Az alábbi írás az EgoYoga oldalra érkezett. A szerző engedélyével osztjuk meg.

Az alábbi poszt szerzője a „Tiszta lappal” címet adta gondolatmenetének. Többször elolvastam, mert annyira megragadott a belőle áradó nyugalom. Talán hasonló lehet az is, amikor a hegymászók felérnek a csúcsra és lenéznek onnan. Nem is érdemes hozzátenni semmit. Benne van minden!

„Minden korszaknak megvan a maga értéke. Minden korszakban ott van a boldogság. Erről valahogy nem szoktunk beszélni. Mert a hiány természete az, hogy eltompítja az érzékeket.

A fájó üresség az, ami akkorát kondul legbelül, hogy cselekvésre késztet.

Erről beszélünk, mert a szenvedés minősége olyan, ami elindít minket az úton, majd újra és újra tovább lök rajta. A szenvedés, ami megvetett és alulértékelt szövetségesünk. A szeretet és a boldogság amire mindannyian vágyunk, pedig számunkra az EGYséggel összhangban levés. Érték mind a kettő. A maga helyén és a maga idején.

Boldogság pedig nem csak az út végén vár ránk, utazókra.

A CÉL az, ami lelkesítő, de az ÚTban van a boldogság.

Az amazon csúcsán, már nem a vágyaimat pörgetem tovább. Nem érzem a belül egyre csak feszítő tudásvágy szomját sem. Nem érzek éhséget már, sem pedig szomjúságot.

Megteltem.

Jóllaktam.

Mivel?!

Az Erővel.

Ez nem az a jól levés érzés, mint amikor az a sanda gyanú támad az emberben, hogy ez nem lehet igaz, hogy biztos mindjárt jön valami, ami elrondítja majd a békés nihilt. Ez az az érzés, amikor tudod, hogy semmi nem ezt igazolja, de mégis azt érzed MINDEN RENDBEN VAN. 

Amikor egy biztos elhatározás megszületik bennünk, az olyan, mint egy gyertyaláng a sötétben. Fényt áraszt a még sötétben lévő helyekre. De a természeténél fogva, óhatatlanul árnyékot is vet. Árnyékokat, amiről azt sem tudtad korábban, hogy léteznek benned. Olyan árnyékot, ami gyászos mintákat fest a testre és a lélekre.

Ma randiztam a szeretővel. A szerelmemmel. Utoljára. Éreztem, hogy valami megváltozott. Amikor megláttam csak akkor értettem meg, hogy mi az.

Tiszta lapra vágyom!

Írni vágyok egy üres lapra, de előbb magamat kell üressé és tisztává tennem. Annyi mindent írt már rám a Kedves, a legszebb betűkkel, amiket csak láttam. Szenvedéllyel, vággyal, örömmel, boldogsággal, hittel, álmokkal és élményekkel tett engem gazdagabbá. Mégis ott feküdtem egy panzió ágyán kéjesen végig nyújtózva mellette és úgy éreztem nincs már rajtam több hely, ahová írhatna.

Tiszta lapra vágyom, de tudom, hogy Ő arra már nem akarna írni.

Más az, amit keresek már!

Máshová tartok éppen és Ő oda már nem akarna követni engem.

Így, hosszan beszéltünk nagy nyugalomban és egyetértésben. Láttam rajta, hogy ő is megkönnyebbül. Időszerű már tovább lépni. Éreztem én is. Ő is.

Nem tudtam, hogy “szakítani” megyek ma oda, de így történt. Nincs tovább erre már így, ebben a formában szükségem. Letéptem magamról a rám írt lapokat és magamban őrzöm tovább az édes szavakat.

Most Ő nyílt meg még jobban nekem. Egy próbát tett, hogy kibontogassam a múltjának csomóit. Megtettem Ő érte. Válaszokat vár magától és amit tudtam felfedtem előtte. Még fáj neki az a régi gyötrelmes és gyönyörű szerelem, amiben előttem része volt. Nálam volt István könyve a korszakos útról és hallgatta, mi is történik most Ővele. Rábökött a minták halála előtti részre és kérdezte: Ott tart e most.

Igen. – mondtam neki.

Akarja a családját. Most minden a helyén van – mondta. A munkája is tökéletesebben megy neki, mint bármikor. Gondol rám, de nem erőszakoltam magamra a figyelmét és érzi, hogy most nagyon jól megy minden neki. 

Néha majd elküldök neki egy-egy gondolatot azért, mikor jónak látom. 

Azt is mondta, hogy elkezdett befelé figyelni. Lett rá igénye az utóbbi időben, de eddig ezt soha nem tette. Most fontosnak érzi már.

Lám csak, én is írtam értékes szavakat Őrá! A legszebb írásommal, amim csak van. Remélem, majd hasznát veszi ennek a tapasztalatnak.

Itt állok, most az Amazon csúcsán.

Nézem a horizontot.

Érzem a magam erejét.

Érzem, ahogyan megtelít engem ez a folyam.

Körülöttem minden átrendeződik éppen.

Változik a táj és valami új, ismeretlen szellő kerekedik körülöttem.

Nem félek már a félelemtől.

Nem fáj már a gyengeség.

Nem szégyellem a könnyeket.

Csak gyönyörködöm most a látványban. Egyre jobban tetszik. Valamiért a boldogság és a hála jár most át, de ugyanakkor a mély szomorúság is. Hagyom most mindnek, hogy átjárjon engem.

Tiszta lapot nyitok most magamnak! És az első sorokat Én írom rá:

Hálás vagyok az életemért.

Tudok már jól szeretni férfit.

Hiszem, hogy jön majd olyan férfi, akinek a részévé válok és akinek én átadhatom a mindenem.

Bízom abban az erőben, ami most átjár engem.

A félelmeimet, mint az iránytűt használom.

K.”

Az EgoYoga az ÉNAKADÉMIA zárt közösségi oldala, ahol őszintén
beszélünk a kihívásainkról, és egymásnak saját élményekkel
reagálunk. Tapasztalatunk, hogy az életben az ember úgy tud a
legjobban haladni, ha fel meri vállalni, ami van. Álnéven 
eleinte könnyebb. Téged is várunk!