Trump az elhibázott világkép-diktatúrára érkezett evolúciós korrekció szerintem, ami bár visszalépés, de mégis hasznos, mert nyilvánvalóan mutatja, amit az elit nem vett észre, és hogy merre a tovább. Ugyanis VAN. Tovább. Sőt rajtunk, és nem a “nagypolitikán” múlik…

Figyeled az amerikaiakat, magad sem érted miért, de nem tudod a tekinteted levenni az ottani történésekről, mert lenyűgöző, érthetetlen, visszás, őrült és félelmetes? Én is. És egy a közelmúltban olvasott tanulmány után nekiültem gondolkodni ezen…

Hogy mi is történik. És ez mit jelent. És hogy nekünk itt mindez hogyan releváns, mert hogy az, azt zsigerileg érezzük szerintem sokan – mit jelent, hogy a világ legbefolyásosabb embere az igazsággal vitában van?

És persze: hogyan tovább…

[Cikknek indult, de tanulmány lett belőle, struktúra az alábbiak szerint: I. Hogy történt? – II. Mi történt? – III. Miért történt? – IV. Hogyan tovább? – V. Mit tehetek? – VI. Magyarország…]

 

I. HOGY TÖRTÉNT?

Ezzel hamar megleszünk, többen leírták már, meglehetősen világos. Az elfelejtett emberek forradalma volt. Sőt. A szánalmas jobb szó. Mert nem egyszerűen csak kihagyott, de tehertételként lenézett, megtagadott, nem-kár-értük emberek forradalma volt ez, akik világtörténelem során soha eddig véleményt mondani így még nem tudtak, mert soha eddig nem lehetett így elérni és megszólítani őket.

Ami a második fontos tényező. Az internet. Hogy a Google és a Facebook mögött nem a minőség, hanem a népszerűség algoritmusai állnak. Szavazógép tulajdonképpen mindkettő csak, ami “jól” addig működik, amíg a többségnek az igazság számít. Elmondhatjuk, hogy már alig. Ami így viszont akkor a demokrácia nagy válsága most, hiszen a többség uralmát éljük, miközben

az igazság elveszett.

Az emberek túlnyomó többsége interneten tájékozódik, és az internet rendezőelve más, mint az újságoké és a televíziós híreké volt. Régen ugyanis a szerkesztőség szűrt, aminek eredményeként világkép szerint nagyjából azért választhattál. Ma már nem ez a helyzet. Az internetnek nincs világképe. Sőt immár nem is választasz, hanem KAPOD azt, ami várhatóan tetszik. Amit onnan tudnak, hogy a többségnek mi tetszik. Google esetében a tényekkel ez általában még korrelál, mert interenet oldalt létrehozni nehéz, Wikipédia is működik, mert cikket írni fáradtságos (és vannak szerkesztők), de a Facebook világában posztot bárki könnyen csinál, és a nehézség és az ellenőrzés együttes elmúltával így immár bárki kreálhat “hírt”, amire aztán mindenki “szavaz”, sőt a szavazatok arányában sikere és jövedelme is lesz a “hír” kiagyalójának.

Meet the fake-news movement – welcome to the post truth world!

Az igazság és az előítéletek háborúja zajlik, ahol az igazság vesztésre áll, mert többé nincsen szerkesztői megkülönböztetés, ami megvédje, hanem valódi, tiszta demokrácia van. Ahol tehát maga kell(ene) az ember döntsön, hogy mi is az igaz. Amit a többség egyszerűen nem tesz meg. Hanem megy a közvélekedéssel, és így a tapasztaltabb emberek helyes ítélete helyett gyakran kerekedik a hangosak nézőpontja vagy a többség előítélete felül, mert a fantasztikus álhírekre egészen egyszerűen többen kattintanak. No és ezen a ponton veszett az igazság el. A Facebook világában az igazság harcképtelen, mert nincsen algoritmus hozzá, sőt ami még ennél is elgondolkodtatóbb, hogy hiába követelik ezt sokan, aligha tud lenni.

Ez van, erről kell szerintem beszéljünk – a hogyan továbbról e Tény tükrében.

Lásd, hogy Trump eredmény! Ahogy a BrExit is. Cameron, sosem gondolta volna, hogy az emberek kilépést szavaznak, személyes karrierje biztosnak vélt eszköze sült “csak” visszafelé el, mert a világ megváltozott, és ő ezt nem mérte jól fel. Ahogy a demokrata, sőt a konzervatív párt sem, Trump – pontosabban a népek árja – mindkettőt elsodorta.

A népszerűség, tehát profit hajkurászása közben a média szavazógéppé vált, és a következő pont, hogy szintem ez nagyon is jól van így, mert ennek következményeként a társadalom valós állapotába, mélyebb repedéseibe tekinthetünk most bele… szükséges őszintén belenézzünk.

Ugyanis NEM a Facebook hibája mindez, hanem a Facebook a röntgen csak, ami ráadásul jól működik, ugyanis az igazságot mutatja, tetszik vagy sem – a társadalom van eltörve, és ennek, mint mindjárt levezetem: az elit bukása az oka.

 

II. MI TÖRTÉNT?

Tagadás… első reakcióm a tagadás volt, BrExit majd Trump esetén is, hogy ez nem történhet meg, hogy te jóságos Isten a világ ekkorát nem változhat, ami nyilvánvalóan mutatja, hogy mennyire nem láttam én sem tisztán.

Másodikként a zsigeri rémület érkezett, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az Én világértésem hibás, ha ez meglepett, azaz ÉN magam is bajba kerülhetek, ha a BrExit és Trump okát, a magyarázatot nem ismerem meg.

Harmadikként a felelősség állt be. Miután időt töltöttem ezzel. Hogy basszus, VAN felelősségem, hiszen nem láttam, nem tartottam elképzelhetőnek, tehát én is el vagyok a valóságtól szakadva, én sem helyesen vettem részt, bennem IS az ok.

Tagadás, rémület, szembesülés, felelősség… ismered?

Megrázó felfedezésem azóta, hogy tömegek vannak a világban eléggé rosszul ahhoz – személyes életükben annyira elakadva –, hogy ne értsék a szép elveket, hogy ezek egészen egyszerűen ne érdekeljék őket, mert nincsenek elég jól, hogy azok őket érdekelni tudnák. Az emberek nagy része egzisztenciális válságban van (vagy abban érzi magát), és a személyes helyzetéhez AKAR most segítséget, ez érdekli minden más előtt, és válszatja is, aki neki segítséget ígér. Még ha hazudik is esetleg az illető. Választja őt, mert annál bizonyosan jobb lesz, mint az “elszállt”, “leereszkedő”, “korrupt” politikai elit.

Az önközpontúság alapján állva választottak nárcisztikus lovagot maguknak a depressziós tömegek,

ami nyilvánvalóan egy sommás egyszerűsítés csak, de a lényeg benne van.

A világ az individualitást ünnepli, hogy jó vagy és Neked minden jár, egyrészt – másrészt ehhez a tömegeknek valódi lehetőséget és segítséget nem hogy a politika, de még a siker-guruk sem tudnak adni. Tíz százalék hízik azon, hogy a kilencven százalék jobb életre ácsingózva az “elitet” majmolja vagy szenved. Miközben költ. Ami arra nem elég, hogy maga az iszapból kiemelkedjék, de a másik oldalon viszont a sok kicsi nagyon is sokra megy, autók, villák, utazások, hírnév, sőt mint Trump által immár megtudtuk: valódi világi hatalom vásárolható a tömegek vágyain.

Mintha egy nagy menhely lenne a világ, ahova a tulajdonosok és ápolók “dolgozni” nem egyszerűen csak másik univerzumból járnak, de még jómodorra is erőltetik a szerencsétlen árvákat.

Csudába is. A politikai korrektség elve szabályrendszerként emberekre erőltetve helytelen, hanem vegyük végre észre, hogy először elég jól kell hozzá lenni, hogy az ember valóban így működhessen. Magától. Saját szándékból. Igazán csakis annak megy. Mindenki más pedig nyilvánvalóan elnyomásnak éli meg, ha a korrektséget tőle megkövetelik. Mert nem tart még itt. Basszus. Kapják be, csakazért is káromkodom, és macsó vagyok a haverok között, amikor senki nem lát … sőt Facebookon is megosztom, ahol csak a haverok látnak … de jó, mások is macsók … nahát, narancs hajú főmacsó érkezett … picit össze-vissza beszél, de olyan mint én, szeretem, bízom benne, szavazok rá …

Az internetnek nem világképe van, hanem visszhangja. Olyan “echo chamber” ami által hamarabb jutunk bármely az aktuálisan domináns világkép végkifejletéhez el, és ennek eredménye mostani káosz, ugyanis egymást nem értő hangok kavalkádja “csak”, egymás mellett beszélünk, ami nem is lehet másképp.

Mert az emberek NEM értik, amit NEM értenek.

Korunk politikai elitjének nagy tévedése – liberális?, posztmodern?, globalizált? –, hogy az emberek azért nem értik, mert nem tartanak ott, hogy értsék, mert az ember nem értheti, amit nem ért. Fontos ez. Sőt, ebből tovább is van, mégpedig az, hogy tehát bármit is gondolunk, legyen akármilyen szép is, de a legjobb mégsem lehet, Wilber kiemelésével élve:

Nem univerzálisan igaz, hogy nincs univerzális igazság.

Emberek. Nem lehet az. Lenyűgözően fontos, hogy SENKI nem jelentheti ki legnagyobb igazságként, hogy nincs nagyobb igazság, hiszen akkor nyilvánvalóan univerzálisnak mondja ezt a tételt, amit ő gondol, a saját nézőpontját. Ellentmondás. És a világ problémái ma szerintem ebből a világkép-arroganciából következnek, hogy az elit azt képzeli, hogy olyan világkép-csúcsra jutott fel, ahonnan már nincsen tovább.

Két baj van ezzel.

Az első, hogy mindig van tovább, amit lenyűgözően nehéz belátni, hatalmas alázat kell ahhoz, hogy az ember mindig emlékezzék arra, hogy NEM érti, amit NEM ért. Nagy kihívás. Keveseknek megy.

A második, hogy fényes felismerései birtokában az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy maga sem így született, hogy nagyszerű elméje mindent ennyire jól értett volna, hanem mind voltunk önzők, önközpontúak, családban és törzsben gondolkodók, másokkal ellenségesek – tehát MEG KELL TUDJUK MÁSOKNAK IS engedni ezt. Az időt és az utat. Ahogy fokozatosan fejlődtünk mi magunk is, ahogy a világképünk csiszolódott.

Tapasztalatom – és abszolút értem, ha eddig olvasod csak, megtisztelő, hogy jöttél egyáltalán velem – tapasztalatom, hogy az emberek az életben igenis fejlődési szakaszokon keresztül, fokozatosan haladnak. Korszakoknak hívom őket, amiket az emberiség ősi meséivel és mítoszaival összhangban ábrázolni is bátorkodtam, de a lényege csak ennyi: egymásra épülő tudatállapotok sora az élet, ahol a következő mindig az előzőre alapoz, és ez az ember gondolkodását, tehát világképét meghatározza.

Másképp mondva: az elménk időszakos áttörések eredményeképp, fokozatosan tágul. Még másképp:

Az evolúció nem állt meg.

Hanem nagyon is folyamatban van korunkban is, sőt emberek tömegei eltérő szinteken vannak, közösségekbe és érdekszövetségekbe állapotuk szerint rendeződnek, tehát Facebook lájkjaikat és politikai szavazataikat is eszerint adják.

Amiben semmi rossz nincsen. Csak helyzet, amit el kéne fogadni. Nagy nehézsége viszont, hogy bár a korszakok között van átjárás, de a korábbi tudatállapot nem fogja az újabbat érteni, mert nem értheti, mert pontosan ettől korábbi, hogy kisebb az áttekintése, mert még kezdetlegesebb. Ami nem sértés. Csak tény. Ahogy három ember közül az egyik lehet csecsemő, a másik kamasz, a harmadik felnőtt, az én állításom, hogy ez tovább is folytatódik, a fiatal “felnőtt” egy darabig mintakövető és törzsi, majd “láncait lerázva” önközpontú és önzőn szabad, majd “megvilágosodva” forradalmár és idealista, ami után, a “magányba pusztulva” lesz csak valódi figyelemre, elfogadásra és felelősségvállalásra fokozatosan egyre jobban képes.

Ami azért fontos, mert a különböző állapotú emberek eszményei mások, tehát világképük is eltér, és mivel mindenki a magához hasonlók társaságát keresi, így tehát a társadalom is eszerint tagolódik halmazokra. A törzsi állapotú emberek tere a patriarchális közösségek (archaikus), az önzőn önközpontú emberek a szabadságban hisznek (kapitalizmus), az egyenlőség bajnokai pedig az ideáljaikért immár a szabadságot is korlátozzák akár (idealisták), míg végül az ember az igazi közösség eszményéhez, sőt építéséhez elér (közösségi).

Szabadság, egyenlőség, testvériség tehát, igen, de NEM egyszerre. Dehogy. Hanem egymás után!

… mert ezek csúcs-eszmények mind, tehát bár egymásra épülő, de egymással mégis vitában álló, egymás után kibontakozó világkép-alternatívák.

A közélet eseményeinek helyes értelmezéséhez muszáj ezt szerintem számításba venni. A tömeg nem káosz, hanem egyének halmazai, akiknek állapotai főként az első három korszakban oszlanak meg, hátrányos kistérségek, hátrányos helyzetű kisebbségek tagjai jellemzően törzsi világot élnek, a városi karrierépítők állapota az önzés, számukra minden csak magukról szól, és az úgynevezett liberális elit tart csak a politikai korrektség eszméinél, ami szintén nem végállomás.

Trump és a BrExit oka a korszakos világkép-verziók feszülése, és ez mindannyiunk felelőssége.

Az önző embereké, mert nem foglalkoztak a lemaradottakkal, csak magukkal; az idealistáké, mert nem tudták felfogni, hogy sokan nem értik, mert nem érthetik a magas eszméiket, mert nem tartanak ott, hogy értsék őket; és végül az idelaizmuson már túljutott közösségi embereké is, mert nem mertek az idealisták tömegeivel szemben igenis kiállni, és megpróbálni elmagyarázni nekik a tévedésüket, az Utat tovább, hogy az igenis VAN.

Szép ez. Hogy végül a felelősség legkevésbé az elfelejtett embereké. Ők nem tehettek mást, mint hogy tiltakoztak. És igazuk volt. Az elit ítélte őket el, hagyta őket ki, nézte őket le, és a véleményvezérek nem voltak képesek az elit továbblépését elérni.

Trump és a BrExit evolúciós korrekció. Szükséges. Hasznos. Jó.

Trump személyében egy a világképében ennyire elmaradott embert kellett az elmaradott tömegeknek megválasztani, hogy az önmagát elitnek képzelő 20-30% észrevegye magát. Hogy nincsen igaza. Mert ha igaza lenne, jól csinálta volna, és ha jól csinálta volna nem söpörte volna el a tömeg indulata.

Hibáztunk. Ez történt. Felelősség abszolút az eliteké.

 

III. MIÉRT TÖRTÉNT?

Hibát mondtam fenn, fontosnak érzem kifejteni. A faji, szexuális, politikai másság tisztelete kötelezővé vált az utóbbi évtizedekben, aminek hatására a szellemi-lelki másság elfogadásáról feledkeztünk megy: hogy vannak akik ezt még nem értik, tehát nem is képesek e szerint élni – ezt nem sikerült egymásnak megengedjük.

Az egyenlősdi ideáljai azonnali igazodást követeltek meg, ami így kívül hagyta az eszméket még nem értő fejletlenebb tömegeket, és a társadalom így és ettől szakadt szét. A hiba a diktatúra egy formája: a lelki-szellemi…

A hiba a világkép-diktatúra.

Súlyosbítva azzal, hogy az erőltetett egyenlősdi áldozataként az igazságon felül az irányt is elvesztettük. Ugyanis az egyenlősdi legfőbb eszménye nem csak rosszabbat, de jobbat sem enged. Ami azért gond, mert ha különbség nincsen, és így jobb nem lehet, akkor nincs mi felé fejlődni, tehát irány sem lehet – és így a liberális idealizmus racionalitása a ráción túl esetleg lehetséges magasabb célokat is elnyelte és szürkeségbe fojtja, mint Kronosz a gyermekeit, mert meggyőződése, hogy a ráció az emberi fejlődés csúcsa, ahonnan nincs, és nem is lehet tovább.

No és így vesztettük el az irányt. Is. Az igazsággal együtt. A célokat, a jövőt, a következő korszak rügyeit. Hogy mi maradt? Az egyén. Mivel közös irány híjján közösség sem lehet így az egyén maradt csak, az egyén eszménye és boldogulása, tehát önzése. Ami egy nagyobb célok és igazi közös lelkesedés nélküli világban nyilvánvalóan az egyén mindenhatóságát (selfie kultúra, fogyasztás, nárcizmus) vagy totális depressziót (alkohol, erőszak, nihilizums) eredményez.

Ami nem halad, az pusztul.

Így tehát a továbblépni képtelen elit “jutalma” a jelenlegi össztársadalmi regresszió, Trump személyében egy korábbi elv, az önközpontúság jutott újra hatalomra, a még törzsi módon gondolkodó emberek számára is vonzón csomagolva. America First. Ugyan. Trump a nárcisztikus kapitalizmus reneszánsza. Csak magáról szól.

Ami azért történt így, mert az irányt elveszítve a jövőkép is elveszett, ami felé mennünk lenne érdemes, irány híjján pedig az együtt haladás, tehát a közösség reccsent meg. Önjáró autók, mesterséges intelligencia, élet a Marson… jelen kor céljainak csúcsa technikai, nomeg az örök élet persze – de nemzeteket ezekkel egyesíteni nyilvánvalóan nem lehet.

Hogy mi lenne jobb irány amikor háza, autója, egészsége nagyjából azért van már a többségnek? Hmm. Lássuk csak… Találjuk meg!

Az irány szerintem azért nem látszik, mert az idelaizmus csapdájában vergődő elit a különbségek tagadásának következményeként továbbra sem tudja a haladóbb új világképet – tehát a továbblépést — az elavult, megosztó, régi világképtől megkülönböztetni, ami saját tapasztalatom is, intelligens emberek hiszik gyakran, hogy akkor tehát én vissza próbálok menni. Pedig legkevésbé sem. Hanem

kapcsolódnia kell újra annak, akinek a magányból elege.

Az elnyomó (törzsi) világ erősen hierarchikus volt, aminek eredménye nem csak a jelenlegi egyenlőség kultusz, hanem egészen elképesztő érzékenység, zsigeri elutasítás az elit tagjaiban a hierarchia legcsekélyebb jele iránt is. Hiszen mi mind egyenértékűek vagyunk. Ami igaz. De mégsem egyformák. És ezt lenne fontos megkülönböztetni, hogy az egyenértékűség nem jelenti azt is, hogy egyformák vagyunk, hogy ugyanazt értjük, hogy az emberi fejlődés útján ugyanott járunk. Ugyanis nem. Amit egyébként már a hiperérzékenység is jól mutat. Az ember mindig abban hiperérzékeny, ahol akad, amivel dolga van.

A káosz az ideológia és a valóság szakadéka.

Amit a politikai korrektség fogalom önmagában is szépen kifejez… Hiszen nem valódi korrektség. Hanem politikai csak. Ami nem valós, mert nem lehet az, mert mindaddig amíg különbözünk, addig különbségek is lesznek, míg a tömegek fel nem zárkóznak. Mely okból hiba a helyes nézőpontot elvárni, büntetni, kényszeríteni. Hanem ehelyett értenie kell az embereknek a haladó eszméket, valódi saját értékrendként, amihez nekik segítség és saját élmények kellenek. Hogy lehet így élni. Hogy jobb. Hogy ide mihamarabb eljussanak.

Lásd a magyar demokrácia. Nagyszerű példa. Ugyanis nem elnyomó, hanem fejletlen – nem tart még ott. Amit azonban a (nemzetközi) elit egalitariánus világképe képtelen megengedni. Mert az egalitariánus világban nincsenek fejlettségi szintek, hanem egyenlőség van csak. És akkor így a fejletlen társadalom nem tud fejletlen lenni, nem engedik ezt neki meg, hanem elnyomónak van bélyegezve, ami olyan, mint ha egy óvodás gyermeket azonnali börtönnel jutalmaznánk, csak mert a homokozóban a másikat meglökte.

A politikai korrektség csapda. Minden idealizmus az, legyen világi vagy szellemi vagy spirituális. A kereső elme őrülete az idealizmus, ami sem különbséget sem rendszert nem enged. Tehát irányt sem. Az idealista világkép célvesztésből fakadó zsákutca. A jelen kavarodása pedig “csak” erre reakció…

Trump és BrExit oka, hogy átmenetileg vissza kellett lépni. Mert előre nem látszott az irány. Evolúciós sokkterápia zajlik, és szerintem máris működik.

 

IV. HOGYAN TOVÁBB?

A továbblépéshez először is fel kell az elit hierarchia elakadását tárni, ami a világkép-diktatúra elsődleges oka – amolyan össztársadalmi terápia ideje van szerintem most, ehhez próbálok az írással is hozzájárulni. A továbblépés alapja a tévedéssel szembesülni.

Hogy hogyan? Beszélni jó kezdet, öröm, hogy még olvasol.

Megfigyelésem másrészt, hogy elakadásokat feltárni mélyebbre nézve lehet, ahol az ember – ha mélyebbre nézni hajlandó, akkor – bizonyosan ellentmondásokat talál, amiket aztán csakis helyesebb világképpel tud feloldani. Ezt tapasztaltam. Hogy a belátásuk így működik. Megérzés mutatja a helyes irányt, és a ráció csak bizonyít. Belát jobb szó. Rácsodálkozva. Hogy basszus. Van benne valami, sőt talán valóban így van, igen, igaz.

A nézőpont-korrekció helyes figyelem eredménye.

Akkor tehát tegyünk is próbát, most azonnal – aki az idelizmus világába elég mélyen néz az szerintem tökéletlenséget lát. Sőt. Beépített tökéletlenséget, ami az emberi állapot sajátja, emberségünk lényege, hogy “sárból gyúrattunk”, hogy tökéletlenek vagyunk… amit az idealistának nyilvánvalóan nehéz megengednie, hiszen a vágyaival, így önmagáról alkotott képével ez fundamentális ellentmondásban van.

Másrészt mégis felszabaditó. Pontosan ettől. Mert ha a tökéletlenséget elég soká nézi az ember az szerintem minimum három érzést kivált. Hogy tehát akkor rendben vagyok, mert mindenki más is tökéletlen (megbékélés magunkkal), hogy nem is különbözünk olyan sokban, a másik is ember csak, és ez rendben van, elfogadom, segítek is akár neki szívesen (testvéri érzület) és egy sajátos nyugtalanságot, hogy mások megváltoztatása helyett magam kell többet tegyek (törekvés cselekedni).

A következő evolúciós lépés szerintem a közösségi kapcsolódások kora, ahol a tökéletesség elvárásból fakadó arroganciával leszámolva az élet útján való haladáshoz térünk vissza – hogy tehát

helyed igenis van és vár, jogunk, sőt kötelességünk azt elfoglalni, lehetséges legjobb önmagunkat megvalósítva.

A helyes cél egy olyan társadalom szerintem, ami nem egyenlősége törekszik, hanem maximális önmegvalósítást segít, hogy mindenki kihozza magából, amit lehet, Helyét így elfoglalva, amivel a közösséget is a lehető legjobban gazdagítja. Felelősséget kell vállaljunk. Mindenki magáért. És aki jól van, az ezzel arányban másokért is nagyobb felelősséget vállal, ezt figyeltem meg, hogy automatikusan kezdünk jobban figyelni egymásra.

Aminek eredménye, hogy az emberek egyre inkább a helyükön állnak majd, tehát egyre jobban lesznek, és közben egyre jobban segítik is egymást – és ennek eredménye lesz a vágyott világkép-mobilitás, hogy legfejlettebb közösségi világképéhez mindenki saját tapasztalat által jut el, miután előbb törzsi, majd önző, majd idealista is volt. Amihez az önmegvalósítás és az új ötletek és az újfajta együttműködés, tehát az innováció és a formálódó kis közösségek támogatása lesz fontos. (Sőt az önzés támogatása is, azok számára, akik még ott tartanak, bármiyen paradox is ez, hogy hamarabb túljussanak rajta, mért a fejlődés útja, hogy minden korszakos át kell menni.)

Az emberek a lelkesedésüket kell tudják követni, amihez segítenünk kell őket ebben, tehát támaszkodnunk kell egymásra újra jobban, ami így akkor tehát megint hierarchikusabb közösségeket jelent. A nagy különbség azonban a diktatúra és a jól működő közösség között, hogy az utóbbi önként hierarchikus. Mert az igazi vezető mostantól NEM az lesz, aki piramis csúcsán parancsol, akinek több pénze, nagyobb médiája, hosszabb ostora van, hanem pontosan ellenkezőleg, aki legalul áll, akire támaszkodni lehet.

Amit az internet immár lehetővé tesz. A mechanizmus pontosan az, ahogy Trump győzött, de

a következő nagy kérdés nem az lesz, ami most volt, hogy ki manipulál jobban, hanem hogy a tömegek kikben bíznak valóban meg.

Okkal esett a média szét szerintem, és szép ez is nagyon, hogy siratni bár szabad, de felesleges, mert nincsen rá tovább szükség. Ugyanis az emberek az internetnek köszönhetően immár közvetlenül követhetik, akikben bíznak, és teszik is egyre nagyobb számban.

NINCS tehát a Facebookkal baj, hanem az elit használta hibásan, aminek megoldása egyszerűen csak, hogy tessék merni hitelesebbnek lenni, mint a demagógok!

Ami a hagyományos politika eszközrendszerével nyilvánvalóan nem megy. Mert jelentős mértékben póz volt a politika az elmúlt évszázadban, a marketing elfajzott gyermeke, a kettő nem véletlenül kapcsolódott össze. Képmutatás, sőt immár hazugság is gyakori eszköz. Ez burjánzott el, és roskadt most önmagába, mert egy hazugságai ellenére is őszinte demagóg az elitet legyőzte. Ugyanis Trump nem hazudni akart, dehogy, hanem “csak” őszintén hiszi, ami nincs úgy. És ez elég. Volt. Hatvan millió amerikainak.

Az őszinteség mindig és bármikor nyer a pózokkal szemben.

Ezt látom. Hogy tézis és antitézis után a szintézis születik a világban most, szintézis lesz a kritikus tömeg világképe hamarosan, mely folyamatot az internet – és ez örömteli – nagyon felgyorsít.

Egyszerűen összefoglalva a fő korszakok szerintem ezek:

1. Elnyomó – tézis – kasztok, erőszak, archaizmus – végeredménye forradalmak
2. Idealista – antitézis – önközpontúság, nárcizmus, nihil – végeredménye káosz
3. Közösségi – szintézis – hely, rend, növekedés – az igazság rehabilitációja

… amik között a jelenlegi válság az átállás jele csak, normális, egészséges, mint a szervezetnek a láz gyógyulás közben: kihagyhatatlan.

 

V. MIT TEHETEK?

Nagyszerű a kérdés, öröm, hogy eszedbe jutott, mert igen, a lényeg végül ez.

A jelen nagy kihívása szerintem, hogy az embereknek reményre van szüksége, amihez Irányra van szükség, amihez igazságra van (újra) szükség. Csakhogy. NEM össznépi nagy igazságot kell most akkor újabbat találni – mert az pont idelaizmus új verziója lenne csak, ami ugye nem vált be – hanem az igazságot a személyes életünkben szükséges rehabilitálni.

Nem elvont igazságra, hanem igaz emberekre van szükség.

Mert új és jobb példa, működő közösség, valódi új kapcsolodások, felelősségvállalás és tömeges világkép-korrekció csakis ebből lehet. Elképesztően nagy váltás ez. Sőt. Valódi mélypont az emberiség fejlődésében, hogy az évezredeken keresztül kergetett globális nagy univerzális ideák helyett a személyes világkép, a személyes lelkesedés, annak felvállalása, az egyén tanúságtétele most a kérdés!

Ki vagy? Ki igazán?

A világ emberek közössége csak végül, aminek működése csakis az azt alkotó egyének működésével arányban tud változni. Előbbi vezet az utóbbihoz. Csak az érint valóban meg, ami valóban igaz, aki valóban igazat képvisel, és csak így tudunk újra kapcsolódni. A személyes igazság kell a nagyobb igazságot képviselje.

Tapasztalatom, hogy igazság van, de mindenki maga kell megtalálja.

És aztán, ha már megvan, akkor tudunk segíteni egymásnak, külön tekintettel azokra, akik le vannak az úton maradva. Saját tapasztalatok és nem kényszerítés által, segíteni és nem büntetni. Ugyanis senki nem gonosz, csak sokan félnek, mert egészen egyszerűen nem tapasztalaták még, hogy másképp is lehet.

Az úton való haladáshoz kell a tömegeknek segítség.

Tudom hogy idelaistán hangzik ez az egész – talán elitistán is –, de nem az mégsem, mert a lényege épp, hogy a felelősségvállalás magunkkal, a személyes életünkkel KELL kezdődjék. Minden közösség a tagjai összessége. Csakis a tagok kritikus tömegének helyre-állása hozhat a közösség egésze számára változást. Semmi más. Fejlett, működő, valódi közösség – amit én testvériségnek hívok – csakis így születhet.

Mely okból abszolút érdektelen tulajdonképpen a politika szerintem, olyan amilyen, korszakos tünet, mert nem lehet épp más, hanem viszont nekünk kutya kötelességünk magunkon dolgozva a saját helyünkre állni, mert az alternatívát–lehetőséget–fényt átadni csakis személyesen, csakis saját példa által lehet.

Ugranunk kell.

Intellektuális sértettség és dacos kívülállás helyett egyéni önmegvalósításra van szükség. És az egyéni önmegvalósítók, a Helyükön álló emberek “pártja” fog tudni változást hozni, ha majd elegen leszünk, ami nem is párt igazából innentől már, hanem mozgalom sokkal inkább, valódi egység, bizalmi alpon álló, és nem szavazgatáson múló együttműködés. Kell.

Nem nekünk, mert mi igazából elvagyunk a világban, hiszen megvan a funkciónk, akik a helyüket valóban elfoglaltuk már az árunkat is meg tudjuk kérni, nincsen ezzel gond – hanem az embereknek van ránk szüksége. Lesz egyre inkább. De stabil hely, erős gyökerek, működő megélhetés nélkül a köz szolgálatáról álmodni felelőtlenség, sőt szegénységi bizonyítvány. Ha érdekel a politika és tennél a közért, akkor a személyes életedbe, a Te saját Utadba állj most jobban bele, MA és holnap, mert a legtöbb amit másokért és a közösséget is tehetsz, hogy a Helyed megtalálod, elfoglalod, és ebben megerősödsz. Te magad. Minél hamarabb. Amihez, igen,

hierarchikus kapcsolódásra van újra szükség…

Tedd az idelaizmus zsigeri ellenállását félre, a világ így működik. Rendje van. Aminek része, hogy támaszkodunk egymásra. Például én olvastam Hamvast. És nem fordítva. Te pedig most engem olvasol épp. Tagadhatjuk ezt, de minek, sokkal jobb lássuk, ami a tény, hogy sokat tudunk egymásnak adni, mely okból támaszkodnunk JÓ egymásra, ami más szavakkal nyilvánvaló bizonyíték a világ hierarchikus voltára. Sőt. Hogy szükségünk van egymás támasztására. Amit az elit tagad. Teheti. De ettől még igaz nem lesz. Egyesek előrébb tartanak, mások hátrébb, ami olyan tény, amit az elit is kénytelen elismerni, ha csak saját felsőbbrendűségének meggyőződését előveszi. Hogy lenne legjobb a Te elved, hogy más nem lehet jobb? Komolyan. Hogy mondhatod, hogy más nem lehet jobb, mint végleges kijelentés? Tényleg nem látod, hogy ezzel legjobbak állítottad be magadat?

A világ valóban holonokban (részegész egységek) építkezik, tényleg rész minden, és pontosan így egész, egész csakis az lehet, aki saját rész mivoltát felismerve ezzel egyidőben a benne álló részeket is meglátja. Vagy fordítva. Az én részeimbem a saját rész mivoltomat. Ami nem vesz az egészségemből el, hanem épp ez az, ami lehetővé teszi azt. Íme a rák gyógymódja. Szerintem. Az elszabadult sejtek kúrája, hogy Te a nagyobb egész találd meg, aminek része vagy. Részegészek vagyunk. A világ így építkezik, és ideje lassan megbéküljünk ezzel… hogy csakis a rész egészséges.

Haladóbbak ezen felül azt is észrevehetik, hogy a hierarchia nem egyszerűen csak alap jellegeztesség, de a hierarchia tagadásából önközpontúság, tehát arrogancia, tehát világkép-diktatúra automatikusan születik, mely okból nagy szükségünk van a hierarchia elismerésére, hogy ebből a zsákutcából továbblépve fejlődni tudjunk. Mert ha van, akkor támaszkodhatok. Sőt akkor rám is támaszkodnak mások, ami felelősség, tehát jól kell legyek. És így működő közösség épül, működő közösség csakis így épülhet. Ami egyben a személyes jóllét, növekedés, siker, egészség és boldogság kulcsa is. Hogy folyamatosan meghaladjuk magunkat, mert jól akarjuk csinálni. Ami a fejlődés hierarchiája az elnyomás hierarchiájával szemben. Hogy igenis van irány, és igenis jól akarom csinálni. A függésből csakis irányt választva és valamit csinálva léphet az ember tovább.

A nihilizmus semmit lát, a nárcisztikus csak magát. Mindkettő kevés. Cél és remény kell az embereknek, tömegek várják ebben a segítséget, közös felelősségünk ezt megadni nekik. És magunknak.

 

VI. MAGYARORSZÁG…

Hogy Magyarországra mindez hogyan igaz? Érdekes kérdés. Nálunk a liberalizmus önzésként észlelt öntörvényűsége hamar szemet szúrt az amúgy abszolút ezen az alapon induló fiatal elitnek, és ellenreakcióként egyfajta “nemzeti konzervativizmus” kristályosodott. Az előnyöket kérjük szépen. Köszönjük. De amúgy maradunk külön, és a határokon belül egyre erősebb törzsi társadalom van azóta formálódóban.

Vissza léptünk tehát.

Nemzeti és konzervatív jelszavak mögött a Vezető világképe archaikus. A kiegyezés világához hasonlították őket nemrég, és a párhuzam megalapozott. Drámája, hogy ami akkor még haladó volt az mára már teljesen elavult. Putyin jó példa, hasonló épül itthon is. Különbség, hogy itt jóindulatúbb talán az egész, kedvesebbek az oligarchák. Vagy nem. Csak visszafogottabbak. Fej határozza meg a halat, a Vezető jószándéka. Idealizmusa realizmusba zuhant, nem lát más lehetőséget, mint a törzsi önvédelem, és a gyökereihez tért vissza, miután a liberális elit vizében megmerítkezve előbb kihasználva, majd felpofozva érzete magát.

Igaza van, de mégis téved. Ugyanis a vissza helyett tovább is lehet.

Van tovább. Nem csak Magyarország, de a világ számára is, a liberális elit rendje magunkat elbástyázva nem legyőzhető, hanem előre lépve viszont meghaladható. Aminek NEM vita a módja, és a politikai szatíra, az intellektuális irónia is édeskevés. Szelep, mint a kortárs művészet nagy része is, mint minden, ami világképet nem vállal, Irányt nem mutat. Az embereknek példa, alternatíva, irány KELL végre.

Az evolúció eszméjét újrafelfedezve, az öntörvényűséget meghaladni világkép-reform által tudjuk, amihez a mindenségben elfogalalt helyünket kell először egyénenként tapasztalva elfoglaljuk, a saját életünket felelősségünk megújítsuk. Amihez egymással kapcsolódnunk, egymásra támaszkodnunk muszáj. Valódi figyelem. Valódi együttérzés. Valódi elfogadás. Bíznunk KELL, újra, egymásban – a posztmodern abszurd után a közösség ideje vár. Amerikát. Minket. Európát. Téged és engem. Az egyre tágabb, és nem az egyre szűkebb identitás az út szerintem.

Egy új és jobb Európa, sőt világ prófétái lehetünk, és az aktuális viharok akár még segítenek is ebben. Mert nincsen más út, mint az összefogás. Amihez felvállalt emberség és lelkesítő új közös célok kellenek. Alkalmasak és képesek vagyunk rá, Te és én, hidd és tedd, őszintén!

Barátsággal,
Joós István

 

p.s.
Hogy akkor indítsunk pártot? Én ugyan nem. Véleményem erről, hogy a társadalom legfelkészültebb, legerősebb, legbölcsebb tagjai KELL a közéletet vezessék, és én nem tartok itt. Az önmegvalósítók kisebb közösségével van jelenleg dolgom, kilencvenen már jelentkeztek, és Téged is szeretettel várlak, ITT, ha érdekel, mert lelkesítő ügyek körül formálódó működő közösségek elősegítése szerintem jelenleg a legfontosabb feladat.

 

p.p.s.
Ez az írás nem az integrál szemléletet tolmácsolása. Hanem a saját világképemet írtam le, amihez alkalom volt a Wilber tanulmány, ugyanis picit felhúzott, pontosan mert mást érzek igaznak, különösen a magasabb szinteket, a jövőt és a továbblépést illetően. Ezért nem hivatkozom gyakrabban. A téma régóta foglalkoztat, a fentiek saját gondolatok. Lásd például itt, itt, itt és itt. A fejlődés korszakos mivoltának ténye egyezés, de a “megoldásban” nem értünk egyet. Ami abszolút jelentheti, hogy nem értem eléggé. Ahogy persze azt is, hogy neki is vannak korlátai.

2 Comments

  1. Örülök, hogy feldolgozta Wilber cikkét. Azt viszont hiányolom, hogy a cikk forrás nincs pontos megjelölve: Ken Wilber. Továbbá, hogy ez egy egyéni értelmezése a cikknek. Gratulálok a bátor hangvételért, s kiállásért.

    Válasz

    1. Kedves Sándor! Hivatkozva volt a cikk eredetileg is, link formájában, de azóta írtam egy utóiratot is a tanulmány végére. Köszönöm a hozzászólást!

      Válasz

Hozzászólások