Jó ideje nem követem már a napi politikát, de a nagyobb beszédeket meg szoktam hallgatni, mert munkámból fakadó tapasztalatom, hogy a boldogság – siker, bőség, harmónia – a helyes Célon múlik, aminek kitűzése a vezető dolga. A mostani feldühített… Nagyszerű, igen, a szabadság, őrizzük, szuper, de A Cél nem lehet, mert már húsz éve elértük – húsz éve elértétek!

És értem, hogy fenyegetik olykor, jobbról vagy balról, de az alapvető élményem – és az átlag magyar ezzel szerintem minden riogatás ellenére egyetért –, hogy szabadság van. Nem a szabadság tehát a kérdés, hanem, hogy mihez kezdünk vele: 

Orbán Úr, mi az Álom?!

Kezdjük az elején… Alább gondolatok, ahogy a beszéd közben lejegyeztem őket, sebtében.

“A szolidaritás” szép cél volt a nyolcvanas években, megtisztelő a lengyel miniszterelnök látogatása, de az idő kerekét ez nem forgatja vissza, a szovjetek már kivonultak.

“Az élet egy nagy romantikus kaland.”
Igen, de hova tart? 

“Látványos felemelkedés.”
Nagyszerű. Hogyan? 

“Magasba ívelő közép-európai reneszánsz.“ … Hallom, de közben háborúról beszél valójában csak, a “birodalomépítők” ellen. 

Értem, hogy fenyegetve érzi magát, magunkat. Értem, hogy ebben nőtt fel, és győzött, és védi. Értem, hogy meghatározó élmény – de a következő korszakhoz ez már nem lesz elég. Az embereknek cél kell. Ami lelkesítő, amit valóban el AKARUNK együtt érni, amiért én a saját kis életemben MA tehetek, az utcára vonulásnál többet. 

“Rabok tovább nem leszünk!” … Egyetértek. De már rég nem vagyunk rabok, rég nem érezzük magunkat annak. Kispályásnak igen, Európa peremén. De nem rabnak.

A kishitűségünk rabjai vagyunk. 

Fizikai és politikai szabadság után az emberek most anyagi szabadságot vágynak. A rabságnak vége, de a szabadságban nem tanultunk meg boldogok lenni, mert nem tudunk élni vele. Mire használjuk a szabadságot? Mire használja az átlag magyar?? 

Értem, hogy örüljön, hogy menekültek nem nyomasztják, nagyjából általában jóllakhat, és szabad pálinkát főzni, de az ember nem hízójószág csak. KELL, hogy büszke lehessen magára. Amihez sikerélmény kell, amihez Cél kell, amiért harcolni érdemes, amiért kockáztatni hajlandó. 

Sőt. Ehhez ÁLOM kell…
Össznemzeti és dicső, amiből aztán a Célok fakadnak. 

“Jogunk van a saját hazához.” … Igen. De méltók csak akkor vagyunk rá, ha NEM csak a saját szabadságunkat (tehát hasunkat) szolgáljuk. Nagyobb, szebb, jobb, “szent” Cél is kell – KIK akarunk mi itt, a Kárpátok köziben lenni?

Szervezetek nagy drámája, amikor elérik a céljukat, és nem találnak újat. A vezetőkön múlik. Érteniük kell ezt! A szabadság jó cél volt egykor, de nagyrészt megvalósult. Mi a következő lépés, mi a következő korszak? 

Továbbmegyek… A közös ellenség akkor sem mentene minket meg, ha sikerülne a többséggel elhitetni a globális összeesküvést. Mert a háború emészti az erőt, a mi vérünk is elfolyik benne. Tartalék, tehát önbecsülés kell hozzá, hogy bírjuk a harcot. Ami jelenleg a magyarnak nincsen.  

Önértékelés az össznemzeti gondunk, és az önértékelést nem a háború hozza rendbe. Ellenkezőleg. Háborúzni sem tud, akinek nincsen hozzá tartaléka, akinek nincsen jól az önértékelése. Az önértékelést a siker, a hasznosság, a mindennapokban tapasztalt erő teszi rendbe.

Önvédelmi harc ide vagy oda, sikerhez IS kell a magyarokat segíteni!

“Vezércsillag a szabadság, vezérfonal a szabadságharcok sora.” … Az volt. Igen. 48 bukott, 56 szintén, így az Ön fiatalkorában még az volt, de már nem. Mert 89-ben megcsinálták, a saját élete bizonyítja, a szabadság valóságos Hőse, ezért vezet most minket: mert győztünk, mert győztek! 

Vagyis pontosabban az amerikaiak győztek, akiktől maga is sokat tanult anno, így omlott össze az elnyomó. De ez most mindegy. MI győztünk, amiért én nagyon hálás vagyok. Közös és kitörölhetetlen emlék a 89-es eufória, de 30 év eltelt, újabb mérföldkő, friss katarzis kell, ami felé tarthat a Magyar!

Értem, hogy a szabadság ámulatában nőtt fel, félti, és az erőkre reagál, akik a szuverenitásunkat olykor feszegetik, de szerintem NEM ez a valódi probléma. Hanem épp fordítva. A szükséglet-piramis következő szintjén kell Célt találjunk immár!

A probléma maga a szabadság. Nem az, hogy nincs, hanem, hogy van. Hogy NEM tudjuk mihez kezdjünk vele.

Felbosszantott ez a beszéd…

Szabad vagyok és keresztény, de ez magában semmit nem old meg! Hanem boldogságot csakis akkor érzek, amikor hasznos is lehetek. 

Nem a “liberális birodalom” a veszély. Hanem, hogy utóvédharcot vívunk ahelyett, hogy a sorsunkról döntenénk, hogy építenénk valamit végre… Mint a japán bozótharcos, aki harminc évvel a világháború után még mindig nem fogta fel, hogy már vége.

Az erőtlenség a veszély. 

48-ban volt mit védeni a magyarnak. Család, föld, közösség, hasznos munka, tartalék termény. Ezért harcolt. Ma nincs. Tömegeknek nincs. Hanem fogyasztása van csak és szexpartnerei – szinte azonnal költi el, amit keres, de EREJE az nincsen. Mert gyökerei nincsenek, mert köteléke nincsen, mert Földje, Ügye, Harca nincsen. 

Adni kell ennek a népnek valamit, amire büszke, amit meg akar védeni.

Sikert. Önértékelést. Hasznosulást. … Harc, igen, de nem valaki ellen, hanem valamiért, ami valóban érték. A szabadság egy állapot. Talpam alatt érzem a talajt, de merre megyünk rajta? Nem érzem a földet fenyegetve. Értem, hogy korábban más volt, világos a szimpátia-tüntető nyugdíjasok motivációja, de én, Önöknek köszönhetően, már szabadságban nőttem fel. 

Orbán Úr, mi Az Álom?

Mi AKAR Magyarország lenni – mit CSINÁLJUNK együtt??

Lehetne például: a vállalkozók paradicsoma! 

Ahol hasznosság alapján értékeljük az ötleteket, és a vállalkozók azzal arányban kaphatnak támogatást, amennyire nemzetközileg is versenyképesek. Ahol az egy feltétel nem az, hogy kit ismernek, hanem, hogy tulajdonnal, tehát üzletrésszel is kötelesek jutalmazni a kulcs munkatársakat – hogy ne csak egy járjon jól, hanem az egész közösség, aki “megcsinálja”, együtt. Ötlet csak. Az Ön válasza mi?

“Haza, Szomszéd, Család” … Nagyszerű. Értem. De férfiasan be kell valljam, hogy a haza és a szomszéd csak akkor és azzal arányban érdekel, amennyire jól vagyok. Amihez hasznosság élmény kell! Álmokat segítsenek megvalósítani – hogy ne csak a múltunkra, hanem a jelenünkre is büszkék lehessünk végre! 

“Hajrá Magyarország!” … Ugyan. 

Egy nemzet élete nem focimeccs. Még ott is megvan a Cél, az átlag magyar milyen kapura rúg?? Hmm. Jó Munkát Magyarország kellene legyen a szlogenünk!!

Amihez sikeres – és korrekt, és nem állami pénzen élősködő, hanem egy globális piacon versenyképes – vállalkozások új generációjára van szükségünk.

Nem a szabadság hiánya, hanem az eltúlzott szabadság a gond.

Mert a túl nagy szabadság igazából önzés csak. Aminek a becstelenség, a hazugság és a lopás a hármasikrei. Nem szabadság már ez, hanem annak túltenyésztett torz mása… mert annyira akarták.

Rend kell és erkölcs, össznemzeti álom, ami egyéni lehetőségeket teremt, és helyes kereteket ad.

Orbán Úr, vegye ezt észre!

És nagyszerű, hogy már vannak magyar milliárdosok. Megteremtették őket, központi akarattal, és ezt én értem. Akkor most a sikeres kisvállalkozók jönnek – kell jöjjenek! Vagy azt gondolta, hogy majd a néhány nagykutya segít a kicsiknek? 

Remélem, kezdi már látni, hogy nem! A kutyái farkasok valójában, akik falkában élnek. Hála és önzetlen segítség helyett a “mi kutyánk kölyke” logika érvényesül, ami nem is lehet másképp, mert nem önzetlenségre nevelődtek, mert nem önzetlenségre nevelte őket… Mi kutyánk kölyke van, és oszd meg uralkodj van, és önmagért való hatalom van és a hatalom önzése van. Mert ezt látták. Öntől. Mert háborús időben nőttek.

És én értem, miért gondolta, hogy kellenek a hazai milliárdosok, sőt akár a jószándékot is érzem – de nem működik. Sőt a békeidő igényeivel szemben ez így kontraproduktív. Mert a milliárdosai törzseket, klánokat, hadtesteket építenek. Oligarchák csatároznak, ahol kisember valódi pénzhez úgy juthat, ha a lelkét is eladja… és akkor bélyeget kap. Mint a maffiában anno, tartozik, többé nem ura az életének.

Kutyák helyett Vezetőkre van szükségünk.

Csakhogy az új ötleteket, induló vállalkozások támogatását szolgáló infrastruktúra nem elég jó. Én például Facebook léptékben sikeres céget tudok építeni. És nem látom itthon, aki hinni merne bennem, bennünk. Ami óriási különbség köztünk és az (okkal) világvezető Amerika között. Vicc, hogy magam is amerikai befektetőknek írom épp a leveleket, egyiket a másik után. Mert világra szóló problémát látok, aminek a megoldásából milliárdos céget tudunk építeni – tudom ezt magunkról –, de ebben a hazai mentalitásban nem megy.

Te tetted ezt, király.

Pedig 98 tájékán még rázogattuk egymás kezét Tusványos sátraiban és a Gellért polgári rendezvényein.

Nem birodalmak fenyegetik a szabadságunkat, hanem az erőtlenségünk. Ami mögött a sikerélmény hiánya lapul, ami mögött az alkalmas célok hiánya, és az összefogás kultúrájának hiánya van. A rabló-bárók már okozat csak. 

Értem, hogy ellenség ellen akar minket összefogni, Lengyelekkel akár, de VAN más út. Méltó cél, közös alkotás érdekében is lehet összefogni, s így Közösség születhet akár.

… lásd az Amerikai álom példáját.  

Ami legkevésbe sem jelenti, hogy “ellenség” volnék. Értünk haragszom, nem ellenünk – Fiúk, Viktor, túl kell végre lépjetek a szabadság istenítésén!!

Az embereknek Álmok, Célok és Sikeres vállalkozások is kellenek, amiért magukból a legszebb órákat áldozni hajlandók, amiért végre majd korlátozzák az önzésüket!

Boldogabb nem az, aki bármi megtehet (mert megérdemli), hanem aki egy nagyszerű célért önként adja magát – eleget építettük már, éppenhogy bontani kellene végre a szabadság szobrokat!

Barátsággal,
Joós István