A kísértés ajándék

Féltékenység | BizalomFérfi-NőÖnismeret

A kísértés ajándék

Hogy a Nő belül van, bennem, a Férfiban, sokat írtam erről, folytatása, hogy meghaladhatatlanul fontos, hogy mennyire tölt ki. Mert ahol hiány van, oda többlet érkezik. Ilyen a világ.

Hogy teljességre törekszik, jár a teljesség mindenkinek, és ha egy helyről nem kapom, ha nem úgy választok, akkor többfelől egészül ki. Ez van. Tehát, ha megalkuszom, akkor támadások érkeznek. Mármint szubjektív tűnnek annak, de valójában ajándékok, mert hiánypótlásra lehetőségek. Ez van. Mert teljesség jár, minden embernek, a világ rendje, hogy a lehető leghatékonyabban funkcionálhass a dolgodban, ahhoz mindent megkapsz. Mindent. Valóban Mindent. És ez a minden teljesen független a társadalmi konvencióktól. Teljesen. Fontos ez nagyon. Érteni. Hogy a férfit a nő tölti ki. És ha nem, akkor érkeznek további hatások, tehát nők, akik együtt töltik ki. Ami nyilvánvalóan okoz feszültséget, harc a befelé törekvők között, különösen, ha nem értik ezt, ami ezáltal tehát a férfi belső világát, nyugalmát, erejét, a hasznosulását is veszélyezteti. Rend kell. Amire, igen, régi időkben a hárem volt a válasz. Majd a többnejűség. Mindkét esetben volt első feleség…

…ugyanis legbelül csak egy hely van. Férfi lélek legmélyén. Mindenki más csak periférikus lehet.

Fontos ezt érteni. Elfogadás csakis az értésből születhet. Engedd el, hogy másokat is megnéz, szembesülj inkább! Hogy néz, nem baj, sőt, normális. Periféria. A lényeg nem ez. Hanem a hely. Legbelül vagy-e, és kifelé meddig töltöd ki, ha igen? Minden más ebből fakad. Ha tartósan hiányos a kapcsolódás, vagy nagyon nagy a férfiban a tér, akkor több nő tölti azt ki, mert csak több nő tudja kitölteni. Feleség, munkatárs, szerető, anya. Amiből nyilvánvalóan fakad a harc is. A férfiért. Mert az esély valódi, ha hagyja, ha kényelmes, ha maga nem dönt. Az igazi férfi ugyanis dönt. Ilyenkor. Önfelvállal, sőt, ha kell, változtat. Felelőssége. Ami után minden nő elfogadja a helyét, vagy nem, de újra tiszták a viszonyok. Csakhogy ma ez ritka, hanem kendőzés és zavar a gyakori. Sokaknál látom ezt, és azt is, ahogy frusztrálják, büntetik magukat érte. Szabad. De felesleges. Jobb megoldás dönteni és tisztázni, tehát olyat befogadni, aki valóban, aki jól tölt ki. Vagy akik. Őszintén. Mert igen, az asszisztensnek is lehet helye. Tisztázni kell.

A Férfi célja, hogy maradéktalanul legyen kitöltve. MINDEN téren. Lehetséges.

És mikor a Férfi jól van kitöltve, amikor tehát nincs, vagy alig van hiánya, akkor egyrészt elképesztően hatékony a dolgában, jól működik, megvalósít, épít, lábakat mos, vezet, tehát sikeres, okozatként pénz is bőven árad; másrészt kísértések sem tudnak betalálni. Milyen jó szó. A kísértés valóban betalál. Mert van hely. Kitöltetlen tér, megválaszolatlan vágy, félelem, igény. Benn. És oda talál be. Sőt. A kísértést pontosan ez a hely, a vákuum hívja meg, és voltaképpen így és ezért ajándék tehát. A kísértés ajándék. Kéred. Korábbi döntéseid okozataként előállt kitöltetlenség nyomán érkezik a kísértés, hogy elfogadd, vagy hogy változtass az életedben, hogy ne legyen ott az, a betöltetlen szabad hely többé, ne legyen ekkora. Benned.

Éljenek az őszinte Férfiak! Egyrészt. És másrészt a bölcs nők! Akiknél a kísértés ugyanígy, csak fordítva működik. Ha nem tölti a Férfit jól ki, ha nagyobb, ha túlnyúlik, ha kishitű volt és kicsinek szentelte magát, ha tehát nem tud maradéktalanul hasznosulni, ha ebben megalkudott, a nőnél akkor jönnek a kísértések. Ha tartósan feleslege van. Halmozódik. Feszít. Tehát másnak is kell adjon. Ami érződik is, persze, hogy érződik rajta. Egyrészt. A másik eset pedig, hogy bár hasznosul, de nem értékelik. A férfi szeret. Automatikusan történik, de másrészt muszáj. Is. Értékelni. Megerősíteni. Tölteni. Ha nem szeretem, sorvad a nő, hamarosan már csak nő, tehát kitölteni sem fog tudni, mert az ereje apad, és ilyenkor érkeznek, igen, megint a kísértések. Főleg szexuális téren. Mert persze, hogy érződik, ez is érződik, ugyanúgy vákuum a női energiahiány. Nagyon fontos a szex. Ebben.

A nőnek fontosabb a szex, mert a nő részben a szexen keresztül érzi, hogy ő, és csakis ő van középpontban. Szex által töltődik. A vágy nem megjátszható. Ahol a figyelmem, a vágyam, és a nők tudják ezt. Zsigerileg érzik, és azonnal észlelik, amint a férfi távolodni kezd. Minimum tudat alatt. Nagyon fontos a szex. Nőknek fontosabb, mert ahogy a férfi számára a hit, a nőnek a szexualitás, ahol az értékét, tehát a középponti helyét, tehát kitöltő funkciója helyes működésének megerősítését a férfi vágyán, tehát figyelme, tehát jelenléte, tehát bizalma és önátadása jó szexhez szükséges koncentrációján keresztül érzi és éli. Ez van.

A nőt a szex erősíti, mert a férfi a szexben dől, pontosan úgy, ahogy a nő az élet egyéb területein. Odabízza magát. A magját, a leglényegét bízza, szenteli oda. Ahol a figyelmem a vágyam.

Megalkudni önpusztítás. A kísértés ajándék.

Joós István, 2014. augusztus 16.

 

Kapcsolódó kurzus:

ÉNAKADÉMIA

Kicsoda Joós István?

Joós István kapcsolati tanácsadó, aki az elmúlt tíz évben sok ezer embernek segített, két könyvet írt, online kurzusokat állított össze, önismereti módszert fejlesztett, közösséget alapított és több száz videót készített férfi-nő témákban.

Megfigyelése, hogy nincsen univerzálisan helyes férfi és női működés, hanem a férfiak és nők élete három nagy korszakra oszlik – A) minták által meghatározott “titán”; B) magába fordult “tudatos”, C) önmegvalósító “hős” – és ezekben eltérő módon tudunk boldogan résztvenni.

Tanácsa:

  1. értsd, miben vagy,
  2. eszerint próbálj változtatni,
  3. kapcsolódj olyanokkal, akiknek sikerült!