Következő

Nincs függetlenség

Férfi-Nő

Nincs függetlenség

Senki nem független – de mindenki szabad és fontos ezt nem összetéveszteni, másrészt persze, hogy ér, összetéveszteni is, én is így tanultam … önmagam középpontba helyezésén keresztül, a teljes pogányságon keresztül.

Rendet, amihez előbb magam kellett Istenné tegyem, totális öntörvényűség, hogy tapasztaljam, hogy hihetem ugyan, hogy én irányítok, de mégsem megy semmi, illetve csak az, ahol nem irányítok. Az öntörvényűség ezen éveinek nagy tapasztalata a kegyelem az elkeseredettség mélypontjain, ez is fontos, hogy mindig ott, tehát, amikor végleg belefáradtam, végleg belebuktam az akarásomba, amikor már semmiféle megoldási lehetőséget nem láttam. Ilyenkor mindig megszólalt valami fura, csendes, új, de mégis ismerős Hang bennem megérzés, hogy mégis így vagy úgy inkább.

Ezért szoktam mondani, hogy aki válságban van már jól áll, így indult a Szívesség Közösség is, először vállalkozóknak szóló szolgáltató portálnak szántam, amiből ÉN meggazdagszom, aztán kikopott, hogy vállalkozóknak szóljon, és az is, hogy pénzt kérjek. Így lett az, hogy bárki bárkinek segíthessen, ingyen, minden racionális ok nélkül alakult át, mert jött az érzés, hogy mégis így, inkább és nem értettem, egyáltalán nem, de mégis működik. Én pedig vezetővé lettem, lelki értelemben is, és újabban már pénzt is adnak az időmért emberek így tapasztaltam, hogy Rend van, hogy végtelenül bölcsebb, hogy nem is kell értsem és végül így fogadtam el a rendet, mert a pogányságom kellős közepén látványossá növekedett a különbség az én akarom kudarcai, és a “nem értem” mitől, de mégis működik sikerei között.

Így értettem meg, hogy A KÉRDÉS AZ, HOGY MIT SZOLGÁLOK.

Mert mindenképp szolgálok, folyamatosan. A kérdés, hogy mit? A vágyaim birkózó káoszát, kiszolgáltatva, önmagam túszaként, függőként, félelemben, folyamatosan gyengülve – vagy azt, Ami Valóban Lelkesít, ami Valóban öröm, amit valóban akarok. A szolgálat mindig alkotás, az alkotás mindig szolgálat, döntés dolga, ami pedig megértés dolga, ami pedig nézőpont dolga, ami pedig figyelem dolga. Én a pogányság, a totális önközpontúság révén fedeztem fel, hogy minden, amit a látszólagos függetlenségem fenntartásáért teszek az a vágyaimat, tehát az egómat, tehát az elhatároltságom, tehát a boldogtalanságom fenntartását szolgálja. Nem elméletben jöttem rá – hanem gyakorlatban tapasztaltam, hogy egyszerűen minden jobban működik, ha abból indulok ki, hogy nem én irányítok, ha tehát bízom. Mert megtapasztaltam, hogy az irányítás, tehát függetlenség kényszerem akadályozza, hogy haladjak, mintha ár ellen úsznék. így tapasztaltam, hogy igenis van sodrás. Mindegy, hogy Istennek, Sorsnak, Taónak vagy Véletlennek hívom, így tanultam, hogy az Egy kérdés, hogy elfogadom-e ezt, és megadom-e magam? Ami nem megadás, hanem önátadás, de ez is úgy hangzik, mintha feladnám magam, holott nem felfekszem a Vízre, hagyom, hogy segítsen. Keresztény terminológiában ez az Isten tenyerébe helyezem magam, ami másrészt NEM passzív, mert megteszek mindent, amit hatalmamban áll, úszom, kerülgetek kisebb sziklákat, de már nem gondolom, hogy Én irányítok, elfogadom, hogy VAN folyam, hogy hatalmasabb, bölcsebb, hogy értem van, sőt, hogy valójában része vagyok, sőt semmi nincs rajta kívül, tehát csak Én Vagyok.

A DÖNTÉS A KÉRDÉS, HOGY BÍZOM-E.

Mégpedig folyamatosan ez, minden pillanatban, az öntörvényű vágyak birkózó káoszát, a belső dialógust nekem legalábbis nem sikerült felszámolnom, mármint akarattal, tehát módszerekkel nem, se meditációval, se jógával, se faölelgetéssel, se imával. Viszont ki tudok belőle lépni, ha nem oda, ha nem magamra figyelek. Ez minden. Azonnal kikapcsol, ha máshová fordítom a figyelmemet, magamon kívülre, másokra, tevékenységre, ezért a szeretet a válasz az önkéntes alárendelődés, mert amikor másokat szeretek, nem magammal foglalkozom és ebben megérzéseim vezetnek, és tapasztalom, hogy ez jó, és így egyre jobban bízom bennük. Én tehát azt tanultam, hogy magamat nem tudom legyőzni – de nem is kell, elég, ha oda irányítom a figyelmemet akivé lenni, amit adni, alkotni, tenni akarok, és máris nem marad szabad figyelem-kapacitás a vágyviharoknak. Ez a szabad akarat számomra, ami többé nem dilemmázó, mert a folyam vezet, sőt, nem is vitázó, mert a folyam mindannyiunkat vezet, akik benne állunk egyet is érzünk. Mindenben. Tehát nem vagyok független, viszont szabad a döntéseimben, abszolút, de független nem, soha nem is voltam, soha nem is leszek. Kivéve, ha az önazonosságom a teljességet átöleli az Egó tágulva oldódik. Együttesség Van. Ez az Út. Ez az Én Vagyok, a Forrás.

Időszerű tehát azonosítani, és elengedni a függetlenség vágy-illúzióját. KAPCSOLÓDÁS AZ ÚT.

Joós István, 2012. augusztus 1.

 

Kapcsolódó élmények:

One Comment

  1. A lehető legjobb pillanatban olvastam el. Köszönöm szépen a Nagynak, hogy pont most vezetett ide. És Istvánnak, hogy leírta. IRÁNYTŰ….😄

    Válasz

Hozzászólások