A rák nem gyógyítható, de belőle továbblépni hatalmadban áll.

Nem vagy egyedül.
Nem kell egyedül megoldd!

Egy éve meghalt gimis első kedvesem, 42 évesen, és azóta ebben a témában mindig Neki és Hozzá (is) írok… amit nem mondtam akkor el. Mert nem akartam beleszólni / azt hittem jó kezekben van / féltem a konfliktustól, bővebben erről itt. Az alábbiak friss élmény kapcsán megfogalmazott gondolatok, mert úgy érzem, hogy meg kell őket osszam…

Meg akarsz gyógyulni? Helyes. Akkor igenis fel KELL add! Az akarást. A harcot. Hogy egyedül megoldod… Mégpedig szó szerint és átvitt értelemben is, mert egészen egyszerűen nincsen más mód, mint FEL adni, tehát Bízni és Követni. Módja ennek kapcsolódni, tehát megadni magad, megérzésekre és másokra hallgatni. Minél jobban meg tudod magad adni, annál jobban fog menni. Minél inkább tudsz segítséget elfogadni. Minél inkább mersz kérni.

A folyamat öt lépésből áll.

 

1. Fel KELL állj!

Az első, hogy fel kell állj. Kerül, amibe kerül, amihez más emberek segítségére van szükséged. Síelés jó kép szerintem, a tény, hogy seggreestél, sőt keményen. Megfejtjük később, hogy miért, hogy a felelős a pálya volt-e vagy te, de ma még NE ezzel foglalkozz, hanem cselekvéssel kösd magad le, mindenképp muszáj elsőként felállj, különben odafagysz a földre. Amihez bíznod kell. Emberek vesznek körül, és bár a Te életedről van szó és a végső döntést valóban Te is hozod, de a körülötted állók tapasztalt sízők, sőt orvosok, a felállás szakértői, dönts kiben bízol, és fogadd el a tanácsot!

Hogy de mindenki mást mond? Igen… Arra hallgass, amelyik megoldásban Te Hinni tudsz, tehát amelyikkel nyugalmad van, hogy ez működhet. Mindegy, hogy természetes mód-e vagy vegyi atomháború, hogy kés vagy kapszulák az eszköze, azzal menj, amiről zsigerileg úgy érzed, hogy működni fog, amiben Te hiszel, még ha eseteleg kevés vagy sok is egyesek szerint! Nehéz elfogadni, de az esetek nagy részében a szakértő is megérzésekre hagyatkozik, nem mindig egzakt az orvostudomány sem, különösen, ahogy az élet határterületeihez közeledik. Hogy de Te azt hitted megmondják a tutit? Együttérzek. Sajnáld kicsit magad, aztán fogadd az életet el, ahol a fontos döntésekben végül soha nincs biztonság, de belső bizonyosságod ettől még lehet, hogy melyik módszer működik, hogy Te kire hallgatsz.

Dönts, fogadd a segítséget el, és fel fogsz tudni állni!

 

2. Szembesülj!

A második lépés – ha már állsz! –, hogy NE indulj azonnal tovább, hanem idézd az esést fel! Kicsúszott a lábad… igen, de miért? Az esetek nagy részében hegy felé dőlés a hiba, ami érthető is, mert automatikus emberi reakció a biztonság keresése, támaszkodnánk, mikor elbizonytalanodunk, de épp NEM ez, ami működik, hanem ellenkezőleg, a völgy felé dőlni, sőt ugrani a fordulókban. A völgyet KELL tudni választani. Irány előre, örömteli lelkesedéssel, újra és újra és újra, aki a kockázatot ünnepelve átöleli, és előre, a haladás, a jövő felé lendül, annak fog a sízés működni. Fontos ez nagyon, és az élet miden területén igaz, hogy NE óvatoskodj.

Bátorság!

 

3. Iránykorrekció!

Harmadik – miután a hibát már átgondoltad, és mielőtt bátran továbbindulnál –, hogy egyáltalán Tied-e még a pálya, amin estél. Értem, hogy valamikor ezen indultál, hogy látszólag le kell rajta menj, de nem feltétlen igaz. Jobbra piros pálya nyílik, kicsi a bemenet, de látszik, ha figyelsz, balra kicsit lejjebb egy kék. Akár felfelé is mehetsz, ha a hegy másik oldalán jönnél mégis inkább, vagy kérheted a mentőt, hogy vigyen le, sőt helikopteres kiemelés is opció akár – a pályát TE választod és bármikor változtathatsz! Nos? Vizsgáld a környezetedet meg!

EZ-e a pálya, amin síelni akarsz?

Az igazságot figyeld, érzed, arra hallgass most: Mi LELKESÍT?, igenis csinálhatod azt! Változtatni nem feladás, bukás, kudarc, szégyen – szuper, hogy eddig erre jöttél, de még ma felmondhatsz, ha akarsz… És tudom, hogy “nem teheted”, hogy azért hajtasz, mert kell, mert kellhet, mert mi lesz a gyerekekkel, ha esetleg már nem vagy. Abszolút értem. De nem ez a helyes hozzáállás mégsem!

Az életre készülj, NE a halálra!

Tehát ne tartalékolj, hanem pont kockáztass, mintha nem a halállal néznél épp szembe, hanem bizonyosan tudnád hogy legalább nyolcvan évet élsz. Fontos ez nagyon, hogy azt építed, amire figyelsz, amiből kiindulsz, amire készülsz, tehát a halál fogságában vagy, ha folyamatosan ezzel foglalkozol, ha kivédeni akarod, ha felkészülni próbálsz: félni a haláltól normális, de nem kell bénultra ijedj.

Az ember oda megy, ahova néz – motorozás közben tanították annakidején… hogy csúszós kanyarban NE a csatornafedőt nézd, hanem a mellette vezető utat, különben pontosan átmész rajta, és meghalsz. Az életet válaszd!

 

4. Lépj tovább!

A negyedik valóban indulni. Amihez orvosokban bízni, Isten szeretetéről meditálni és sokat imádkozni kevés. Szép, hogy a nagy esés Istenes érzelmeket ébreszt, egyik értéke mindenképpen ez, az újjászülető hit, a nagyobbal való kapcsolat, mert igen,

Isten valóban Szeret.

De ezt ismételgetni kevés, hanem LÉPNI is kell Felé, a megérzeseim mentén, azok esetleges kockázatait vállalva, minden áldott nap: CSELEKEDNI. Az egész-ség kulcsa a Kapcsolat, tehát a Mindenséggel összhangban vezetett, részes élet, az embernek Dolga a teremtésben a Helyét, tehát a nagyobb Akarat szerinti munkát, az Atya Kedvére való szolgálatot tapasztalva, fürkészve felfedezni – ami egyben ittlétünk lényege, a Feladat, a Lehetőség, és így Siker és Boldogság, sőt az örök élet titka.

Hogy hogyan? Nagyon egyszerű. Ugyanis Isten nem csak Szeret, de valóban velünk is van, minden pillantban, hiszen történések és megérzések által szól folyamatosan hozzánk, ezekre KELL merni hallgatni.

Amiről a “három csónakot is küldtem” vicc jut most eszembe…

Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:
– Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól!
Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni. Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy harmadik csónak is jött, de azt sem fogadta el, csak erősködött, hogy őt majd Isten menti meg. Végül összedőlt a torony és megfulladt.
A mennyben Isten előtt állva vádlón kérdezte:
– Uram, hát imádkoztam Hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam! Miért nem segítettél?
– Fiam – szólt Isten – három csónakot is küldtem érted, de Te csak a magad elképzeléséhez ragaszkodtál…

A megérzéseid a csónakok, visszatérő impulzusok az új, a változtatás, a bizonytalan, a csinálás, a Lelkes Élet irányába, és MUSZÁJ őket meghalld, különben – tehát ha nem változtatsz, ha nem választod az életet –, akkor a víz lassan ellep, és, igen, minden ima ellenére is menthetetlenül meghalsz, sőt ebben a felelős is Te magad vagy.

NEM az erőlködés az Út.

Hanem a megérzések mentén, bátran, tovább, nem egyszerűen munkahelyet, de létmódot kell annak váltania, aki élni akar – igenis add tehát FEL, Bízz az Úrban, válaszd a Kapcsolatot, kövesd a Megrézeseidet, és MENJ arra, ami TÉGED lekesít, még ha a szüleidnek vagy a párodnak csalódást is okozol ezzel esetleg; TÉPD magad KI abból, ami orvosilag is bizonyítottan folyamatosan feszít, dühít vagy emészt jelenleg!!

Hogy nehéz? Igen. Sőt az ösztönös emberi reakcióval pontosan ellentétes, épp mint a sízés, és mégis lehetséges.

LÁSD, hogy az ima magában felelősséghárítás. Hogy oldja meg Isten, most, mert én szeretem, és jó gyermeke vagyok. Nem fogja. Ritkán… Hanem Te kell felelősséget vállalj, inkább előbb, mint utóbb, mert az idő drága. A rákot nem lehet gyógyítani. Más nem tud rendbe rakni Téged, kiújul, hacsak Te nem tudsz az élethelyzetből, az életformából, az életvitelből továbblépni, ami a rák kialakulásához vezetett.

A gyógyulás első feltétele, hogy elhidd, de aztán cselekedned is kell, eszerint. Élni. Boldogság és Élet bizonyosan vár, ha csak erre hajlandó vagy: ha felelősséget vállalsz.

 

5. NEM megy egyedül!

Az utolsó – és talán legfontosabb – pont, hogy egyedül nem megy, soha nem is fog menni, senkinek nem sikerül egyedül meggyógyulni, meghal, aki mindenáron egyedül próbálja…

Szükségünk van egymásra.

A felálláshoz, a szembesüléshez, az iránykorrekcióhoz, a továbblépéshez. Folyamatosan… KELL a többi ember! Sőt. Mintha részben a válság oka is gyakran ez lenne, hogy túlzottan magunkra maradunk, és a gyógyulás MINDIG jelenti a közösség, az emberi kapcsolatok a család újjászületését is. Ezt figyeltem meg.

Szabad, sőt Helyes támaszkodj másokra – sőt valóságos ajándék!

Ugyanis JÓ annak, akire támaszkodsz, mert megtiszteled őt a bizalmaddal, és mert hasznosnak érzi magát, hogy Neked és Veled ott lehet, és mert maga is erősödik az által, hogy Te rá támaszkodsz. Nagyon fontos ez! Hogy tehát, amikor nagyon sötét van, ha egészen elképesztően rosszul érzed épp magad, akkor azt NEM kell egyedül megold, hanem csak

MONDD el valakinek! 

És az örömöket is. Bármit! NE félj, hogy ezzel őt terheled, jelzi majd, ha többet nem bír, felnőtt ember, bízz tehát Benne! … és ha esetleg nem ér épp rá sem gond, mert további öt-tíz ember bizonyára reméli, bizonyosan értékelné a bizalmadat, meg tudjuk egymást tartani, ha csak merünk őszintén támaszkodni, ugyanis a nagy titok, hogy

nem csak Isten, de a többi ember is Szeret!

Barátsággal,
Joós István

 

P.s.
Nem vagyok rákszakértő. Hanem lélekszakértő vagyok, és a tapasztalatom, hogy végül a betegség is “csak” a válság egy végletes formája, amit nem elég orvosi szempontból, hanem a lelki okok, kapcsolatok felől is MUSZÁJ kezelni.