Másrészt egy egészen mély, irracionális, zsigeri nyugalmam is van.

Évek óta élményem, hogy a világban Rend van, tehát minden Rendben Van, minden pillanatban, csak épp én vagyok lemaradva olykor. Most is ezt érzem. Pedig, igen, azt is végiggondoltam, hogy esetleg nekem nem lesz szék, amikor a zene elhallgat. És mégis. Egy ideje élményem, hogy végül az én dolgom Bízni. Fájdalmasan tanultam ezt. Ismétlődő estekből, hogy amikor bizonyosságot követelek és érteni akarok, az nem egyszerűen haszontalan, de szenvedést okoz. Magamnak, a szeretteimnek, és a tágabb környezetemben is. Míg ezzel szemben amikor nyugodt tudok maradni, akkor mások is támaszkodnak rám, és így hasznosulok.

Hogy hogyan maradok nyugodt? Sehogy. Mondom másképp: gyorsan megyek a kiborulás cikluson át, pillanatok alatt, mert megengedem magamnak. Belejöttem már az évek alatt, és mindig az arroganciámat találom a kiborulás mögött, hogy érteni sőt kontrollálni akartam, már megint, magam túlértékelve a Világ Rendjét és Isten Tervét… ugyan. A jelenbe érek így vissza, ahol nyugalom van. Süt a nap, virágoznak a fák, képet csatoltam.

Egyedül persze sokkal nehezebb volt. Egyedül most is rosszabbul menne, de közösségben tartani tudjuk egymást. Nekem óriási kincs a feleségem, azon is belül kicsi Anna nyugalma, és öröm, hogy az ÉNAKADÉMIA által is tudjuk ezt egymásnak adni.

Rendben Van minden.
Izgulj nyugodtan, de én megígérem.

És ha jól esne: várunk a Közösségben!

🌷