Amikor végetér egy kapcsolat, valamiért szívesen sertepertélünk a kérdés körül, hogy mennyi időbe telik túljutni valakin? Elsősorban azért fontos ezt tudnunk, mert meg akarjuk kímélni magunkat a szenvedéstől, habár az élet nem mentes a pofonoktól különösen igaz ez a párkapcsolatokra!

Hallottam már konkrét képletet is erre: annyi hónapig fáj az elválás, ahány évig voltatok együtt (vagyis, ha 8 évig tartott a kapcsolat, akkor nagyjából 8 hónap múlva lesz feldolgozva a veszteség). Ugyanez megvan rövid távra is, például ha 5 hónapig jártatok együtt, akkor 5 hét, és a dolog szinte el is van felejtve.

Addig is használhatjuk a jól bevált lekoptató szöveget, hogy: most léptem ki egy kapcsolatból, és nem akarok újat kezdeni, amíg ezt fel nem dolgoztam. De miből is áll valójában ez a feldolgozás? Nem arról van szó, hogy sérültünk, és félünk újrakezdeni? Az egyedülléthez persze mindenkinek joga van, és a magány olykor kimondottan hasznos tapasztalat.

Egy harmadik fél azonban alaposan összekuszálhatja a fenti képletet, megakadályozva, hogy tiszteletteljesen átadjuk magunkat a gyászidőnek. Elképzelhető, hogy az exünk nem ismeri a szakítóképletet netán épp azért vetettünk véget a kapcsolatnak, mert többek között szörnyen tudatlan , és a szakítást követő rövid időn belül máris mással mutatkozik. Az egósárkány dühöng bennünk, és nem értjük, miért, pedig lehet, hogy éppen mi akartuk, hogy így legyen.

Önigazolást látunk exünk új kapcsolatában

Micsoda érzéketlen egy alak, mégiscsak pofátlanság, hogy máris nyíltan randevúzgat! Jobb is, hogy köztünk vége! – És csakugyan jobb, de valószínűleg nem pont azért, mert hiányzott a kellő tisztelet. Exünk már a következő kihívással küzd, és nem hátrafelé sandít, míg saját egónk a tiszteletről prédikál, mi pedig a sebeinket nyalogatjuk.

Nem szeretjük hallani, hogy utánunk is van élet

Lehet, hogy hibát követtem el, és ő többet ér, mint gondoltam? – Nos, lehet, hogy többet ér, de igazából nem gondoltuk ezt, vagyis vélhetően most sem látjuk szebbnek vagy jobbnak az exünket, csupán az egónk tombol. Nem csoda: épp most győződhettünk meg róla, hogy utánunk is van élet.

Mindamellett, hogy a szakítóképlet idétlen okoskodás (mondjuk ki végre), párunk elvesztésének feldolgozása már jóval a különválás előtt elkezdődött. Egy adott ponton lehetett érezni, hogy a láng ellobbant, vagy egyszerűen többé már nem ismertünk rá párunkra.

Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.
Egy reggel, éppen úgy, mint annyi éve,
felkel, nyújtózik, és papucsba lépve
mosdani megy, és fogat mos a csapnál,
aztán egyszer csak megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: „Nem kérsz?”
És aztán… minden megy tovább, mint régen,
nem támad tűzvész az asztal közepén,
és a fürdőszobában változatlan
vékonyul tovább a családi szappan…
És aztán lassan gördül év az évre,
a házban kövült nyugalom és béke,
hanem az asszony fázik, egyre fázik,
Pedig minden rendben látszik:
takarékos, józan, derék a férje…
Az ég hideg, s mintha esőt ígérne…
Ő ment el rég, a napjai közül,
ajtót se csapva, észrevétlenül.
Maja Boriszova – Ajtót se csapva (Rab Zsuzsa fordítása)

Valahogy így kezdődik, és a többi már azon múlik, a pár szembe mer-e nézni a kapcsolat megromlásának tényével. Van, aki egy egész életet leél ebben a pusztító némaságban, van, aki hezitál, pedig már a harmadik fél is megjelent, és van, aki továbblép.

A fájdalom nem elkerülhető, de a szenvedés igen

Rengeteget tanulhatunk magunkról, amíg haldokló kapcsolatunkban próbáljuk menteni a menthetőt. Végső soron tekinthetjük mindezt tanulópénznek az élet iskolájában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindennek tetejében még tovább kellene büntetnünk magunkat pusztán azért, mert tönkrement egy kapcsolatunk. A cölibátus nemes dolognak hangzik, de csak az egónkat etetjük vele. Ha már hozzánk is bekopogtatott az új szerelem, de nem merünk nyitni, mert még nem telt el elég idő, az csupán felesleges pózolás.

A tönkrement kapcsolat emlékének nem kell tisztelettel adóznunk. Ha mégis szeretnénk értelmet adni a múlt szenvedéseinek, azt kizárólag bátor továbblépéssel tehetjük, egy méltó, boldog új életet építve.