Március 15. napján ellenállhatatlan kérdés számomra, hogy a jó kormányzásra vonatkozó “jog” a fontosabb, vagy az ember azon szabadsága, hogy megválaszthatja, akik kormányozzák.

Nyilvánvalóan ellentmondanak ugyanis, amit számomra az amerikai elnökválasztási kampány, azon belül a Trump-jelenség példáz lenyűgöző erővel. Hogy egy a nevéből márkát csináló ember minimális költséggel nem csupán tömegeket érhet el, de e tény által – hogy tömegeket foglalkoztat a személye – a média beszámolóit is dominálja, tehát a politikai kommunikációt is meghatározza. Igen. Sarkos az üzenet. Naná. Az elmúlt évtized fellendüléséből kimaradó, munkájuk, egészségük, öregkorunk, miatt aggódó tömegek protest szavazatait fogja össze, de mégsem ez szerintem a jelenség mögött a legfontosabb ok.

Hanem az internet.

Hogy az emberekhez való hozzáférés napjainkban ennyire elképesztően egyszerű, sőt, Facebook és Twitter által gyakorlatilag ingyenes. Méltán ünnepeljük e tényt a kisemberek szempontjából – egyéni blog publikációk akár újságokkal versenyképesek, kisvállalati marketing nagyságrendekkel hatékonyabb, az egész világ piac –, csakhogy egyrészt ez mindenki másra is igaz, tehát valódi versenyelőnyt alig jelent, másrészt most az árnyoldalai is megmutatkoznak. Ugyanis nem csak az igaz, hogy bárki könnyen elérhet mindenki mást, hanem az is, hogy akár a közjó szempontjából kevésbé megfontolt, talán veszélyes, olykor felforgató üzenet is futótűzként terjedhet, egyik napról a másikra, erre nyitott emberek millióit mozgósítva, más szavakkal: a politikai demagógia eszközrendszere is hatékonyabb, mit valaha.

Az internet bomlasztó hatása a politikába is megérkezett.

Ami valódi forradalom, itt és most, a szemünk előtt. Ugyanis az internet korát megelőző világban – ami tehát a mezőgazdasági társadalmat (és a királyokat) váltó ipari forradalom kora volt – még hatalmas média költés, tehát nagy büdzsé, tehát komoly összefogás kellett, hogy egy politikus az üzenetét a tömegekhez eljuttassa, ami automatikusan működött a szélsőségeket kiszűrő hatásként, mert megfelelő mennyiségű forrást – tehát gazdasági erőt – egyesíteni csak a viszonylag konszenzusos álláspont tudott – párt és támogatói körök –, de ennek most vége. Látványosan. Egyetlen személy fut az egész republikánus elit ellen, ÉS nyerésre áll.

Hogy miért hallgatnak rá?

Ugyanazért, amiért a kivándorlók a már sikeresen Európába átkelt ismerősükre. Mert rosszul vannak. Emberek tömegei, Amerikában is. Mert igazságtalannak érzik a világot maguk körül, mert a jólét szórásából kimaradtak, az életük minősége stagnál, sőt sokaknak romlik is… Ismerős? Persze. Mindig is így volt, kivéve – ami eddig még sosem volt így – hogy ezek az emberek (kivándorlási hullám vagy szavazatok formájában) ma pillanatok alatt mozgósíthatók. Mégpedig akár konkrét kidolgozott kormányzati terv nélkül, néhány csattanós lózungot határozottan ismételve, értve ez alatt, hogy egy személyiség az ereje által nyerhet, teljesen függetlenül a mondanivaló racionalitásától.

Hogy ez rossz? Nem mondom.

Csak rámutatni szeretnék… ugyanis ideje mindenki tudomásulvegye, hogy végjátékban vagyunk, ahol a közhangulat ellenállhatatlan erőként hat, mégpedig nyilvánvalóan a szélsőségek felé. Ami a színfalak mögött megkötött kompromisszumokra építő bevett politikai működés halála. Mert az a demagógia számára – a szürke működés miatt – elkerülhetetlenül kikezdhető, lásd az amerikai példa. Sőt. Oroszország. Utóbbi, hogy azokra mi vár, ahol ez hatalomra is jut. És persze Anglia se maradjon ki… mért nem veszik az emberek észre, hogy az Angolok sikerrel sírba tették az egységes Európai Úniót. Függetlenül attól, hogy hogyan szavaznak. Ugyanis az “egyre szorosabb únió” közös céljának kiiktatása szükségszerűen eredményez töredezettséget. És értem, hogy lokálisan tűnhet úgy, hogy mi majd jobban tudjuk nekünk mi a jó, de az idővel bizonyosan észheztérő, és onnantól nélkülünk erősödő Európa-mag perifériáján lenni, mikor közben világok harcolnak egymással, egyáltalán nem biztos, hogy jó. Angliának sem, nemhogy nekünk.

Hogy mindez hogyan ellensúlyozható?

Politikában eddig alig látott hitelesség által. Szerintem. Csakis. A demagógia szükségszerű eredménye kell legyen az ellenhatás, hogy egy eddig ismeretlen bátorságú, mert a lelkébe és a működésébe és a döntéseibe – azonos internetes eszközökkel – eddig ismeretlen mértékű bepillantást engedő új elit fogja a jelenlegit váltani. Lehetőleg gyorsan. Hogy az orosz példa autokráciával védekező mocsarát megúszni sikerüljön. Aminek, igen, világkép kell az alapja legyen. Közös. A materiális világszemlélet politikai korrektségén bátran túllépő Isten-központú világkép az egyedüli, ami által a demagógia és autokrácia birkózásaként mutatkozó belső káosz, és megszállott mohemedán Akarat által tapintható külső kihívás “legyőzése” lehetséges, amit a MA születni segít. Ezt látom, és igen, bármilyen furcsa is, optimista vagyok. Ugyanis egyre többen látják körülöttem be, hogy Isten kiiktatásáért hatalmas árat fizettünk, tékozló fiúk, mi…

talán ideje az Atyához hazatérni.

Ha közösséghez nélkülözhetetlen közös alapot szeretnénk. Ugyanis másképp nem lesz, nem lehet összefogás, mert más alkalmas alap egészen egyszerűen nincsen. Közös alap nélkül Egó-háborúk maradnak, ami mindannyiunk pusztulásával fenyeget – saját ábrámat a most zajló össztársadalmi folyamatra használva: a legmélyebb pont előtt állunk, ahol a Kegyelmet tapasztalva a Rációnak kell majd búcsút inteni, ha túl akarjuk e válságot élni, akkor muszáj lesz a Közösséget, annak alapjaként Istent választani. Hmm. 48-tól indultam, 48-hoz térek vissza. Aligha leszek népszerű, de jó kimondani: populista felkelés volt, ami valódi reformokat – kiegyezést – eredményezett a nagyobb rendszer, a Monrachia működésében is, még ha ez nem is volt elég, hogy az túléljen. Összefogásban hiszek. Az Egység erejében, amihez közös világkép az alap. Ugyanis nincs mit felvállalni, ha közös világkép nincsen. Nos? … szóljatok nekem is, ha a továbblépés bárhol formálódóban!

Hozzászólások