Ha szeretnénk megismerni valakinek a személyiségét – pl. egy állásinterjún szeretnénk tudni, hogy be tud-e majd illeszkedni a csapatba, való-e számára a felkínált munka, vagy egy társkereső oldalon ismerkedve szeretnénk kideríteni, hogy a szimpatikusnak tűnő partner valóban olyan-e, mint amilyennek mutatja magát – ne azt figyeljük, hogy MIT mond, hanem azt, hogy HOGYAN mondja.

Ugyanis azt, hogy mit mondunk a másiknak, tudatosan tudjuk befolyásolni. Ha akarjuk, megmásíthatunk egy történetet, jobb színben tüntethetjük fel magunkat, vagy magabiztosan állíthatunk valótlan dolgokat. Azonban a hogyant, a szóhasználatunkat, a beszédmódot nem tudjuk tudatosan irányítani. Nem tudatosan választunk szavakat, névmásokat, kötőszavakat.

Egy kérdőívet, egy személyiségtesztet ki tudunk úgy tölteni, hogy a válaszok nagyjából megfeleljenek a helyzethez fűződő elvárásoknak. Ha sejtjük, hogy egy álláshirdetésben milyen személyiségű munkatársat keresnek, a választható feleletek közül azt pipálhatjuk be, amivel jobb képet alakíthatunk ki magunkról. Vannak több száz kérdésből álló személyiségtesztek, amelyeket az őszinteség lemérésére beépített ellenőrző kérdések miatt nehezebb „becsapni”, de a tesztek többségénél kikövetkeztethető a kívánatos válasz.

A szavak ablakok a személyiségre.

James Pennebaker amerikai szociálpszichológus azt állítja, hogy a szavak „ablakot nyitnak” személyiségünkre és jól jellemzik társas kapcsolatainkat. Az általunk használt szavak mintegy ujjlenyomatként azonosítanak bennünket, képet adnak a környezetünkről, a kapcsolatainkról, a kapcsolatokban betöltött szerepünkről. A szavak betekintést nyújtanak érzéseinkbe, gondolatainkba. Beszédmódunk sokkal inkább állandó, mint beszédünk tartalma maga.

A szavak önkéntelen választása kifejezi belső állapotunkat. A szóhasználat és a pszichés állapot közötti összefüggésre elsők között Freud mutatott rá, mondván az elszólások, a nyelvbotlások rejtett gondolatokat takarnak.

De miért árulkodik a beszédünk arról, hogy lelkünk mélyén milyenek vagyunk? Mert az érzelmi beállítottságunk irányítja a gondolkodásmódunkat, ami nagyban meghatározza a beszédstílusunkat.

Számos vizsgálat mutatta ki például, hogy akik hazudnak, kevésbé használnak birtokos névmásokat (pl. enyém, tiéd) és inkább távolítják magukat a saját szavaiktól, azaz ritkán hivatkoznak saját magukra. A hazugságok során gyakoribbak a negatív érzelmi kifejezések. De nem csak a hazugok használnak sok negatív érzelmi kifejezést, hanem a neurotikus személyiségűekre is ez jellemző, akik gyakran beszélnek egyes szám első személyben és sok magyarázószót (mert, mivel, azért hogy) használnak. A dühös természetű ember kevés jelzőt használ és sok negatív, szónoki kérdést tesz fel, ugyanakkor gyakran utal tárgyakra vagy más személyekre. A domináns személyiségű ember sok parancsszót használ és obszcén kifejezést alkalmaz.

Több mentális betegség – skizofrénia, depresszió, paranoia, szomatikus zavarok – kimutatható már a szóhasználat vizsgálatával is. A depressziós személy sok tagadó mondatot és sok egyes szám első személyű és kevés második és harmadik személyű névmást használ, azaz mondandója középpontjában önmaga áll és kevéssé hivatkozik más személyekre. Az öngyilkosságra hajlamosok beszéde szintén sok egyes szám első személyű és kevés többes szám első személyű névmást tartalmaz, szintén ritka az utalás más személyekre és sok kifejezésük függ össze a halállal.

A többes szám első személy gyakori használata az erős csoportidentitás kifejezője, egyúttal érzelmi távolítást is jelez. A második és harmadik személyű névmások szociális érzékenységre utalnak. Az extravertáltak sok pozitív töltetű és kapcsolatokra utaló kifejezést használnak. Több évtizeden át tartó vizsgálatokból ismerjük, hogy a pozitív érzelmekkel kapcsolatos szavak gyakori használata összefügg a várható magas életkorral és az egészséggel. 

Önmagát erősítő folyamat, hogy akinek a beszédmódja pozitív, az egészségesebb lesz, és ha egészséges, akkor könnyebben használ pozitív kifejezéseket. Ugyanakkor egy trauma elszenvedése után nagyobb kárt teszünk magunkban, ha magunkba fojtjuk a negatív érzelmek verbális előtörését, és „mesterségesen” pozitív módon beszélünk.

Csiby Ágnes, pszichológus