Volt, hogy egy teljes hétvégén át pizsamában flangáltam céltalanul a lakásban a legtöbb időt leginkább a képernyő előtt töltve. Véget ért a hétköznapi robot, és egyszerűen nem találtam elég jó okot arra, hogy kikeljek az ágyból, ezért inkább maradtam. Ezt úgy hívják, vasárnapi neurózis. Ismerős?

A jóllét legbiztosabb útja az életcélok megtalálása és azokért folytatott munka, csakúgy, mint a sokat emlegetett Ügy a férfiak számára, és a Férfival való kapcsolat a nők számára. Persze, ha ez mindenkinek olyan flottul menne elsőre, senki sem szorulna segítségre, és nem jött volna létre külön terápiás módszer az életcélok megtalálására, de valószínűleg az Énakadémia sem.

A céllal rendelkező élettel a logoterápia foglalkozik, módszereiben más, mint a pszichoterápia. Azért térek ki erre, mert bár az Énakadémia nem terápiát nyújt (hanem képzéseket és közösséget), a logoterápiával mégis vannak egybeesések a megközelítés terén.

Ne betegséget keress, hanem célt!

A logoterápia legfőbb jellemzője, hogy a segítséget kérőknél nem pszichológiai betegséget keres (ahogy az Énakadémia tanácsadói sem), hanem ésszerű és következetes beszélgetéssel bogozza ki a kilátástalanságot, a mentális szorongást vagy az ürességérzetet, segít célt, ügyet találni.

A hagyományos és a logoterápia közötti különbséget a logoterápia atyja (Viktor Frankl) így egyszerűsítette le: „pszichoanalízis során elnyúlunk egy díványon, és olyan dolgokat mondunk ki, amelyekről nehezünkre esik beszélni, míg logoterápia során egyenes derékkal ülve hallgatunk végig olyan dolgokat, amelyeket nehezünkre esik hallani”.

Joós István és az Énakadémia egológusai sem kímélik meg az őszinteségtől a hozzájuk fordulókat, ha arról van szó például, hogy pusztán azért nem mernek változtatni, mert megszokták, hogy kímélik magunkat.

Milyen kihívással küzdesz?

A logoterápia mindennél radikálisabb, amikor nemcsak azt kérdezi, hogy: „Mi a kihívás?”, hanem, hogy: „Maga miért nem öli meg magát?”. A kérdés enyhébb verziója a vasárnapi neurózisra utal: „Ön miért kel fel reggel az ágyból?”. Puha vagy keményvonalas megközelítés, a tét végül nem kevesebb, mint saját életünk, amelynek csakis mi adhatunk értelmet.

Kell a szorongás néha!

A célnélküliség – vagy a célok pontos ismerete, de azok megvalósításának hiánya – frusztrációként üt vissza. A legtöbb terápia a szorongás megszüntetésére irányul, míg a logoterápia szerint ez a fajta szorongás természetes és hasznos, mert a szenvedőt arra ösztönzi, hogy megoldást keressen, akár saját magában, akár külső segítség formájában.

Aki ismeri a korszakos ábrát, az tudja, hogy az út nem mentes a szenvedéstől, sőt, az előrejutás szükséges feltétele.

Azok számára, akik korszakváltáson mennek keresztül – követezésképpen valamilyen válságban szenvednek –, egyáltalán nem mindegy, hogy állapotukat mások betegségnek titulálják-e vagy pusztán a változással együtt járó, természetes lejtmenetnek tekintik. A válság a tünetek alapján diagnosztizálható tévesen például depresszióként. Pedig az állapot betegségként való kezelésének – nem beszélve a terápia során esetlegesen szedett gyógyszerek hatásainak – eredményessége merőben kétes, ha nem egyenesen káros.

Énakadémia ide, logoterápia oda, a húsbavágó kérdésekkel előbb-utóbb mindenki szembesül, mert maga az élet dobja őket, nem terápiák vagy magazinok.

A jó hír, hogy végül mindegy, mennyi időt fecsérlünk el azzal, hogy nem tudunk mit kezdeni az életünkkel, sohasem késő felismerni hibáink, szenvedésünk, életünk értelmét, és közösséget találni.

De az óra ketyeg, és nem mindegy, hogyan éljük meg, ami csak egyszer adatott meg. De akinek van miért élnie, van egy ügye, az szinte bármit elvisel! Együgyűnek lenni jó!

 

Kapcsolódó élmények: