Megújult a logónk! – mozgásba lendülünk
Továbbléptünk, ahogy azt folyton mondjuk. Egyrészt a logónk lépett mozgásba – eddig egymáshoz illeszkedő szív formákkal mutattuk, hogyan jut el az ember zsigeri megérzései mentén a tettekig, tehát elméletből a gyakorlatba, tehát bimbótól a gyümölcsig… mostantól pedig összekapaszkodó ember alakokkal jelezzük, hogy a kapcsolódás a továbblépés alapja. Ezt sikerült egy levegővel leírnom.
Tehát új arculat, új bercület, mert egy ideje azon dolgozunk, hogy a kapcsolódás lehető legtöbb ágát kitöltsük. Online platformunk eddig magazin cikkeket és nyilvános videókat tartalmazott, továbbá készítettünk párkapcsolati kurzusokat. Sokat töprengtünk az elmúlt hónapokban, hogy milyen eseményekkel, kurzusokkal, élményekkel tudnánk tapasztalatainkat kézzel foghatóbbá tenni számotokra. Világképünk mentén munkálkodó partnereket, tanácsadókat hívtunk körünkbe (mentor, coach, pszichológus, családállító, kineziológus, pszichológus, mentálhigiénés szakember), valamint konkrét élményeket közvetítünk, amik segítenek változtatni, ezáltal változni.
Tapasztalatból tudjuk, hogy egyedül nem lehet fejlődni, sőt az ember a sötétségen csak segítséggel képes átjutni! Ezért szeretettel ajánljuk az EgoYoga virtuális közösséget, amibe a videóinkat ágyaztunk, itt előfizetéses regisztráció után személyes vezető segít megtalálni, hogy miért akad az életed és, hogy TE konkrétan, hogyan tudsz továbblépni. Az ország bármelyik pontján élsz, becsatlakozhatsz, olyan emberekkel kerülve egy csoportba, akik hasonló helyzetben vannak, így értő füleket és releváns támogatást kapsz. A csoport hetente, videókonferenciában is találkozik, amin részt vehetsz. Várunk szeretettel!
Eseményeink között újdonsággal készülünk: TINDER GURU WORKSHOP – a profiltól az első randiig. A való életben sem mindig értjük jól egymást, az online zajló Tinder világban pedig sorozatos félreértések és frusztrációk alakulnak ki mindkét nemben. Tapasztaltuk saját bőrünkön. Egy napos workshopunk pontosan az említett problémákra kínál megoldást, megmutatjuk, hogy igenis lehet érteni, sőt jól érteni a másik embert. Trénerek: Fazekas Ferenc (kommunikációs szakértő), Kőhegyi Mónika (tréner, coach), Bács Miklós (improvizációs előadó).
Podcast sorozatunkban hétről hétre érdekes beszélgetésekkel bemutatunk valakit partnereink, tanácsadóink közül. Ezen a héten Szekeres Kristóf pszichológussal saját útjáról beszélget Adri és Mea.
Nelli – szerkesztőség
Kapcsolódó termék: