Megöltem egy barátomat. Pár hete volt a temetése, és nem tudok a részesség, sőt felelősség élménytől szabadulni. Azóta sem.

Akarással nem lehet meggyógyulni.

Tudom ezt, basszus, és nem volt erőm elmondani neki, ezzel őt őszintén és keményen szembesítve, hanem partner voltam az illúzióban, hogy gyógyulni akarni elég, és minden rendben lesz, amikor pedig mélyen bent pontosan tudtam, hogy nem, hogy

aki nem változik, meghal.

Sokakat látok magam körül gyógyulni Akarni. Hogy márpedig én ebbe nem halok bele. Megfigyelésem, hogy ez nem egyszerűen kevés, de hibás. A gyógyulni akarás NEM működik, mert pontosan az akarás által – a magam megoldását erőltetve – kerülünk a kibillentség azon szélsőséges állapotába, amit betegségnek hívunk. Lelki, igen, az oka. És persze, genetika vagy HPV teheti az embert hajlamossá, de a valódi ok, hogy a védekezésem gyengül le, mert az erőm fogy el, mert a jóllétem nincs meg, és ettől kap a betegség teret. Mert nem vagyok boldog.

Bármely betegség végső oka, hogy az ember nem boldog.

Igazán nem, bármi is a látszat, hanem az élet valamely területen akad, amit magamnak sem vagyok hajlandó bevallani, tehát a változáshoz így el nem jutok, hanem épp tagadom a belső változás szükségességét, akár harcosan, erőszakkal, gyógyulni külső módszerrel Akarok, ami látszólag általában sikerül is átmenetileg – a modern orvostudomány a daganatot kivágja, a gyógyszer a tüneteket időszakosan megszünteti –, de ez NEM valódi gyógyulás még, mert a betegség csakis annak nem újul ki, aki valóban, aki belül változik, aminek bizonyos következménye, hogy az élete is kívül. Hmm. Meghal, akinek az életvezetésében nem látszik nyilvánvaló változás. Ezt látom. Hogy az orvosoktól időt kaphatunk csak, de aki a lehetőséggel nem él,

akinek a mintái, tehát a meggyőződései, tehát az életformája nem változnak, az meghal.

Hogy hogyan változtathatunk? Önismeret például. Igen. A betegség fontos következménye, hogy az ember MUSZÁJ egy idő után – mások hibáztatását követően – magában is keresse az okot, nyitni arra, hogy esteleg bennem is lehet. Aki erre hajlandó, az bizonyosan talál. Aki a felelősség vállalásáig eljut, az változik, tehát gyógyulhat, amihez a “Mennyiben vagyok ÉN felelős, még ha nem is értem hogy hogyan, még ha nem is tűnik igazságosnak?” – kérdést feltenni fontos, gyógyulás NEM annak van, aki Akar, hanem annak, akit eléggé megráz a betegség ahhoz, hogy az élet reményében egy mélyebb igazsággal is szembenézzen. Lenyűgözően kemény. Ez. És nem csak mert másképp kell helyzetekhez és emberekhez állni – férfi és női szerep újraértelmezése és/vagy karrier, a kapcsolódások muszáj változzanak – hanem mert a környezet is MINDEN ERŐVEL visszatart az össznépi hazugság által, hogy minden rendben lesz, mert gyógyszerek és operációk majd segítenek.

NEM.

Gyógyulás CSAK annak van, aki a külső akarnokoskodás helyett a harcot belül, önmaga, a félelmei, az egója, a védekezései ellenében megnyeri, és az új és kockázatos, de eggyel igazabb életet választani meri. Aminek módja pontosan az Akarás, tehát a külső és azonnali megoldás követelésének feladása, ehelyett a betegség tényét elfogadni, szinte szeretettel magadhoz ölelve, és az abból tanulható leckékkel szembenézni. Belső az igazi Út. A megérzések csendes és nyugodt hangját választani, külső erőltetés helyett: bármely betegség egytelen lehetséges gyógymódja a változás, aminek alapja csakis elfogadás lehet. Igazulás a feladat. A szó szoros értelmében: igazulni KELL, tehát igazabbá válni, megérzések mentén, különösen kapcsolatokban, az engem körülvevő emberek közül azok felé fordulva, akikkel valóban szívesen vagyok – közösség, projekt, férfi – önmagával és a világgal való őszinteségben kell az ember változtatva továbblépjen, amihez a kibillentség, tehát a betegség elfogadása alap.

Meg nem az gyógyul, aki Harcol, hanem aki meg meri adni magát.

Az életnek. Magaddal és másokkal való nagyobb őszinteség felé lépve, a sodrást elfogadva, annak engedve teheted ezt. Ami például a rák egyetlen valódi gyógymódja. A sejtjeid által is átvett önemésztő magadba zártságból KI, mások FELÉ nyitni. Hogy merre? Egyszerű. A belső hang folyamatosan hív és ösztönöz, a megérzések pontosan jelzik, hogy miben változtass. Nem könnyű. Sőt. Orvoshoz járni sokkal könnyebb ehhez képest, a valódi változás lenyűgözően nehéz, mert kőkemény munka, ugyanis nem csupán a beteg test kiván több figyelmet, de a “semmiből” kell ahhoz is erőt találni, hogy a kapcsolódásaimon, a környezet ellenállása, annak visszahúzó hatása, a jószándékú hazugságok közepette IS változtassak. Abszurdan nehéz. De muszáj annak, aki élni remél, amihez külső segítség általában fontos. Bölcs édesanya, jó terapeuta, tapasztalt egológus vagy bárki, akiben bízol érték, kérj attól segítséget, akiről azt érzed, hogy a megérzéseid által mutatott nehéz, de helyes döntésekben Neked segíteni tud, hogy a kanyart nem egyszerűen csak bevedd, de az új irányt aztán meg is tartsd. Válás gyakori ilyenkor. Felmondás. Karrier átgondolása. Gyermekekkel és Istennel való viszony, az EGÉSZ élet kell nagyobb harmónia felé változzék, hogy az ember túléljen.

A gyógyulás a helyesebb élet felé tett lépés eredménye.

Okozat tehát. Csakúgy, mint a boldogság, nem segít, ha Cél, mert csakis eredmény lehet, tettek, változtatás, konkrét lépések eredménye. A helyesebb, mert igazabb működés felé kell az ember továbblépjen hozzá, jót és jól, hazugságokkal leszámolva, a válság megoldása új korszak, ábra erről itt, ami mindenképp létmódváltás is, mert a szenvedés völgyéből továbblépve kapcsolódás és hasznosság, a harmónia keresése válik fontossá, ami az ember számára leginkább közösségben, tehát kapcsolódásokban lehetséges. A betegség mindig magány is, amivel szemben a gyógyulás közösség, tehát az elavult kapcsolatok felszámolása vagy megújítása. Amihez az ÉN és NEKEM és SZERINTEM… a biztonság, a félelem, az önbecsapás halála kell bekövetkezzék, hogy az ember a megérzéseiben mutatkozó igazságot márpedig követni merje, felvállalja, bármi is az, bármit is kell érte elengedni, a jóllét alapja a világgal való kapcsolatunk, meghatároz minket, tehát az egészségünket is, mely okból pontosan ezen, a kiegészülésen, tehát a kapcsolódásainkon KELL az egész-ség érdekében dolgozni. Ami helyett mi

tömegével öljük egymást.

Felelősök, részesek, gyilkosok vagyunk, ha halogató és hárító társainkat egy a genetikánál és vírusoknál és véletlennél nagyobb igazság lehetőségével zsigeri érzéseink ellenére nem szembesítjük. Lépései ennek:

1. okkal történt Veled,
2. felelős keresése, mások hibáztatása,
3. saját felelősség vizsgálata, a felelősség vállalása,
4. megérzésekkel újra kapcsolódni, mi a legigazabb vágy, ami Lelkesít,
5. változtatás aszerint, amit helyesnek érzek, a hozzám legközelebb állók ellenére is,
6. kitartani az új irányban, munka és nehéz, de át KELL a sivatagon menni,
7. új rend, megújuló vagy új kapcsolódások, gyógyulás.

… szembenézés automatikus eredménye a változás, tehát a gyógyulás is, amivel szemben a gyógyulni akarás áll, tehát a másokhoz rohangálás, aminek halál a biztos eredménye.

A gyógyulni akarás öngyilkosság.

És ebben társ, tehát tettes MINDENKI, aki a fentiek ellenére tétlen. Hmm. Fel kellett volna a konfliktust vállaljam. A barátommal. Elmondani neki, hogy külső segítség után szaladgálni kevés, hogy a gyógyulásba vezető egyetlen igazi Út a belső, és hogy igenis nem nyugszom abban, hogy erre őt emlékeztessem, sőt haragszom, rá, érte, amíg változást nem látok. Nem vállaltam ezt. Bánom. Kívánom Neked, hogy Te megtedd, ha a környezetben beteg ember van, mert az Élet igenis fontosabb, mint a langyos jóhangulat! Csudába is… Életekkel játszunk, tessék ezt tudomásul venni, a felelősséget egymás életében vállalni, mert még egyszer mondom: NEM fog az meggyógyulni, akinek az életvezetésben érezhető változás nem látszik, és Te igenis tehetsz ezért. Szembesítheted, első lépésként, konfliktust érte vállalva… Hitet, Erőt, Kitartást ehhez!

Joós István

 

[Az írás korlátozások nélkül, szabadon felhasználható, öröm, ha bármilyen formában megosztod.]

21 Comments

  1. Hergovits Mariann június 12, 2016 at 09:15

    Kemény. Érdekes, és bátor. Nagyon elgondolkodtato. Nem is elég egyszer elolvasni…

    Válasz

  2. Fonyódi Annamária június 12, 2016 at 10:46

    Szerintem az első pont, hogy megértsd, miért lettél beteg. Ha megértetted, akkor tudsz – ha eleg bátor vagy és vállalod a következményeket – változtatni és meggyógyulni. Mert bizony, teljesen másként fogsz gondolkodni, lehet, hogy a barátaid egy részét elveszted.

    Válasz

  3. Kérdés az, hogy mitől fél az ember? Merünk-e szembenézni saját öngyógyító és teremtő képességünkkel? Merünk-e, tudunk-e, szeretnénk-e egy más valóságot, élhetőbb társadalmat teremteni magunk és mások számára? Túl tudunk-e látni a fizikai síkon vagy sem? Mi az emberi mivolt és létezés esszenciája? Én is azt látom saját környezetemben, hogy féligazságoknak álcázott hazugságok, önámítások tömkelege közepette vegetálunk. Olyan az itteni “valóság” is, mintha mindenki valamilyen lázálomban, érzéstelenített létállapotban tengetné mindennapjait. A napokban Jiddu Krishnamurti tanításait hallgattam. Az indiai tanítónak ugyanazt a mosolyt látom az arcán, mint egy román akadémikusén. Neve szerint: Ovidiu Bojor, fitoterapeuta, a Román Tudományos Akadémia tagja, orvos. A két tanítóban egy a közös vonás: SZABAD emberek. Azért szabad emberek és tanítók egy személyben, mert vették a fáradságot, és maguk jártak utána az Igazságnak. Ennek felvállalása bátorságot, kendőzetlen őszínteséget feltételez, a megalkuvás teljes mellőzésével egyetemben. Mind a ketten tökéletesítették önismeretüket. Az a belső kisugárzás és harmónia, ami e két tanítóról egyöntetűen sugárzik, csakis azt igazolja, hogy ha számukra lehetséges volt elérni egy ilyesfajta létállapotot, akkor bárki másnak is sikerülhet. Merjünk konfrontálódni, ne elégedjünk meg a középszerűséggel, és ne menjünk el a legapróbb élethelyzetek mellett sem konfrontáció nélkül, ha azt szükségesnek érezzük. Szepes Máriát idézve: “az egyetlen valóság maga a csoda, és a legnagyobb csoda az emberi élet/létezés, mert időtlen és örök”. Ezért nem mindegy, hogy mivel és hogyan töltjük ki mindennapjainkat, hisz az élet válhat életművészetté és mindenki saját maga és környezete gyógyítójává. Élünk-e a pillanat és megérzés lehetőségével vagy sem?! A döntés/választás joga és felelőssége az adott egyénen áll vagy bukik.

    Válasz

  4. “Igazság ez. Azonban van még egy állomás. Amikor már szembesítetted. Tudja. Érti. Látja is, hogy mi lenne a valódi teendője, hogy sikerüljön. De úgy dönt, távozik. Mindezek ellenére, vagy ezekkel együtt. Mert ehhez is joga és lehetősége van. Tiszteled a döntését. És ha valóban szereted, a szíveddel, lelkeddel segítesz neki abban, hogy méltósággal, szeretettel, valóban szívvel tudja végigcsinálni. És akkor már nem számít a mód, amit választott a távozásra. És közben te is tanulsz valamit. Megengedést, elengedést, alázatot, és végtelen valódi szeretetet. Annak elfogadását, hogy az élet és lét sokkal több annál, amit gondolunk róla. Egy döntésével megbékélt távozóban lévő ezt képes megmutatni. Feltéve, hogy valóban vele vagy.”

    Székesvári Erika kiegészítése, Facebookról ide is átmásolva, mert fontos.

    Válasz

    1. Ezzel maximálisan egyetértek, mert megtapasztaltam…
      Aki menni akar, azt szembesíthetjük, és csinálhatjuk vele a leírtakat, de csak nehezíti a helyzetét. A szabad akarat mindig működik…
      A megmentő szerepben pedig a tehetetlen düh és csalódottság fog háborogni..
      Nagyon nehéz ez mindenkinek!
      De ha valaki maradni akar, akkor kell neki akár így is segíteni…

      Válasz

  5. Egyet értek a cikkel és büszke vagyok Anyámra, hogy nála az akarás azzal kezdődött, hogy elfogadta akár a halált is. De mindent megpróbál és változtat testi, lelki dolgokon egyaránt.
    Amikor azonban a betegsége kiderült és intenzíven érdeklődtem a baráti körben, akiknek a szülei szintén rákban szenvedtek vagy már meggyógyultak, arra jutottam, hogy Isten útjai azért kifürkészhetetlenek. Ugyanis sok út van. Kegyelemből is meg lehet gyógyulni, anélkül, hogy az ember tényleg változtatna. Ez megdöbbentett de egyben reményt is ad, hiszen mi emberek, sokszor megpróbálhatunk mindent és mégsem maradunk (a földi) életben, de sokszor megesik, hogy nem változtatunk lényegi dolgokon és mégis életben maradunk. Ezért gondolom én is, hogy aki meg meri adni magát, az közelebb van a gyógyuláshoz az afelé vezető úton.

    Válasz

  6. Pontosan ez történt velem is. Egy barátnőm kért segítséget /súlyos leukémia/…Azt mondtam neki: “legyőzhető,de nagyon erősnek kell lenned”. Ő egy “harcos” volt mindig – kívülről – belülről szenvedett. És megfogadta. És 9 hónap alatt meghalt. Én is azt érzem, hogy nem volt “jó” a tanács. Elengedni – mindent, amit eddig összegyűjtött – ott bent…és mindenkit, akit eddig “nem mert”. Megadni magunkat – az adott helyzetnek, elfogadva a Fensőbb Akaratot. RÁBÍZNI magunkat. Én túléltem a legsúlyosabb betegségek egyikét – csupán 1 órán át voltam kissé “meglepett”. Azután egyszerűen nem törődtem többé vele. Annyira “nonszensznek” tűnt, hogy nem láttam értelmét foglalkozni vele. Bár az orvosok által javasolt néhány dolgot elfogadtam /műtét, néhány kezelés/, de egy ponton nem-et mondtam, és otthagytam a “gyógyítást”. Meggyógyultam. A betegség “párbeszéd Istennel”… “Tudtam”, hogy akkor halok meg, amikor “kell”…valahol – mélyen. Most is tudom – még inkább. RÁ-hagyatkozás – az Életre, Istenre, a Sorsra. Megbékélni azzal, ami éppen VAN. Mert az Élet – Isten TUDJA a legjobban, mi a “jó” nekünk….

    Válasz

  7. Kedves, bàjos és kissé naiv elgondolàs, de kétségtelenül rengeteg igazsàggal. Valòban keresni kell az utat egy egészségesebb, boldogabb élet felé és vàllalni kell a magunkkal valò szemenézés nehézségeit. Aztàn csak remélhetjük, hogy a sikeres vàltozàsok utàn az élet megadatik, vagy kapunk hozzà valamennyi idöcskét. A halàlra nincs ellenszer :) Az emberi szervezet egy gépezet, ami a karbantartàsok és toldozgatàsok-foldozgatàsok, teljes àtalakìtàs ellenére is bedobja egyszer a törölközöt. Mòdunkban àll befolyàsolni az ebben a testben töltött idönket, de ha menni kell, nincs mit tenni, menni kell. 92 évesen, vagy 4 évesen, a kell az kell.

    Válasz

  8. Tartalmas, következetes, jól átgondolt írás. Köszönöm! Még néhányszor el fogom olvasni! Amin megakadt a szemem: “A gyógyulni akarás öngyilkosság.” De a hajlandóság, az el(be)fogadás, a ráhagyatkozás és az ezen fogalmakban rejlő spirituális értékek felülírhatják és kiválthatják az Ego által sulykolt ‘akarat’-ot, és az ezen szóban értendő irányítást is átengedik vagy éppen harmonizálják egy általam megfogalmazott – akár konkrét, akár átvitt értelemben vett – bármely isteni vagy transzcendens Erővel. A leírtakon túl kiemelném a Hit rendkívüli erejét, ami a remélt vagy vágyott dolgok életszerűen való átélése által Esélyt ad(hat) a véglegesnek tűnő dolgok megváltoztatására és pozitiv kicsengésűvé tételére is…És még a Remény megléte vagy éppen eldobása- elvesztése is megfordíthatja az események végső kicsengését…Vajon melyik spirituális érték lesz a pont az i-re?!…

    Válasz

  9. Kedves Joós István, kellene akarni írni tanulni! :)

    Válasz

  10. Fantasztikus Nagy Igazsag!!!
    Naponta emlékeztetni kell magunkat és tenni, tenni ezeket a *Kincset* érő tanacsokat!!!
    Kicsit büszke is vagyok magamra 😊habár…… nem konnyű igy cselekedni, mert elég sok
    ugymond elenséget szereztem , vagy ellenérzetet valtottam ki masokból.
    De most újult erővel TESZEM A DOLGOM.
    KÖSZÖNÖM.

    Válasz

  11. Nagyon elgondolkoztató érdekes irást olvastam csak azt sajnálom hogy senkinek tovább küldeni nem tudtam söt a saját postaládámban sem tudtam áttenni.Nem értem.Nagy kár.Erdélyben élek nem vehetek részt az elöadásokon de itt bár valamit eltudok küldeni azaz tudnék de nem engedik

    Válasz

  12. nagyon nehez tanulmäny, es tenyleg nem eleg egyszer elolvasni. Aki egy beteggel egyszer az eleteben ezt “vegigcsinälta” az is belebetegszik, mert amig a tärs, barät el, addig van ereje, de utäna összeroppan. De egyet nem szabad elfelejteni: a REMENY hal meg utoljära, es sokat, nagyon sokat segit a HIT – hogy erezd, hogy nem vagy egyedül. A tragedia utän pedig erezned kell, hogy utäna sem vagy egyedül. Akinek hite van – az soha n incsen egyedül

    Válasz

  13. http://bosegparadigma.blogspot.hu/2012/03/gyogyito-kod-modszer.html

    “A módszer elméleti alapjai

    1. Az emberek immunrendszere majdnem minden betegséget képes meggyógyítani, ha megfelelően működik. Ebben az orvosok és biológusok nagy többsége ma már egyetért.

    2. Az immunrendszer jó működését a stressz kapcsolja ki. Ne csak a mindennapi izgalmakat értsük ezen a stresszen, hanem a vegetatív idegrendszerben és a szervezet sejtjeiben eltárolt emlékek által okozott tudattalan stresszt is. Ennek a stressznek a mérésére széleskörűen a leginkább elfogadott mérőszám a HRV. Ilyen stressz-helyzetekben a szervezet működésében a sejtek szintjén is az anyagcsere (táplálékfelvétel, salakanyag ürítés) lelassul vagy teljesen leáll, és az immunrendszer sem végzi ilyenkor a javító, gyógyító, növesztő funkcióit. Ez hosszú távon a teljes szervezet gyengüléséhez vezet, és a leggyengébb láncszem elszakadásánál, valamelyik szerv megbetegedésénél mutatkozik meg a hatás. Abban a kérdésben is alakul az orvostársadalomban a konszenzus, hogy a krónikus betegségek 90-95%-át stressz okozza. Új kutatások azt is kimutatták, hogy szervátültetéskor a donor emlékei megjelennek a szervet befogadó emberben. Az az elmélet alakult ki, hogy az emlékek a sejtek szintjén, energiamintázatokban és képek formájában tárolódnak az emberekben. Gyermekkori, vagy más, már nem tudatos rossz emlékek, traumák válthatnak ki ártatlan helyzetekben is stressz-reakciókat.

    3. Az immunrendszer jó működésének helyreállításához a káros energiamintákat, képeket kell megváltoztatni, vagy a hatásukat gyengíteni. Az elgondolás szerint az alábbi módszerek hasonlóan működnek, mint a kipufogódob, amely a hangot ellentétes fázisú ugyanolyan hanggal semlegesíti. Itt az energiaminták ellentétes fázisú visszacsatolása a 4 gyógyító központon keresztül fejti ki hatását a szervezet összes sejtjére és a bennük tárolt káros emlékekre, képekre.

    A 4 gyógyító központ és kezelésük:

    az orr és a szemöldök vonalának találkozása, más néven “harmadik szem”, a fejen belül az agyalapi mirigy és a tobozmirigy;
    az ádámcsutka, illetve a pajzsmirigy;
    az állkapcsok mindkét oldalon a fül alatt, illetve belül az amygdala, a hippocampus, és a gerincvelő;
    a halántékok, illetve belül a két agyfélteke és a hipotalamusz.

    A kezelés szó szerint a kezeinkkel történik. Érintsük össze mindkét kezünkön az öt ujjunkat, mintha az ujjainkból jövő képzelt fénysugarakat akarnánk egy pontba fókuszálni, és irányítsuk mindkét kezünk ujjait az éppen kezelt gyógyítóközpont felé 5-7 cm távolságból. Ha fáradtság, vagy valamilyen más ok miatt nem tudjuk több percen keresztül az adott pozíciókban tartani a kezeinket, akkor az alábbi ábrákon bemutatott pihenő pozíciót válasszuk, vagy ha az sem megy, képzeljük el, hogy a kezünket a megfelelő pozícióban tartjuk.

    Az első gyógyító központ kezelése az alábbi ábra szerint végzendő, bal oldalon a kéztartás, jobb oldalon a pihenő pozíció:

    A második gyógyító központ kezelése az alábbi ábra szerint végzendő, a kéztartás és a pihenő pozíció megegyezik, utóbbiban a mellkasra helyezzük a kezeket:

    A harmadik gyógyító központ kezelése az alábbi ábra szerint végzendő, bal oldalon a kéztartás, jobb oldalon a pihenő pozíció:

    Válasz

  14. Sok igazság van benne. Viszont senki más életéért nem vagyunk felelősek, kizárólag a sajátunkért. Lehet szembesíteni a másikat, ha úgy érezzük, ezt kell tennünk, de semmi garancia nincs rá, hogy ez segíthet. A változást nem lehet kierőszakolni, az belülről kell fakadjon, és nem biztos, hogy az illetőben megvan a kellő bátorság, hogy szembenézzen a saját igazságával. Éveket töltöttem azzal, hogy megpróbáljam megérteni, miért van, hogy egyesek nem képesek továbblépni, és Dr. Hawkins Tudattérkép-e feltette az i-re a pontot. Mindenkinek ajánlom, nem könnyű olvasmány, de a lélekmozaikok.cafeblogon nagyon érthetően el vannak magyarázva az egyes tudatszintek. Szerintem kötelezővé kéne tenni az iskolákban!!!!

    Válasz

  15. Legszörnyűbb pokol a bűntudat. Na ez az, ami a leginkább a boldogtalansághoz (betegséghez) vezet. Vagyis ha bűntudatom van amiatt, mert felelősséget érzek más élete, sorsa miatt, ugyanazt érem el, amit ő, beteggé válhatok. És csak hogy színesebb legyen a kép: bűntudatot érezhetek, mert nem sikerült mást megmentenem, és bűntudatot érezhetek amiatt is, hogy nem akarok mást megmenteni. Ördögi kör. Vagy mégse?

    Válasz

  16. “…akinek a mintái, tehát a meggyőződései, tehát az életformája nem változnak, az meghal.” És az is meghal, akinek letelt a rendeltetett ideje. Csak ilyen egyszerűen. Mert az élet mindenkinél véget ér, akár elfogadja, akár nem, akár “akar” élni, akár nem.

    Válasz

  17. Ez ugyanúgy áldozat-hibáztatás, ahogy más hasonló esetekben. Felháborító! Ezek szerint nincs rák? Nincsen pestis? Vírusok? Háborúk – lelőnek: és beteg leszel? Semmi sincs, csak a “gyógyulni akarás”?!?
    Ez most komoly? 2017-ben????

    Válasz

  18. BeképzeltRetard001 június 14, 2017 at 22:36

    ”A retard gondolkodásmód olyan, mint a Robinia pseudoacacia: folyton terjeszkedik, kiirthatatlan és rohadtul kártékony,,-me, the Almighty

    Válasz

Hozzászólások