Évtizedekig kínlódtam a szexualitásommal, párkapcsolatokban, és azokon kívül a vággyal, ami árad, folyamatosan, irányt keres magának, állandóan, és önmagába pusztul, ha kívül célt nem talál.

Az életem nagy részében elmondhatatlanul szégyelltem magam emiatt, szar alaknak, hazugnak, szexfüggőnek, gyengének éreztem magam, aki végtelen sok isteni teremtő energiát pocsékol. Aki hiába tanult látszólag sokat, de valójában még magán sem tud uralkodni, mert lám, egy ringó csípő, egy szexuális fotó, egy kacér pillantás, egy kis önbizalom, és máris elveszett.

Aztán két dolog történt.

Egyrészt felfedeztem, hogy, ha ezen tipródom, ha uralni próbálom, ha háborút viselek magam ellen, akkor csak mélyebbre bukom, csak kiszolgáltatottabb vagyok, hiszen a figyelmem által magam adok energiát a vágynak, és nyilvánvalóan egyre fülledtebb éjszakai kalandokban vagy pornó oldalak előtt kötök ki. Nyilvánvalóan veszítek, épp, mert elkerülni próbálom, sőt, mélyebbre, az agresszió határára zuhanok, mikor ellenállásba ütközöm. Másrészt tapasztaltam, hogy sokkal ritkábban bukom, ha megengedem a “bukást” – ha FELADOM a harcot.

Ha tehát az él bennem, hogy törekszem magasabb nívón használni az életenergiát, de ettől még lehetnek olyan napok, amikor marad többlet, ami szexuális szinten árad ki, ha az igazságot, tehát az őszinteséget helyezem legmagasabb polcra, ha tehát szexuális vágy esetén merem spontán és egyenesen azt mondani, hogy elképesztően kívánlak, ahelyett, hogy a tökéletes csábító, hazug, ágyba manipuláló szerepét játszanám.

Vicces ez…

Azt hittem, a Mindenség Ura előtt szégyenkezem, de azt találtam, hogy valójában CSAK én ítélkezem, ha megengedem magamnak, hogy ember vagyok, sőt, Férfi, akinek igen, dolga, hogy árad, teremt, aki nem csak szellemi és lelki, de igen, testi létező is – ha tehát szeretem magam azzal együtt, szinte annak ellenére, hogy ember vagyok, akkor a szeretet erősödik bennem, és az elfojtás, tehát a sötétség, tehát a félelem csökken. Azaz kirobbannia is egyre kevésbé van minek, viszont szabadabban áramlik, mikor időszerű, így harmonikusabb, alkotóbb, erősebb, sőt vonzóbb is vagyok. Miközben kósza kalandokra sokkal kevésbé vágyom, mert már nem elégítenek ki, tehát már kevésbé alkuszom meg szabadabban döntök azaz sokkal jobban uralom az életemet, és másokat. Születő Férfiakat és Nőket bátorítani, erősíteni, támasztani is sokkal jobban tudok épp, mert magamat egyre teljesebben vállalom.

A függés elfojtás csak, míg tagadom van hatalma felettem. A Fény gyógyítja: az Önfelvállalás.

Joós István, 2012. július 11.