volt drágám” hivatkozással kirakják, volt a tegnapi Báb-korszak előadás után az észrevétel.
És igen. Ez pontosan így van. A királylány megy és rohan és belehal a bizalomba, ami a naiv, a gyermeki bizalom akkor még, és szükségszerű belehaljon, és így indul az erdőbe el. Amazon a kemény, Amazon a sikeres, és később Boszorkány az értő, Boszorkány az öntörvényű, és mindezeken át, vágyait és egóját kiégetve jut a Hölgy állapotba el, ami a Királynő, tehát a Király, a Férfi érkezését közvetlenül megelőző állapot. Amiből megadás és nemgondolkodás által lép tovább, amint a Férfi is, ezt Beleállásnak is hívom, és hosszú felvezető után akkor most a mondanivaló:
A nő beleállni csakis olyan férfibe tud, aki beengedi, beengedni pedig csakis olyan férfi tud, aki maga is beleáll. Mármint kifelé, az álmába, a dolgába, az ügybe. Mind ügyben állunk. Férfi a világban, közvetlenül, más férfiakat – társak vagy ügyfelek – szolgálva, nő pedig a férfin keresztül, őt támasztva áll ugyanabban az ügyben. Nőt tehát a férfi engedi be, beleállni csakis akkor lehet, csakis az állt valóban bármibe bele, akit beengednek, ami a Férfira ugyanígy igaz, próbálkozás még csak, ha egyedül küszködik, ha senki nem fogadja a lábmosást tőle és addig befogadni sem tud. Fontos ez. A gyakorlást a beleállástól megkülönböztetni.
Aki maga beleállásban van tud csak valóban fogadni, sőt, számára konkrétan nélkülözhetetlen a Nő, egészen egyszerűen nem megy nélküle, az álom egyedül nem megvalósítható, és ezért nem fordulhat elő, hogy a nő beleáll és kiteszik. Nem állt bele, nem igazán, nem dőlt valóban, nem kapták el, félreértés van, ha mégis kiteszik, valami tisztázandó, nem az igazi, ha ennek a veszélyét érzi.
Joós István, 2014. október 31.