Legnehezebb témák egyike ez a mai számomra, hogy ha a tetteink eredménye, tehát a gyümölcs nem jó, akkor ott bizonyosan a fában, tehát bennem van a hiba.

A kemény ebben, hogy ez minden jószándék ellenére is így van, a jószándék magában mennyire semmit nem ér. Két fontos dolog következik ebből: hogy a gyümölcsöket állandóan-folyamatosan-mindig-fáradhatatlanul mutatnom kell a világnak, másrészt állandóan-folyamatosan-mindig-fáradhatatlanul javítanom kell rajtuk. Az első, mert csakis így tudhatom meg, hogy hol tartok, ugyanis a saját gyümölcsömet illetően mindenkor elfogult vagyok, míg ezzel szemben a világ reakciója igaz – a második, mert bármennyit dolgozom sem lesz, sem lehet a reakció, tehát a gyümölcs tökéletes, mindig van, lesz, rajta, magamon tökéletesíteni való.

Ez van. Aminek külön nehézsége, hogy nem logikus. Kitenni a világ elé, ami nem biztos, hogy jó? Változtatni azon, amit pedig szeretnek? Nem logikus és mégis, így működik, jól és egyre jobban csakis így működik az élet, a kapcsolódás, a szeretet – így szűnik a magány.

Tehát a Férfi a munkájában kell gyakran picit idejekorán “terményt” mutasson, hogy merre tart, ma mire képes, és ha az sikeres sem szabad féljen attól, hogy másnap mégis változtat az apró részleten, ami nem az. A Nő pedig magát kell adja. Konkrétan. Férfinak. Amire ma képes kell adja annak, akihez ma vonzódik, még ha nem is tökéletes a pasi. Ami csak annyit jelent, hogy Te sem vagy még AZ.

Joós István, 2016. szeptember 10.

 

Kapcsolódó kurzus: