A Tan-Folyam heti feladatokon alapuló önismereti zarándoklat férfiaknak és nőknek, ami ma mégjobb lett.

 

A korszakos ábra volt először, majd eseti tréningek, mígnem cetliket kezdtem a falra ragasztgatni, témák és feladatok sorát, az alábbiak szerint, amiből önmeghaladó tréning-folyam lett…

img_2902.jpeg

Szuper, hogy kipróbáltátok, hálásan köszönjük az eddigi lelkes részvételt!

Másrészt ami valóban él, az fejlődik, és ezt örömmel üdvözölni fontos, tehát másfél hónap után most nem csak a neveken egyértelműsítünk – ÖNMEGVALÓSÍTÓ és KIRÁLYNÉKÉPZŐ helyett mától A Férfi Útja és A Nő Útja a két változat – hanem visszajelzéseiteket meghallva a tartalom is gazdagszik:

  1. heti fix tempó helyett mostantól egyéni ütemben, azaz gyorsabban vagy lassabban is haladhatsz
  2. az élményeidre immár személyes reakció van, ha szeretnéd, közösségi Facebook csoport helyett
  3. a csütörtöki előadásokat kértétek többen, tehát bekerült minden programba, a hangfelvételek hozzáférhetők lesznek
  4. a Vezető innentől személyesen áll rendelkezésedre, tehát találkozol vele, ha szeretnél, vagy Skype, vagy üzenet alapú a kapcsolat
  5. újak a csomagok a fentiekkel bővítve, neveik: ALAP, INTENZÍV, SZEMÉLYES – árak a tartalom arányában változtak
  6. mostantól lehet utalással vagy személyesen is fizetni, az eddigi online, bankkártyás változat mellett
  7. és  ön- és világismereti módszerünk alapjai is elérhetők csomag részeként, mert a korszakokat jobban megértve egymást érthetjük jobban, amitől valóban sokat javul az élet

Lásd:

Reméljük egyre többen, egyre nagyobb értéket találtok nálunk, változatlanul igyekszünk meghallani, és legjobban kiszolgálni az igényeiteket, de addigi is legnagyobb szerettel ajánlom a megújult programokat!

: )

Hálával,
Joós István