Sokan vélik, hogy először jól kell legyek, én, egyedül, és utána tudok majd másokkal kapcsolódni, utána működik majd az életem, magánéleti, karrier és pénzügyi értelemben is, azonban az én tapasztalatom szerint ez fordítva van. Éveket töltöttem önmagam tökéletesítésével, ami bár “jólesett”, előadások, könyvek, gyakorlatok, de a folyamat által nem jobban, hanem szélsőségesebb lettem, mégpedig a vélt bölcsüléssel arányban, mert hiába értettem egyre jobban, hogy hogyan kéne, de maradtak pillanatok, amikor nem sikerült, amitől aztán konkrét napokra borultam önmagamban csalódva ki. Soká ment ez így, lelkesültség, depresszió, lelkesültség, míg végül egy nap annyira rosszul voltam, és annyira nem tudtam ezt meditáció vagy jóga vagy böjt útján megoldani, hogy kétségbeesésemben CSINÁLNI kezdtem, ami eszembe jutott épp. Szivesseg.Net volt az ötlet, és bár akkoriban azt hittem, megvilágosodtam, de valójában abszolút nem a “világ megváltása” lett az eredmény, amint szerettem volna, hanem – és EZ a lényeg – új emberi kapcsolatok, ebből fakadó új tapasztalatok, azokból születő új megértések magamról és a világról, amiket meditálva soha nem érhettem volna el, mert saját élmények kellettek hozzájuk. Élmények, amik minden alkalommal megakasztottak, kibillenés, majd váratlan tanulságot fedeztem fel, ez automatikusan okozott bennem változást, ami a munkámban változást, ami a pillanatnyi válság megoldását is automatikusan jelenetette, tehát egyre harmónikusabb, tehát egyre hatékonyabb működést. Saját tapasztalatok. Saját tapasztalatok által fedeztem fel, hogy

az én személyes boldogságom kulcsa a hasznosulás,

hogy hasznosnak, tehát értékesnek érezzem magam, amihez Csinálnom kell valamit, sőt, nem is bármit, hanem méltó cél fontos, azon kell dolgozzak, ami Lelkesít, olyan funkcióban, amit Szeretek csinálni, mert a leghatékonyabb ebben vagyok, ha egyedi tehetségeim és tapasztalataim által meghatározott helyet a világban elfoglalom. Azóta figyelek magam körül. Az elsőt további projektek követték, és blog, de az ÉNAKADÉMIA is ennek a folyamatnak az állomása, abszolút önzés alapon, mert NEKEM jó, ugyanis függöm a hasznosulást, és azóta egyre magabiztosabb is vagyok, tehát egyre bátrabban mutatom magam, egyre bátrabban kapcsolódom, és így egyre jobban és jobban működik az egész, aminek eredményeként másoknak IS egyre nagyobb az érték. Sok saját tapasztalat gyűlt az őszinte önfelvállalás, avagy őszinte önzés működésről, és egy ideje egyre többen jönnek hozzám, tehát sok embert, sok életet, sok utat látok, és ezekből fakad a megfigyelésem, hogy bár mindenki abszolút egyedi, de mintha hasonló korszakokon haladnánk mégis át, míg a Helyünkre megérkezünk, amit bátorkodtam általánosítani, sőt egy ideje tanácsokat is ez alapján adok, mert azt figyeltem meg, hogy az egyén helyzetére tekintettel mindig világosan látszik, hogy mit időszerű EL-engedjen, a múlt, emberek, vélekedések, szokások, és mi az, ami új és bár félelmetes, de időszerű, mely okból MEG-engedni, tehát tapasztalni fontos. Fájdalom nem marad ez által sem ki – a szenvedésre az embernek, úgy tűnik, szüksége van, hogy változtatni tudjon, hogy magát a változásnak megadja – azonban a mennyiségét mélységben és időben jelentősen lehet csökkenteni. Egológia lett a módszer neve, tanítom is, de nem ezért írok, hanem, hogy az őszinte önfelvállaláson alapuló kapcsolódás fontosságát bemutatva arra bíztassalak, hogy Indulj, mert Helyed Neked is, megfigyelésem szerint minden embernek Van, de az

CSAKIS a világba bátran, tehát, igen, önzőn kilépve felfedezhető!

Magamon elszigeteltségben dolgozni olyan, mintha helyben állva próbálna az ember biciklizni. Nehéz. Nem lehetetlen, néhányan képesek rá, az egyensúlyt álló biciklin is meg lehet tartani, de sokkal könnyebb, ha sebesség van, ráadásul így Halad is az ember. Hogy merre? Sokaknál látom, hogy eleinte mindegy, mert eleinte még a biciklizés élménye fontosabb, hogy erre én képes vagyok, karikába akár, és utána emeljük a tekintetünket fel, ebben már megnyugodva, valódi figyelemmel, amikor aztán a a méltó cél is hamar világos. Ne aggasszon tehát, ha még nincs a cél meg – viszont garantálom, hogy nem is lesz, hanem csak fokozódik a szenvedés, amíg el nem indulsz! Kapcsolódást értek az indulás alatt, megérzések mentén, új emberekkel új kapcsolatokat, mert legjobban így csiszolódunk. Módja soká az utasítás, hogy én Akarok, követelek, gyermeki módon, aztán magunkat elszégyellve ezzel felhagyunk, kedvesen reméljük, hogy mind egyetértünk majd, de ebben is csalódnunk kell, huzavonát és harcot megunva igazodni kezdünk tehát, legyen, ahogy mások akarják, a terv nagyvonalú, azonban az eredmények a várakozásoktól messze elmaradnak, míg végül az ember arra jut, hogy mégsem a mi akaratunk legyen, az enyém már korábban megbukott, de a másoké se, hanem a Jó legyen, a Jó, az Igaz és a Szép, márpedig mától erre törekszem, legjobb emberi belátásom szerint, aminek eredménye, hogy vezetek és követek is, őszinte önzés mentén, ami Hasznosulást diktál, tehát szükségszerűen másoknak is érték, dinamikus egyensúly, amit fenntartani inspirált gondolatok és megérzések segítenek. Láss csodát, működik! Lelkesedés mentén, funkcióm szerint kapcsolódva ráadásul minden korábbi vágyam is sokkal inkább teljesül, mint eddig valaha, lelki béke, karrier ÉS anyagi jóllét abszolút lehetséges egyszerre, ha és amennyiben az ember az ismeretlen, de Vonzó, az általa Jónak, Helyesnek, Igaznak érzett irányba bátran és kitartóan haladni mer. Ezt tapasztalom. Hogy magam magányos tökéletesítése helyett kapcsolódni KELL, nemkész emberként, aki vagyok, mert ez bár semmiképp nem tökéletes, de az elégjó is elég. Sőt. Kapcsolódás által automatikusan következik a csiszolódás, tehát változás, tehát “őszintülés”, tehát tökéletesedés. Tanusítom. És ezt látom másoknál is. És segítünk is szívesen.

Joós István

Hozzászólások